Maratoni tizenegyespárbajok nyomában

A skót Ligakupa nem az a sorozat, amely különösebben foglalkoztatná a futballrajongókat, pláne a semlegeseket, de a héten a sorozat elődöntőjében olyan események történtek, amire azért felkaphatták a fejüket a futball szerelmesei. A Celtic és a Dundee United párviadala ugyanis a büntetőrúgások 12. párjában dőlt el. Ez skót rekord, igaz, világszerte akadtak ennél sokkal hosszabb tizenegyespárbajok is.

A labdarúgó-tornákon az egyenes kieséses szakaszban sokáig kétféle megoldás létezett a továbbjutó kilétének eldöntésére: vagy újrajátszották a mérkőzést, vagy pedig a szerencsére, azaz a sorsolásra bízták a döntést. Az 1968-as Európa-bajnokságon például mindkét módszert alkalmazták: az Olaszország-Szovjetunió elődöntőben az olaszok pénzfeldobással jutottak tovább, hogy aztán a Jugoszlávia elleni finálét az első meccsen született döntetlen után újrajátsszák - a második összecsapás olasz győzelemmel végződött.

A tizenegyespárbaj "feltalálását" ketten is magukénak vallják: az izraeli játékvezető, Yosef Dagan, illetve a nyugatnémet bíró, Karl Wald nagyjából egyszerre gondolta azt, hogy így mégis csak igazságosabb eldönteni egy döntetlenre végződött mérkőzést. Előbbi a FIFA-nak, utóbbi az NSZK labdarúgó-szövetségének nyújtotta be javaslatát 1969-ben, a nyugatnémetek pedig gyorsabbak voltak, ráadásul az UEFA is elfogadta az ajánlásokat, így az európai kupasorozatokban az 1970-71-es idény óta létezik a büntetőpárbaj fogalma.

Az első jelentős nemzetközi torna, amelyen 11-esek döntöttek, az 1976-os Európa-bajnokság volt, ahol a finálét a csehszlovákok Antonin Panenka emlékezetes tizenegyésevel nyerték meg az NSZK ellen. A csehszlovák együttes négy évvel később pedig az Eb-k történetének leghosszabb büntetőpárbajának is résztvevője volt: akkor a harmadik helyért vívott találkozón Olaszországgal találkozott, és a rendes játékidő (1-1) után rögtön a tizenegyesekre került a sor. Az első öt párban senki sem hibázott, sőt a következő három-három rúgó sem rontott. A kilencedik sorozatban azonban eldőlt a bronzérem sorsa, akkor ugyanis az olaszoktól Fulvio Collovati kihagyta a büntetőjét, a másik oldalon viszont Jozef Barmos nem - a döntéshez tehát 18 tizenegyes kellett.

Világbajnokságon még nem volt ilyen hosszú büntetőpárbaj, sőt a sorozat történetében mindössze kétszer fordult elő, hogy a párviadal nem dőlt el az első öt-öt lövés után. Az 1982-es NSZK-Franciaország elődöntő csak "sevillai drámaként" vonult be a sportág történetébe: a rendkívül fordulatos találkozón a franciák a hosszabbításban már 3-1-re is vezettek, de a németek egyenlítettek, és 120 perc után 3-3 volt az állás. Jöhettek tehát a büntetők, ahol a harmadik német lövő, Uli Stielike hibázott - amint látta, hogy a labda nem került be a kapuba, térdre is rogyott a tizenegyespontnál, és a kezébe temette arcát. Sokáig azonban nem kellett szomorkodnia, hiszen rögtön utána Didier Six is rontott, majd a hatodik párban Maxim Bossis tizenegyesét Harald Schumacher kivédte - így a németek jutottak a döntőbe.

A vb-történelemben még egy büntetőpárbaj akadt, amely csak a hatodik párban dőlt el: az 1994-es torna negyeddöntőjében a románok hiába jutottak előnyhöz rögtön az első körben (Hakan Mild rontott), a folytatásban Dan Petrescu, majd a hatodikként következő Miodrag Belodedici is hibázott, így a svédek kerültek a legjobb négy közé.

Ami az európai kupákat illeti, a legutóbbi BL-döntőben a Manchester United és a Chelsea között a hetedik párban dőlt el a trófea sorsa, de ennél hosszabb büntetőpárbajra is került már sor. A rekord a 2006-2007-es idényben, az UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójában született. Akkor az ír Drogheda Unitednek hazai pályán sikerült ledolgoznia az első meccsen összeszedett egygólos hátrányt a norvég Start Kristiansand ellen, de a továbbjutást már nem sikerült kiharcolni, így tizenegyesrúgásokra került sor. Az íreknél rögtön az első lövő, Graham Gartland hibázott, de szerencséjére a norvégok negyedik rúgója, Valencia is rontott - a párviadal tehát folytatódott. Ezt követően azonban mindenki értékesítette a maga tizenegyesét, beleértve a kapusokat is. A párharc kezdődhetett tehát elölről,  és természetesen megint Gartland következett - aki ismét rontott! A norvégok pedig még egyszer nem hibáztak, így a Start jutott tovább, összesen 24 tizenegyes után.

