Vágólapra másolva!
Egy futballklub szurkolói képesek az egekig magasztalni kedvenc játékosaikat, akiknek még azt is elnézik, ha esetleg gyengébb teljesítményt nyújtanak. Sokkal inkább megbocsájthatatlan bűnnek számít, ha egy focista éppen a legnagyobb riválishoz igazol át - márpedig a sportág történetében erre is jó pár példa akadt.

A leghíresebb "áruló" minden bizonnyal a portugál Luis Figo, akit az FC Barcelona közönsége valósággal istenített, mégpedig teljes joggal.

A támadó középpályás ugyanis 1995-ös leigazolását követően évekig vezéregyénisége volt a katalánoknak, bajnokságot, kupát és KEK-et is nyert a csapattal, arról nem is beszélve, hogy látszólag maximálisan azonosulni tudott a klub speciális identitásával. Ha az esetleges távozásáról kérdezték, úgy nyilatkozott, hogy pályafutása befejezéséig Barcelonában akar maradni. Ezt ráadásul garantálta volna az igen magas lelépési díj is, és a sokéves szerződés megkötésekor valószínűleg még a katalánoknál is azt hitte mindenki, nincsen épeszű klubvezető, aki ennyit fizetne egy játékosért.

Éppen ezért szinte mindenki csak blöffnek vélte, amikor 2000 júliusában a Real Madridnál akkor még csak elnökjelölt Florentino Pérez kijelentette: 57,56 millió dollár ellenében megvette a portugált, de Figo csak az esetben csatlakozik a klubhoz, amennyiben Pérez lesz az elnök. Érdekes módon még maga a focista is cáfolta mindezt, azt állította, továbbra is a Barcelonában játszik, hiszen semmiféle előszerződést nem kötött, mivel nem őrült meg, hogy éppen a Real Madridhoz igazoljon.

Az újságokban azonban továbbra is címlapon volt a téma. Megszellőztették, hogy állítólag a Pérez-Figo megállapodás tartalmaz egy olyan záradékot is, amely értelmében, ha a portugál visszalép a transzfertől, úgy igen tekintélyes summát, 28 millió dollárt kellene bánatpénzként fizetnie. Pérez ezt követően - már tényleg igazi kampányfogásként - azt ígérte, amennyiben Figo mégsem a Realban folytatná, akkor visszafizeti a bérletesek pénzét, azaz a fanatikusok a szezonban ingyen tekinthették volna meg a hazai mérkőzéseket.

Pérez megnyerte a választást, ő lett a Real Madrid elnöke, és mint kiderült, nem blöffölt: a fővárosi egyesület 65 millió eurónak megfelelő összegért szerződtette a portugált, aki innentől kezdve öt éven keresztül szolgálta a klubot - Barcelonában pedig innentől kezdve szívből gyűlölték. Mindez tettekben is megnyilvánult az első bajnokin, amikor Figo a Real Madrid mezében pályára lépett a Camp Nouban: minden egyes labdaérintését füttyszó követte, amikor pedig szögletet akart elvégezni, a drukkerek minden kezük ügyébe eső tárggyal igyekeztek megdobni. Akadt itt üvegtől kezdve öngyújtón keresztül minden, még disznófej is...

http://www.youtube.com/v/QQQbAsoyyk8&hl=en&fs=1


Barcelonai össztűz Figóra

Angliában az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb hasonló klubcseréje Sol Campbell nevéhez fűződött, aki a Tottenham Hotspur saját nevelésű játékosának és egyben csapatkapitánynak számított, amikor 2001 nyarán az ősi rivális Arsenalba szerződött - ráadásul ingyen. A Campbell-saga már több mint egy éve húzódott a Tottenhamnél, a klub vezetői körülbelül akkor tették meg első ajánlatukat a középhátvéd számára, akinek szerződése 2001 nyaráig volt érvényes a White Harte Lane-en.

