A legismertebb futballisták manapság kifejezetten sztárnak számítanak, annak minden előnyével és hátrányával: a bulvárlapokban immár a játékosok magánélete is rendszeres témának számít. Ez ihlette sorozatunkat is, amelyben a legnagyobb európai futballklubokat látogatjuk meg egy-egy elképzelt partin, hogy bemutathassuk, mit lehet tudni a játékosok magánéletéről. Irány a Stamford Bridge, a Chelsea otthona!

A leendő Joe Cole-né: Carly Zucker
Ocskay
Néhány hónappal ezelőtt még nem sok ünnepelni való volt a Chelsea háza táján, ám amióta Guus Hiddink vette át a csapat irányítását, a londoni együttes ismét formába lendült.
Az elmúlt héten előbb a Bajnokok Ligájában jutott be a gárda a legjobb négy közé, majd pedig szombaton az Arsenal legyőzésével az FA-kupa fináléjába is beverekedte magát. Bár négy nappal később a csapatnak fontos bajnokija következett az Everton ellen, Hiddink mégis úgy döntött, hogy vasárnap enged egy kis lazítást a játékosoknak, akik így közösen ünnepelték meg a remek szereplést - na meg azt, hogy a portugál középpályásnak, Decónak hamarosan gyermeke születik.
Decónak ez már az ötödik csemetéje lesz, és a harmadik anyától - a brazil származású labdarúgó ugyanis már kétszer is elvált. Első feleségét, Cilát még Brazíliában ismerte meg, és tőle két fia született, azonban pár évvel később Deco elvált a nejétől, mivel összejött egy másik hölggyel, a szintén brazil Jaciarával.
Vele 2005 áprilisában házasodott össze, fiú- és lánygyermekük született, de tavaly márciusban Deco tőle is elvált. Nem sokáig maradt azonban partner nélkül, új kedvese a szintén brazil származású, azonban Barcelonában élő, és egy szálloda menedzsereként dolgozó Ana Paula Shiavetti - és a pár a múlt héten jelentette be, hogy decemberre várják első közös gyermeküket.
Frank Lampard is nemrégen szakított partnerével, a katalán származású Elen Rivesszel, akivel két közös gyermeke is van. A középpályás 2001 óta élt együtt Rivesszel, és öt évvel ezelőtt el is jegyezték egymást, azonban a házasságból semmi nem lett - állítólag azért, mert Lampard többször is megcsalta partnerét.
Frank Lampard és Elen Rives
A focista mindenesetre nem sokáig bánkódott a szakítás miatt, mivel a hírek szerint máris van új barátnője a 23 esztendős Saskia Boxford személyében, aki egy divatháznál dolgozik, egy milliomos üzletember lánya - vagyis aligha a pénz miatt választotta a focistát.
Ashley Cole felesége, Cheryl egyelőre kitart férje mellett, pedig a balhátvédről tavaly januárban rengeteget pletykáltak egy pincérnő kapcsán. Cheryl Cole persze jól tudja, hogy a bulvárlapok korántsem csak az igazságot szokták megírni, hiszen ő is sokszor szerepelt már az újságok hasábjain, elvégre oszlopos tagja az egyik legnépszerűbb angol lányzenekarnak, a Girls Aloudnak.
Girls Aloud - Cheryl Cole
Az együttes, amelynek tagjait egy televíziós műsor keretein belül választották ki, 2003-ban jelentette meg első nagylemezét, és Cheryl egy évvel később ismerkedett össze Ashleyvel, az esküvőjüket pedig 2006 nyarán tartották.
A Chelsea másik Cole-ja, Joe még nem nős, de az esemény már nem sokáig várat magára, hiszen már megkérte kedvesének, Carly Zuckernek a kezét, és a tervek szerint a lagzit idén nyáron tartják. A walesi származású hölgy, aki még 2002-ben ismerkedett meg párjával, fitnesszedzőként keresi a kenyerét, de szerepelt már a "Celeb vagyok, ments ki innen" angol változatában is...
Nicolas Anelka felesége, a belga Barbara Tausia számára sem ismeretlen a szórakoztatóipar világa, hiszen a hölgy táncosként és koreográfusként dolgozott, mielőtt hozzáment volna a csatárhoz. Sőt, énekesként is próbálkozott: 2003-ban vendégszerepelt a híres francia rapper, MC Solaar egyik albumán, majd az Eu4ya nevű diszkózenekarban is énekelt, mérsékelt sikerrel. Férjével Párizsban ismerkedett meg, és 2007-ben házasodtak össze - a szertartásra a marokkói Marrakesben került sor.
Barbara Tausia és a Eu4ya
Didier Drogba is a francia fővárosban ismerte meg feleségét, a mali Allát, mégpedig nagyon fiatalon - hiszen első gyermekül, Isaac még 1999-ben született. Azóta már két újabb csemete boldogítja a családi fészket. Neje februárban azzal került be a bulvárlapokba, hogy állítólag nem volt hajlandó kifizetni a takarítónőt, aki viszont nem volt hajlandó távozni. Mrs. Drogba kihívta a rendőröket, végül azonban mégis csak kifizetett 430 fontot a takarítónak.
Szintén három gyermeke van Florent Maloudának, akinek felesége, Florencia brazil származású (a klubnál a párt csak a két Flónak szokták hívni), illetve Michael Ballacknak is - aki azonban csak tavaly nyáron vette feleségül párját, Simone Lambét. A pár már több, mint tíz éve él együtt, és összeismerkedésük meglehetősen romantikus volt: Simone ugyanis pincérnőként dolgozott egy chemnitzi étteremben, amikor megtetszett Ballacknak.
Michael Ballack és Simone Lambe esküvője
A csapatkapitány John Terry még nem állt be a sorba, legalábbis ami a gyermekek számát illeti, igaz, neki elsőre rögtön két csemetét is sikerült összehoznia: felesége, Toni Poole ugyanis 2006 májusában ikreket hozott a napvilágra. A hátvéd méltóképpen köszöntötte első gyermekeinek születését, hiszen pár nappal később a Magyarország elleni barátságos találkozón gólt szerzett, és ezt a közkedveltté vált ringató mozdulattal ünnepelte. A házassággal a pár még egy évig várt: a lagzira 2007 nyarán került sor, a mézesheteket pedig az egyesület tulajdonosának, Roman Abramovicsnak a jachtján töltötték.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.