Vágólapra másolva!
Nem született meglepetés a FIFA World Player díjátadó gáláján Zürichben, a várakozásnak megfelelően a szövetségi kapitányok, illetve a válogatottak csapatkapitányainak szavazatai alapján Cristiano Ronaldo lett a világ legjobbja. Győzelmének jogosságához természetesen nem férhet kétség, de a szavazás alaposabb vizsgálata ismét rámutat arra, hogy Európán kívül nem feltétlenül a pályán nyújtott teljesítmény alapján ítélnek meg egy-egy játékost.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség által szervezett voksoláson a szervezet tagállamainak szövetségi kapitányai, illetve az egyes válogatottak csapatkapitányai vesznek részt. Mindegyiküknek azt kell megmondaniuk, hogy szerintük ki volt az adott esztendő három legjobb focistája: az első helyezés öt, a második három, a harmadik pedig egy pontot ér, és ezeket összesítve alakul ki a végeredmény.

A focisták, illetve a szakemberek persze nem szavazhatnak akárkire, hanem egy meghatározott listáról válogathatnak, igaz, ezt megint nem mindenki vette figyelembe. A kameruni csapatkapitány, Rigobert Song, illetve a pakisztáni szakvezető, Shehzad Anwar például valószínűleg olyan labdarúgót tett az első helyre, aki nem szerepelt a jelöltek között, hiszen érvénytelen lett a legjobbra leadott voksuk, St. Lucia szigetének csapatkapitánya, Germal Valcin pedig az első két helyre írhatott olyan nevet, aki nem volt ott a listán. Az Egyesült Arab Emírségek mestere, a francia Dominque Bathenay pedig egyszerűen senkit sem jelölt a harmadik helyre...

Ezeket az apró hibákat leszámítva a voksolás rendben zajlott, és a végeredménye egyáltalán nem jelentett meglepetést: a várakozásnak megfelelően az első hely sorsa Cristiano Ronaldo és Lionel Messi között dőlt el, mégpedig a portugál javára. Mindez azt jelenti, hogy nem szakadt meg a 2005 óta tartó sorozat: a legutóbbi négy alkalommal ugyanaz nyerte a FIFA World Player díjat, mint az Aranylabdát.

Cristiano Ronaldo elsősége azonban egy bizonyos szempontból újdonságot jelent: a díj 18 éves történelmében először fordult elő, hogy olyan focista végzett az élen, aki nem Olasz- vagy Spanyolországban kergeti a labdát az év végén (1996-ban Ronaldo úgy diadalmaskodott, hogy az esztendő első felében még a PSV Eindhovenben szerepelt).

A szavazás azt is jól jelzi, hogy az európai Bajnokok Ligája immár milyen globális érdeklődésre tart számot: hiába rendeztek 2008-ban Európa-bajnokságot, a kontinensviadalt megnyert spanyol csapat legjobbjai csak a dobogó harmadik fokáért küzdöttek. Ezt ugyan Fernando Torresnek sikerült megszereznie, de az ő harmadik helye legalább annyira (ha nem még jobban) köszönhető a Liverpoolban elért találatainak, mint az Eb-döntőben szerzett gólnak.

Ha ugyanis megnézzük, hogy milyen eredmény született volna, ha csak az európai szavazatokat számláljuk össze, akkor érdekes eredményre jutunk. Az első két helyezett személye változatlan maradt volna, ugyanúgy Cristiano Ronaldo nyert volna Messi előtt. A harmadik azonban már nem Fernando Torres lett volna, hanem Xavi, akit az Európa-bajnokságon a torna legjobbjának választottak. Az FC Barcelona, illetve a spanyol válogatott középpályásáról az európai szakvezetőknek, illetve csapatkapitányoknak közvetlenebb élménye volt.

Jellemző, hogy összesen 22-en tették az első hely valamelyikére - közülük 21-en európai szavazók voltak. Xavi volt a legjobb például John Terry, Otto Rehhagel, Giovanni van Bronckhorst, Bert van Marwijk, Radomir Antics, Henrik Larsson, Guus Hiddink, Carlos Queiroz, Morten Olsen vagy éppen Karel Brückner szerint is.

Az is beszédes tény, hogy csak az európai szavazatok figyelembe vételével az AC Milan brazilja, Kaká nem fért volna be az első ötbe! A középpályás negyedik lett, az öreg kontinens szakvezetői, illetve csapatkapitányai szerint azonban Xavi, Steven Gerrard és Andrés Iniesta is jobb volt nála: az összesen begyűjtött 183 pontjából mindössze 21-et kapott európai voksolótól!

Forrás: AFP

A hölgyeknél egymásután harmadszor a brazil Marta lett a legjobb

Az ellenkező pólust Franck Ribéry jelenti: neki összesen 23 pontja volt, de ebből 20-at Európában gyűjtött be - a svájci szövetségi kapitány például az első helyre tette. Ez persze nem meglepő, hiszen a helvét válogatottat jelenleg Ottmar Hitzfeld irányítja, aki 2008 első felében még Ribéry mestere volt a Bayerrn Münchennél.

És ha már itt tartunk: kissé álságos dolog úgy megválasztani a világ legjobbját, hogy a nevezettek között egyetlen játékos sincsen, aki nem Európában kergeti a labdát. Mégis csak volt 2008-ban egy Afrika-kupa, amelyet Egyiptom nyert meg - a Fáraóktól mégsem került be senki még csak a jelöltek közé sem.

De a szavazók még a torna gólkirályáról, Samuel Eto'óról is megfeledkeztek, pedig igazán nem lehet mondani, hogy ő klubszinten nem nagycsapatban játszana, ráadásul a teljesítménye is egészen kiemelkedő volt 2008-ban - ha csak a tétmérkőzésen szerzett gólokat tekintjük, akkor senki sem volt nála eredményesebb az év során. Ez éppen elég volt a hetedik helyre, igaz, Eto'o arra büszke lehet, hogy Iker Casillas és Raymond Domenech szerint is ő volt az év legjobb futballistája.

Az év labdarúgója 2008-ban - végeredmény:
férfiak
1. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United) 935 pont
2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona) 678
3. Fernando Torres (spanyol, FC Liverpool) 203
4. Kaká (brazil, AC Milan) 183
5. Xavi (spanyol, FC Barcelona) 155

nők
1. Marta (brazil)
2. Birgit Prinz (német)
3. Cristiane (brazil)
4. Nadine Angerer (német)