Lemondott Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke. A sportvezető az elnökség válságtanácskozásán jelentette be távozását. Az új irányító kinevezéséig az eddigi alelnök, Vicente Boluda ügyvezető elnökként kerül az egyesület élére. Boluda az idény végén esedékes választásig tölti be a posztot.

Csoda a jégen, a vízben
Tíz sportorgazmus
Calderón lemondásában döntő szerepet játszott a Marca című sportnapilap, amely a hét elején megjelent írásában leleplezte, hogy a "presidente" csalt a december eleji közgyűlésen, melyen tíz olyan személy is szavazott a végül elfogadott pénzügyi-gazdasági beszámolókra, akinek erre nem volt jogosultsága.
Calderón elismerte, hogy a közgyűlésen többen jogosulatlanul vettek részt, de azt állította, a manipulációkhoz nem volt semmi köze. "A távozásommal nem oldódnak meg a klub problémái" - mondta az 57 éves vezető.
A távozó elnök esti sajtótájékoztatóján kijelentette: emelt fővel, tiszta lelkiismerettel távozik. "Egy összeesküvés áldozata lettem, lemondásom az igazságtalanság és áskálódás diadala" - mondta Calderón. "Az elnökség a délelőtti ülésen marasztalt. Azt követően távoztam, hogy nem mondtak fel annak a két embernek, akit felelősség terhel a közgyűlésen történt visszásságokért. Biztos követtem el hibákat, de mindig a klub érdekei voltak számomra a legfontosabbak és soha nem sikkasztottam."
"Az élet Calderón nélkül is megy tovább" - reagált Calderón távozására Joan Laporta, a nagy rivális FC Barcelona elnöke. A Barcelonában megjelenő Sport című lap internetes kiadása azt írta Calderón elnöki időszakáról, hogy "két bajnoki cím és 1000 botrány".
Ramón Calderón Ramos 1951. május 26-án született Palenciában. A Real Madridnál először akkor szerzett nevet magának, amikor a '90-es években szembekerült az akkori elnök, Ramón Mendozával, majd bírálta a 2000-2006 között regnáló Florentino Pérezt is.
2006. július 2-án választották meg a spanyol klub elnökének, a választáson 8344 szavazatot kapott, éppen csak megelőzte riválisát, Juan Palaciost (8098 szavazat). Miután egyeztetett sportigazgatójával, Predrag Mijatoviccsal, első intézkedésként szerződtette, majd egy év múlva kirúgta a csapat edzőjét, Fabio Capellót - ezt követően érkezett a Getafétől Bernd Schuster.
Választási ígéreteiben Arjen Robben (Chelsea), Cesc Fabregas (Arsenal) és Kaká (AC Milan) megszerzéséről beszélt, ám egyedül Robbent sikerült a klubhoz csábítania. Az ő irányítása alatt lett azonban Real-játékos Fabio Cannavaro, Emerson, Ruud van Nistelrooy és Mahamadou Diarra.
Calderont játékosvásárlási politikája miatt is sok kritika érte: két és fél év alatt közel 300 millió eurót költött külföldi játékosok vásárlására, az ifjúsági csapat ígéretes tehetségeinek így nem jutott elég lehetőség a nagycsapatnál.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?