Mourinho és Benítez exkluzív klub tagjai lehetnek

A legrangosabb európai bajnokságokban az aranyérem megszerzése nem csak a játékosok, hanem az edzők számára is nagy dicsőségnek számít. A szezon végén előfordulhat, hogy a topligákban két olyan szakvezető is bajnoki címet nyer csapatával, aki egy másik topligában már volt első - ezzel pedig egy rendkívül exkluzív klub tagjai lehetnek.

Helenio Herrera három válogatottat is irányított, de a nagy sikereket klubszinten érte el

A Premier League-ben a címvédő Manchester United legnagyobb riválisa a bajnoki címért folytatott küzdelemben a Liverpool.

A Vörösök ezt megelőzően utoljára 19 évvel ezelőtt nyertek aranyérmet Angliában, de a csapat mestere, Rafael Benítez számára nem csak emiatt lenne óriási teljesítmény, ha végül a liverpooliak végeznének az első helyen: a spanyol tréner ugyanis korábban, a Valenciával már Spanyolországban is nyert bajnokságot.

Hasonló helyzetben van az olasz listavezető Internazionale edzője, a portugál José Mourinho: amennyiben a milánóiakkal megnyerné a Serie A küzdelmeit, akkor már a második topligában szerezne aranyérmet. Korábban ugyanis a Chelsea kispadján már két alkalommal is bajnoki címnek örülhetett.

Hasonló bravúrt eddig a sportág történetében csak kevés edzőnek sikerült végrehajtania, ami részben annak is köszönhető, hogy nagyon sokáig minimális volt az "átjárás" a legmagasabb színvonalú bajnokságok között, arról nem is beszélve, hogy az edzők jó ideig korántsem számítottak akkora sztárnak, mint manapság. Az egyik első szakember, aki módosított ezen az állásponton, a legendás Helenio Herrera volt, aki sokak szerint a sportág történetének egyik legnagyobb hatású szakvezetője.

Ezt persze nehéz lenne megítélni, de annyi bizonyos, hogy rajta kívül senki sem mondhatja el magáról, hogy irányíthatta a francia, az olasz és a spanyol válogatottat is! Legnagyobb sikereit persze klubszinten érte el, a Primera Divisiónban négy bajnoki címet is nyert (kettőt az Atlético Madriddal, kettőt pedig az FC Barcelonával), majd Olaszországba szerződött, és az Internazionalét is felvitte a csúcsra. A milánóiakkal háromszor is megnyerte a scudettót, a két BEK-győzelemről nem is beszélve.

Herrera bravúrját elsőként a német Max Merkel ismételte meg. A játékosként a német, illetve az osztrák válogatottban is szerepelt Merkel trénerként elsősorban az 1860 München kispadján szerzett magának hírnevet, az Oroszlánokkal 1966-ban nyerte meg a Bundesligát, de két évvel később az 1. FC Nürnberggel is elhódította a német bajnoki címet.

Ezután szerződött Spanyolországba, ahol előbb a Sevillánál dolgozott, majd átvette az Atlético Madrid irányítását, és a fővárosi csapattal 1973-ban sikerült megszereznie a spanyol bajnoki címet. Érdekesség egyébként, hogy 1978-ban közel állt ahhoz, hogy a Bayern München mestere legyen, azonban a müncheni egylet játékosai valósággal fellázadtak a rendkívül szigorú edző ellen, így aztán a Bayern végül elállt a szerződtetésétől.

Merkelt követően majd két évtizedet kellett várni arra, hogy egy szakvezető ismét elmondhassa magáról: két különböző topligában is bajnok lett. Ez az edző pedig a jugoszláv Vujadin Boskov volt, aki rendkívül sikeres karriert mondhatott magáénak. Pályafutását hazájában, a Vojvodina kispadján kezdte, ahonnan Hollandiába került, hogy aztán Spanyolországban kössön ki, és ott a Real Madriddal 1980-ban nyert bajnokságot.

Hamarosan aztán Olaszországba tette át a székhelyét, ahol alighanem a Sampdoria hívei emlékeznek rá a legszívesebben, hiszen a genovai egyesülettel megnyerte az olasz kupát, majd a KEK-et, 1991-ben pedig a scudettót is - amelyet követően egészen a BL-döntőig vezérelte a csapatot.

Az 1990-es KEK-döntőben az Anderlecht volt a Sampdoria ellenfele

A kilencvenes évektől kezdve egyre inkább megszaporodott azon trénerek száma, akik több topligában is kipróbálhatták magukat, de két különböző országban is a csúcsra jutni csak a legnagyobbaknak sikerült. Közéjük tartozik a legendás olasz mester, Giovanni Trapattoni, aki sokáig csak Olaszországban dolgozott, és a Juventus, illetve az Internazionale kispadján minden lehetséges trófeát elhódított: a BEK-, KEK- és UEFA-kupa-győzelem mellett összesen hétszer végzett az élen a Serie A-ban, hogy aztán Németországban is kipróbálja magát.

A németek elsősorban érdekes nyilatkozatai miatt emlékeznek rá, de azért a Bayern Münchennel 1997-ben a Bundesligát is sikerült megnyernie.

Trapattoni ugyan trófeákat is nyert a Bayernnel, de sokan inkább emiatt emlékeznek rá a bajoroknál

Ugyanabban az esztendőben egy másik sztáredző is már a második topligában ünnepelhetett aranyérmet, nem csoda, hogy őt szintén a szakma legnagyobbjai közé sorolják. A jelenleg az angol válogatottat irányító Fabio Capello természetesen Olaszországban kezdte karrierjét, és az AC Milannal az előző évtized első felében négyszer is megnyerte a Serie A küzdelmeit.

Az 1996-97-es idényt viszont a Real Madrid kispadján kezdte, és a változatosság kedvéért ott is az élen végzett - ennek ellenére a bajnokság végeztével elhagyta a királyi gárdát. Kvalitásait jól mutatja, hogy a későbbiekben az AS Romával is megnyerte a scudettót, majd 2007-ban megint a Real Madriddal lett bajnok...

Capello (balra) és Wenger (balról a második) is tagja a topligákban duplázók klubjának

Egy évvel később egy újabb szakember csatlakozott a két különböző topligában bajnokságot nyert edzők elit csoportjához. A francia Arsene Wenger neve napjainkban teljesen egybeforrt az Arsenaléval, ami érthető, hiszen Wenger immár több, mint tíz éve irányítja az Ágyúsokat - azt viszont sokan elfelejtik, hogy korábban már Franciaországban is nyert egy aranyérmet.

Az 1987-88-as szezonban az AS Monaco Wengerrel a kispadján végzett az élen a Ligue 1-ben. A szakember aztán a londoni csapattal háromszor is bajnok lett a Premier League-ben, első alkalommal 1998-ban - azóta viszont egyetlen edzőnek sem sikerült ez a "duplázás".

www.infosport-focivilag.hu