Szövetségi kapitányok vándorúton

A szövetségi kapitányi pozíciót sokan a szakma csúcsának tartják, és a legtöbb edző csak egyszer tölti be ezt a posztot, rendszerint a saját hazájában. Kivételek persze akadnak, jelenleg hét olyan szakember is dolgozik valamelyik európai szövetségnél, aki már nem az első válogatottját vezeti a kontinensen.

Berti Vogts jelenleg az azeri futball felvirágoztatásán munkálkodik

Klubszinten egyáltalán nem ritkaság, ha egy edző rövid időn belül több csapatnál is dolgozik, a válogatottaknál azonban más a helyzet. Ez részben annak is köszönhető, hogy a nemzeti csapatoknál nem szezonokban mérik a teljesítményt, a világ- és Európa-bajnokságokat négyévente rendezik, vagyis két évig tart egy selejtezőciklus. Ráadásul a válogatott melletti munka nem jelent napi tevékenységet, és így a szakembereknek több idejük van a bizonyításra.

Ezzel együtt az utóbbi időben egyre több olyan szakvezetővel találkozhatunk, aki több válogatottnál is kipróbálta magát Európában. A jelenleg aktív szövetségi kapitányok között hét olyan is akad, aki nem az első országban irányítja a nemzeti csapatot. Valamennyiükben közös, hogy jelenleg nem a hazájukban dolgoznak, viszont korábban ott is betöltötték már a posztot.

Öten közülük a második országban irányítják a válogatottat azok után, hogy már voltak szövetségi kapitányok hazájukban: Lengyelországban a holland Leo Beenhakker, Oroszországban az ugyancsak holland Guus Hiddink, a Feröer-szigeteken az ír Brian Kerr, Írországban az olasz Giovanni Trapattoni, Fehéroroszországban pedig a német Bernd Stange a mester - utóbbi egykoron az NDK válogatottjánál is dolgozott.

Ketten azt is elmondhatják magukról, hogy a jelenlegi már a harmadik ország, ahol szövetségi kapitányként tevékenykednek - és ezzel csúcstartónak mondhatják magukat, hiszen ennél több európai országnál még soha senki nem volt szakvezető. Azerbajdzsánban jelenleg az a Berti Vogts a kapitány, aki eddigi karrierje során csupán egy rövid ideig dolgozott klubedzőként: a 2000-2001-es idényben a Bayer Leverkusen mestere volt, de a gyógyszergyáriaknál eltöltött időszak nem volt túl sikeres, a szezon végén ki is rúgták. Szövetségi kapitányként viszont már az ötödik országnál dolgozik, ebből három európai. Nem akárhol kezdte a munkát, hiszen 1990-ben a világbajnok válogatott irányítását vette át Franz Beckenbauertől, és a német gárdával előbb ezüstérmes lett az 1992-es Eb-n, majd az 1994-es világbajnokságon csúfosan leszerepelt. Ennek ellenére bíztak benne, amit két évvel később egy Eb-arannyal hálált meg, de az újabb világbajnoki kudarc után már nem tartóztatták. Egy rövid kuvaiti kitérő után 2002-ben a skót válogatott kispadjára került, de Glasgow-ban sem voltak elégedettek vele, mint ahogy Nigériában sem maradt sokáig. Az azerieknél kisebbek a célok...

A másik szakvezető, akinek a mostani a harmadik európai állomáshelye szövetségi kapitányként, nem más, mint Miroslav Blazevic. A veterán edző tulajdonképpen két különböző országot is hazájának nevezhet: Blazevic az egykori Jugoszláviában született, bosnyák származású horvát, az első válogatott, amelyet irányíthatott, mégis a svájci volt. Játékos-pályafutását ugyanis ott fejezte be, így Svájcban kezdte edzői karrierjét, és olyan jól dolgozott a Lausanne-Sportsnál, hogy 1976-ban ideiglenesen, két mérkőzésre kinevezték a válogatott élére. A svájciak mindkét találkozót elveszítették...

Blazevic ezután hazatért, és több horvát klubnál is tevékenykedett, mígnem 1994-ben felkérték szövetségi kapitánynak, és vezérletével a gárda története legnagyobb sikerét elérve bronzérmes lett az 1998-as vébén. Volt még Iránban is szövetségi kapitány, tavaly pedig némi meglepetésre Bosznia-Hercegovina illetékesei is benne látták a megoldást, és a bosnyákok egyelőre kiválóan szerepelnek a vb-selejtezőkön.

A múltban sem találunk sok olyan edzőt, aki ugyanezt elmondhatja magáról. Az úttörő az egykori edzőlegenda, Helenio Herrera volt, aki elsősorban az Internazionalénál aratott sikerek alapján lett híres, de közben "félállásban" két válogatottat is irányított. Herrera 1960-ben vette át az Intert, miközben a spanyol válogatott szövetségi kapitánya volt, ő ült a kispadon az 1962-es vébén is. Később pedig, 1966-ban Ferruccio Valcareggivel közösen az olasz válogatottat is vezette. A harmadik nemzet, amelynek kispadjára leülhetett, a francia volt, ahol 1946 és 1948 között a válogatottat irányító bizottság tagjaként számítottak szakértelmére.

Herrera példáját még ketten követték a későbbiekben. A horvát származású, ám osztrák állampolgár Otto Baric hosszú edzői karrierje során sokáig csak klubszinten dolgozott, 1999-ben azonban őt nevezték ki az osztrák válogatott élére. Két évig töltötte be a posztot, majd 2002-ben Horvátország szakvezetője lett, szintén mérsékelt sikerrel, mint ahogyan Albánia kispadján sem maradt sokáig (2006-2007). A dán Richard Möller-Nielsennek sikeresebb volt, hiszen 1992-ben Dániával Európa-bajnokságot nyert. Később Finnországgal és Izraellel is közel került ahhoz, hogy kijusson a világbajnokságra, de a pótselejtezőn mindkét országgal elbukott - a finnekkel éppen ellenünk.

www.global-soccer.eu