A legismertebb futballisták manapság kifejezetten sztárnak számítanak, annak minden előnyével és hátrányával: a bulvárlapokban immár a játékosok magánélete is rendszeres témának számít. Ez ihlette sorozatunkat is, amelyben a legnagyobb európai futballklubokat látogatjuk meg egy-egy elképzelt partin, hogy bemutathassuk, mit lehet tudni a játékosok magánéletéről. Házibuli az Arsenalnál.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Sport és fitnesz
Az Arsenalban rengeteg fiatal futballista szerepel, nem csoda, hogy az együttes labdarúgóinak nagy része még nem családos. A brazil középpályás, Denílson is csak nemrégiben talált magának házat Angliában, és brazil barátnője, Daphne Edinalvo csak ezt követően költözött Európába - a St. Albansban található ház avatójára a játékos természetesen mindegyik csapattársát meghívta.
A francia jobbhátvéd, Bakary Sagna nem sokáig maradt a bulin, hiszen felesége nemrégen szült: a focista első gyermeke márciusban jött a világra. A nagy eseményről az Arsenal hívei is gyorsan tudomást szerezhettek, hiszen amikor pár nappal később, a West Bromwich Albion elleni bajnokin Touré gólt fejelt, akkor találatát a Bebeto óta megszokott bölcsőringatós módon ünnepelte, amihez hamarosan a jobbhátvéd is csatlakozott.
Kolo Touré egyébként jól ismerheti az apaság örömeit, hiszen neki már két gyermeke is van: lányát Saniának, fiát pedig Yiassinnak hívják. A középhátvéd a feleségével, Awóval együtt a muszlim vallás követői, és ugyanez elmondható a holland Robin van Persie-ről is, akinek felesége, a marokkói Bouchra közgazdaságot tanult Angliában, amíg fiuk, Shaqueel meg nem született 2006 novemberében.
A veterán francia védőnek, Mickael Silvestre-nek két gyermeke van, a család nemrégiben együtt jelent meg a Hannah Montana című amerikai tinédzser-film premierjén Londonban.
Akárcsak Denílson barátnője, a januárban a klubhoz igazolt Andrej Arsavin felesége, Julia is csak most ismerkedik az angol kultúrával - és bár első nyilatkozatai alapján nem nagyon tetszett neki London, lassan azért kezdi megkedvelni új lakhelyét. A hölgy februárban még azt nyilatkozta, hogy London nagyon koszos város, és az angol ételek sem jönnek be neki, addig a minap már dicsérte az Emirates Stadium kiszolgáló személyzetét, és az aréna hangulatát. Julia máris vásárolt a fiuknak, Artyomnak egy kisméretű Arsenal-mezt a papa nevével feliratozva.
Manuel Almunia felesége, Ana (aki férjéhez hasonlóan spanyol, nem pedig angol, ahogyan az több forrásban is megjelent) már jobban hozzászokhatott Angliához, azonban Nagy-Britannia még neki is tudott meglepetést okozni. Tavaly például a kapus azért kéredzkedett haza az egyik edzésről, mert a neje felhívta, hogy hertfordshire-i házukban szellemet látott! Arról nincsen tudomásunk, hogy mi lett az ügy folytatása, de az biztos, hogy a pár néhány napja már a legnagyobb nyugalomban sétáltatta a kutyáját...
Mint a fenti sorokból is kiderül, az angol bulvárlapok legnagyobb bánatára az Arsenal játékosai nem nagyon álltak be a sorba, legalábbis ami a híres partnereket illeti: Francesc Fabregas barátnője, Carla például szinte sohasem mutatkozik a nyilvánosság előtt.

Azért természetesen az Ágyúsoknál is akadt néhány "futballistafeleség": a majd egy éve sérült cseh középpályás, Tomás Rosicky barátnője az a Radka Kocurova, aki Csehországban szépségkirálynő volt, majd pedig igazi celebritás lett belőle hazájában.
A tavaly nyáron igazolt francia középpályás, Samir Nasri még az Olympique Marseille focistájaként ismerkedett meg az orosz származású, ám francia állampolgár Tatiana Golovinnal, aki profi teniszezőként keresi a napi betevőre valót. A 21 esztendős Golovin Moszkvában született, de Franciaországban nőtt fel, és jelenleg Londonban él - pályafutása során eddig két WTA-tornát nyert, és 2008 februárjában egészen a 12. helyig jutott a világranglistán. Jelenleg nincs az első 200-ban, viszont ott volt a Sport Illustrated fürdőruhás kiadásában.
Az angol sajtó persze elsősorban Theo Walcott barátnőjével, Melanie Slade-del szeret foglalkozni, aki akkor került egy csapásra az érdeklődés középpontjába, amikor a szélsőt meghívták a 2006-os vb-keretbe. Melanie természetesen ott volt a németországi tornán a többi "futballistafeleséggel" együtt, azonban saját állítása szerint ő nem akar tipikus "WAG" lenni - és ehhez többé-kevésbé tartja is magát.
A pár még 2006 elején ismerkedett össze, amikor mindketten tizenévesek voltak, és Melanie (aki egyébként Southampton polgármesterének a lánya) egy butikban dolgozott, Theo itt szólította őt meg. A leendő Mrs. Walcott az érettségi után is folytatta a tanulást, és jelenleg fizikoterapeutának készül, ám a biztonság kedvéért azért januárban pózolt az egyik férfimagazinban, a pár szerepelt együtt egy Magyarországon is ismert televíziós vetélkedőben és a hírek szerint az új Harry Potter-filmben is kapott egy nyúlfarknyi szerepet.
A mindössze 17 esztendős középpályás, Jack Wilshire pedig valószínűleg azon kevés focista közé tartozik, aki elmondhatja magáról: a barátnőjének több pénze van, mint neki. A játékos ugyanis 2008 augusztusa óta Lady Beatrice Rothschilddel jár, aki Jacob Rotschild báró unokája. A párt ráadásul részben Arsene Wenger hozta össze, hiszen az edző volt az, aki egy Arsenal-Aston Villa U17-es bajnokit követően bemutatta egymásnak őket.
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.