Vágólapra másolva!
Az olasz bajnoki címvédő Internazionale szerződést bontott a brazil Adrianóval, mivel a futballista önkényesen szabadságra ment. A Serie A jelenlegi éllovasának vezetése már megállapodott Gilmar Rinaldi menedzserrel, hogy a 27 esztendős csatár nyolc év után távozik a kék-feketéktől.

A válogatott április elsején, a Peru ellen hazai pályán vívott vb-selejtezője után, amelyen Adriano nem kapott játéklehetőséget, a támadónak nyoma veszett, s a legvadabb feltételezések láttak napvilágot eltűnése vélt okairól. Így például az a változat is megjelent, hogy emberrablók fogságába esett, egy másik szerint maga került szembe a törvény őreivel, de a helyi médiában balesetét, sőt halálhírét is költötték.

Az elmúlt években botrányairól is elhíresült futballista - akinek jövő nyáron járna le a szerződése - később úgy nyilatkozott, nem leli örömét a játékban, így pihenni szeretne, ezért nem tér vissza Brazíliából.