Dél-Amerikában ennél egy sorozattal tovább tartott a leghosszabb büntetőpárbaj, legalábbis ami a Libertadores-kupa történetét illeti. A szubkontinens legrangosabb klubsorozatában 1992-ben az elődöntőben az argentin Newell's Old Boys és a kolumbiai América Cali játszott egymással, és mind a két meccsen 1-1 lett a végeredmény, így aztán a továbbjutás tizenegyesekkel dőlt el. Azonban nem egyhamar: hat sorozat lement úgy, hogy senki sem rontott. A hetedikben az argentinok védője, Mauricio Pochettino (aki a közelmúltban lett az Espanyol edzője) hibázott, de utána a kolumbiai Jorge Bermúdez is. Ugyanez történt a következő körben is, mind a két ítéletvégrehajtó kihagyta a büntetőjét, ezután viszont sorozatban kilencen megint csak eredményesek voltak. A 13. párban a kolumbiaiaktól Maturana következett, akinek lövését az argentin kapus, Lionel Scoponi hárította, így a döntőbe a Newell's jutott - hogy ott aztán pont tizenegyesekkel kikapjon a brazil Sao Paulótól.

A 2006-os Afrika-kupán, az Elefántcsontpart-Kamerun negyeddöntőn ilyen messzire nem jutottak a csapatok, "mindössze" 24 lövésre, azaz 12 párra volt szükség - elképesztő izgalmak közepette. Az első öt párban ugyanis senki sem hibázott, és a lövők ezt követően is rendre pontosan céloztak. Jobban mondva a kameruni Rudolph Douala elsőre betlizett, de a játékvezető a kapus elmozdulása miatt újrarúgatta a büntetőt, és másodjára Douala már betalált. Szép sorban mind a tíz mezőnyjátékos értékesítette a tizenegyesét, majd az utolsó párban a kapusok következtek - és ők sem rontottak! A sportág történetében komoly tornán először fordult elő az az eset, hogy mind a 22 futballista hibátlanul végezze el a maga feladatát. Minden kezdődött tehát elölről, azaz az első párban korábban szerepelt Samuel Eto'o, illetve Didier Drogba következtek. Az FC Barcelona sztárja magasan a kapu fölé lőtte a labdát, Drogba azonban, arcán elképesztő elszántsággal, megőrizte higgadtságát, így Kamerun alulmaradt.

A fenti két eset azonban semmiség ahhoz képest, ami a 2007-es U21-es Európa-bajnokság elődöntőjében történt. A Hollandiában rendezett viadalon a házigazdák Anglia ellen játszottak a döntőbe jutásért, és a háromoroszlánosok egészen a 89. percig vezettek, amikor az Oranje egyenlített. A hosszabbításban aztán nem született gól, annak ellenére, hogy az angolok tulajdonképpen kilenc és fél emberrel játszottak - edzőjük, Stuart Pearce már mindegyik cserelehetőségét kihasználta, amikor előbb Nedum Onouha sérült le (ő le is bicegett a pályáról), majd pedig Stuart Taylor is rúgást kapott. Ő ugyan maradt a gyepen, de menni is alig bírt, és ennek később volt is jelentősége.

A tizenegyespárbajban ugyanis képtelenek voltak döntésre jutni a csapatok: ha az egyik fél hibázott, akkor a másik is. Az angoloktól már mindenki sorra került Taylort leszámítva, aki sérülése miatt nem akart lőni, azonban a hollandok szövetségi kapitánya, Foppe de Haan hevesen tiltakozott, mondván: a lefújás pillanatában ő is a pályán volt, azaz neki is rúgnia kell. Taylor tehát odabicegett a tizenegyesponthoz letett labdához, és összeszorított fogakkal nekifutott - majd be is rúgta a labdát a kapuba. A maratoni széria tehát folytatódott, a 15. párban az angol Matt Derbyshire rontott - de a másik oldalon Daniel de Ridder lövését is védte az angol kapus. A 16. körben az angoloktól Anton Ferdinand a felső kapufát találta telibe, azonban párja, Gianni Zuiverloon betalált a kapuba, ami a hollandok továbbjutását jelentette.

www.infosport-focivilag.hu