Az Arsenal vezetőedzőjét, Arsene Wengert sokan kritizálják amiatt, hogy nem világklasszisokat, hanem viszonylag ismeretlen, fiatal játékosokat szokott igazolni. A francia szakember azonban nem ragaszkodik mindig a saját futballfilozófiájához, januárban például klubrekordnak számító összeget fizetett a Zenit Szankt-Petyerszburg orosz középpályásért, Andrej Arsavinért, pontot téve ezzel az elmúlt fél év egyik leghosszabb átigazolási szappanoperájának a végére.

A további sporthírekhez ide kattintson!
FutballrekordokPárjukat ritkító érdekességek a focivilágból.
SztárneveldékKis klubok, ahonnan nagy játékosok indultak.
Az egykori Szovjetunió labdarúgásában a főváros, Moszkva mellett Kijev és Tbiliszi játszott nagyon fontos szerepet, és az ország második legnagyobb városának számító Leningrád sokáig nem volt meghatározó a szovjet futballban. A mai Szentpétervár legjobb csapata, a Zenit ugyan élvonalbeli volt, de az esetek többségében csak a középmezőnyben végzett, 1967-ben pedig csak azért menekült meg a kieséstől, mert az ország vezetői úgy gondolták: mégsem lenne illő, ha a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóján éppen a leningrádi klub búcsúzna a legjobbak közül. A csapat aztán a nyolcvanas években magára talált: 1980-ban bronzérmes lett, három évvel később az elődöntőig jutott a kupában, 1984-ben pedig története során először bajnokságot nyert.
Nem csoda, hogy ebben az időszakban a városban futball-láz uralkodott, és az 1981-ben született Andrej Szergejevics Arsavin is érdeklődött a sportág iránt. A korabeli megfogalmazások szerint klasszikus munkáscsaládból származású srác édesapja amatőr szinten maga is kergette a labdát, így nagy örömmel vitte hétesztendős fiacskáját a Zenit utánpótlás-központjába, a Szmena futballakadémiára. A kis Andrej hamar megmutatta tehetségét, egyik első edzője, Szergej Godejev szerint ugyan a termete alapján majd mindegyik társánál kisebb volt, de amint labdához ért, kimagaslott közülük, és már akkor is nyilvánvaló volt, hogy egészen kiválóan lát a pályán.
Más kérdés, hogy akkoriban még egyáltalán nem volt biztos, hogy Arsavinból profi futballista lesz. Andrejt ugyanis nem csak a sport, hanem a divat is érdekelte, és a tanulmányait ennek megfelelően folytatta. A középiskolát egy divattervezéssel és iparművészettel foglalkozó intézményben végezte el - igaz, később félig komolyan, félig viccesen azt állította, hogy csak azért választotta azt az iskolát, mert így egyedüli fiúként 20 lány osztálytársa volt. Az mindenesetre biztos, hogy Arsavinnak divattervezői végzettsége is van, és diplomamunkáját sportruházat tervezéséből, illetve előállításából készítette el.
Tízperces összeállítás az orosz kiválóság legszebb momentumairól:
Ugyanakkor a labdarúgást sem hanyagolta el, 18 esztendősen már a tartalékok között futballozott, és egy évvel később az első csapatban is bemutatkozhatott, ráadásul nem is akármilyen mérkőzésen. 2000 nyarán a Zenit ott volt az UEFA-Intertotó-kupa mezőnyében, és a harmadik fordulóban éppen a magyar Lombard FC Tatabányát búcsúztatta. Arsavin a következő körben, az angol Bradford City elleni idegenbeli visszavágón debütált, és olyan jól játszott, hogy a következő fordulóban, a Celta Vigo elleni két összecsapáson is pályára léphetett - mindkét alkalommal a szünetben cserélték be.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?