A játékos ugyan többször is kijelentette, hogy a Spurs a kedvenc együttese, gyermekkora óta ennek a gárdának szurkol, és minden vágya, hogy ott folytathassa pályafutását, ám garanciákat kívánt arra nézve, hogy a csapat versenyben lesz az első helyért. Ezt persze senki sem tudta megadni neki, mint ahogyan azt a csillagászati összegű fizetést sem, amire a játékos igényt tartott. Campbell terve így visszafelé sült el, a szurkolók ugyanis nem neki, hanem a vezetőségnek adtak igazat, és amikor Campbell végül (ingyen) az Arsenalba szerződött, a Spurs-fanatikusok rettentően felháborodtak. A White Hart Lane bejáratánál egy Campbellt mintázó figurát lógattak fel, rajta a felirattal: "Júdás", és a drukkerek többsége elégette egykori kedvence mezét.

Forrás: AFP

Sol Campbell azóta az Arsenalt is elhagyta, jelenleg a Portsmouth csapatkapitánya

Németországban az egyik legnagyobb rivalizálás a Schalke 04 és a Borussia Dortmund között van, ám ennek ellenére viszonylag sok olyan focista akadt, aki mindkét Ruhr-vidéki klubban megfordult. Egyik transzfer sem okozott azonban akkora felzúdulást, mint Andreas Mölleré, aki 2000-ben közvetlenül a BVB-ból igazolt a gelsenkircheniekhez.

Ennek oka leginkább az volt, hogy amilyen kiváló játéktudással áldotta meg a sors Möllert, személyisége legalább ugyanolyan ellenszenvesnek és arrogánsnak számított. A dortmundiak persze kedvelték őt, legalábbis addig, amíg rendszeres jó játékával hozta a pontokat a csapatnak. Amikor azonban már nem ment neki a játék, és a BVB is egyre lejjebb került a tabellán, úgy veszített ő is népszerűségéből, sőt, az 1999-2000-es szezon végére odáig fajult a dolog, hogy a drukkerek szemében egyenesen ő volt az egyik fő oka a csapat rossz szereplésének. Ráadásul az is nyilvánosságra került, hogy lejáró szerződését csak jelenlegi fizetése kétszereséért lenne hajlandó meghosszabbítani, ami csak újabb csepp volt a pohárban. Ezek után kisebbfajta szenzációként hatott, amikor a Schalke hivatalos sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Möller két évre aláírt hozzájuk.

Az olasz futballban Roberto Baggio Juventusba igazolása vetett nagy hullámokat még 1990-ben. A támadó a Fiorentinából szerződött a torinóiakhoz, márpedig a violák nem nagyon szívlelik a Juvét, és amikor a transzfer nyilvánosságra került, akkor Firenzében kisebbfajta zavargás tört ki, Baggiót pedig árulónak nevezték - pedig a játékos hangsúlyozta, hogy ő legszívesebben maradt volna a lila-fehéreknél.

Az esetnek külön pikantériát adott, hogy a két együttes egymás elleni bajnokiján 1991 áprilisában Baggio, immár a Juventus focistájaként nem volt hajlandó elvégezni a tizenegyest egykori csapata ellen, majd a lefújás után a firenzei szurkolókat is köszöntötte, sőt, egy lila színű sálat akasztott a nyakába...

A francia bajnokságban a legjobban az Olympique Marseille és a Paris Saint-Germain drukkerei utálják egymást, ám érdekes módon az elmúlt években több olyan labdarúgó is akadt, aki az egyik csapatból a másikba igazolt. 2005 nyarán például Lorik Cana a PSG mezét az OM-ére cserélte, egy évvel korábban pedig Frédéric Déhu tett ugyanígy. Amikor utóbbi játékos, immár a Marseille focistájaként visszatért a Parc des Princes-be, akkor a következő felirattal kedveskedtek neki a párizsi ultrák: "Nekünk Jézusunk van (utalva a PSG hosszú hajú kolumbiai védőjére, Mário Yepesre - a szerk.), nektek pedig Júdásotok"

www.global-soccer.eu