Vágólapra másolva!
Ugyan a Bajnokok Ligájában a Real Madrid nem jutott be a legjobb nyolc közé, ám Juande Ramos vezetőedző vezérletével kilábalt abból a hullámvölgyből, amelyben korábban volt. Az edzőcsere óta a csapat a bajnokságban feljött a második helyre, és jelentős előnnyel rendelkezik a harmadik előtt, miközben a listavezető FC Barcelonával szemben is csökkentette hátrányát.

Az új mester keze alatt az együttes sokkal eredményesebben futballozik, de a váltásnak nemcsak nyertesei, hanem vesztesei is vannak a keretben. A korábban alapembernek számító középpályás, Guti (teljes nevén José María Gutiérrez Hernández) ugyanis Juande Ramos szerződtetésekor sérült volt, és bár azóta már teljesen felépült, nem tudta visszaverekedni magát a kezdő tizenegybe.

A 32 éves futballista mindössze három bajnokin lépett pályára azóta, hogy Ramos irányítja a gárdát, és mindössze egyszer volt ott a kezdők között. A legutóbbi, Almería elleni bajnoki előtt pedig az edző még a kispadra sem ültette le, pedig Guti egyáltalán nem volt sérült, és a hírek szerint a focista ezt nagyon nehezen viselte.

A Marca értesülései szerint a középpályás a nyári klubváltáson gondolkozik, és legszívesebben Angliába folytatná pályafutását. Pár évvel ezelőtt az Atlético Madrid is érdeklődött iránta, de kicsi a valószínűsége, hogy a Real-nevelés elfogadná a városi rivális ajánlatát.

További átigazolási hírek:
A Portsmouth szerződéshosszabbítást ajánlott középpályásának, Sean Davisnak. A Bayern Münchent a Celtic ír szélsőjével, Aiden McGeadyvel hozták kapcsolatba. A VfB Stuttgart kiszemeltje a Groningen svéd csatára, Marcus Berg. A Juventus érdeklődik a Villarreal uruguayi középhátvédje, Diego Godín iránt.

www.global-soccer.eu