A hétfői sorsolás után immár három magyar csapat leendő ellenfele is ismert az európai kupasorozatokban, csupán a Honvédnek kell még várnia arra, hogy kiderüljön, kivel kell megmérkőznie. A legnehezebb feladat az Európa-ligában induló Újpestnek jutott, de az ugyanabban a sorozatban rajtoló Haladás, illetve a BL selejtezőjében szereplő Debrecen számára sem lesz sétagalopp a párharc.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Sport és fitnesz
A Debrecen ellenfele (Bajnokok Ligája)
Kalmar FF: brazilok és az Elm testvérek
Nehéz eldönteni, hogy a DVSC szerencsés volt-e a BL selejtezőjének sorsolásakor - ezt alighanem majd csak az eredmények ismeretében állapíthatjuk meg. Annyi bizonyos, hogy a nemzetközi megítélés alapján a svéd bajnok nagyobb játékerőt képvisel, mint a magyar, és két éve a Loki az akkori svéd aranyérmes Elfsborg ellen, még ha két szoros mérkőzésen is, de elvérzett ugyanebben a fázisban.
Az 1910-ben alapított kalmari egyesület alaposan meggyengült azóta, hogy egy fél évvel korábban az élen végzett az Allsvenskanban. Az akkori csapatból a brazil játékmester, César Santin már az FC Köbenhavn futballistája (a dánok kétmillió eurót fizettek érte), míg a tavaly gólkirályi címet szerzett csatár, Patrik Ingelsten az SC Heerenveenbe szerződött 1,2 millió euróért. Szintén a holland klubhoz igazolt a svéd válogatott középpályás, Viktor Elm, vagyis a Kalmar rövid idő alatt három alapember is elveszítette.
Nem csoda, hogy a 2009-es bajnokságban a csapat sokkal gyengébben szerepel, mint az elmúlt években. Az eddig lejátszott 12 forduló alatt mindössze 18 pontot szerzett (öt győzelem, három döntetlen, négy vereség), és csak a hetedik helyen várja a júliusi folytatást - a svéd bajnokságban ugyanis az U21-es Európa-bajnokság miatt nyári szünet van. A korosztályos kontinensviadalon a Kalmar is érdekelt, hiszen a középpályás Rasmus Elm (aki már a nagyválogatottban is bemutatkozott) oszlopos tagja a csapatnak. Mint a név is mutatja, ő a Heerenveennek eladott Viktor testvére, és a család egy harmadik tagja is a Kalmarban futballozik: a legidősebb fivér, David a csatársorban szerepel.

Rasmus Elm és Kim Källström a svéd válogatottban
Kettejük közül Rasmus a jobb futballista, ő idén már három gólt ért el a bajnokságban, míg bátyja csak egyszer volt eredményes. A házi góllövőlistát viszont a brazil Daniel Mendes vezeti négy találattal, ő a nyáron érkezett az AIK Stockholmtól. Nem ő az egyetlen brazil a keretben, három honfitársa is itt játszik, akik közül Daniel Sobralense már kétszer is betalált az idei bajnokságban.
Meglepően gólerős a veterán védő, Daniel Carlsson is, a 34 esztendős jobbhátvéd háromszor volt eredményes. A csapat egyébként általában 4-3-3-as felállásban futballozik, a középpálya bal oldalán Rasmus Elmmel, aki a bal szélről indulva tölt be amolyan játékmesteri pozíciót.
A Haladás ellenfele (Európa-liga)
Irtis Pavlodar: ázsiaiként jobban ment
A szombathelyiek az ismeretlenbe utazhatnak majd, hiszen a kazah futballról Magyarországon nem sokat tudni, noha az elmúlt három idényben kétszer is összefutott kazah ellenféllel egy-egy magyar együttes. A 2006-2007-es UEFA-kupában a Fehérvár csak idegenben szerzett góllal tudta kiverni a Kajrat Almatit, az előző szezonban pedig a debreceniek 2-1-es összesítéssel búcsúztatták a Sahtar Karaghandit.
Az Irtis a legsikeresebb kazah klub, öt bajnoki címmel büszkélkedhet, 2001-ben pedig egészen az elődöntőig jutott az Ázsiai Bajnokok Ligájában. Az európai porondon viszont utoljára a 2003-2004-es idényben szerepelt, akkor a BL selejtezőjében a ciprusi Omonia Nicosia ellen esett ki.
Mint ebből is látszik, az Irtis az utóbbi időben nem remekelt, tavaly viszont sikerült visszaverekednie magát a dobogóra, és ezzel kvalifikálta magát az Európa-ligába. Az együttes az idei bajnokságban szintén nem brillírozik, hiszen 12 mérkőzésből csak hármat nyert, hetet viszont elveszített, így mindössze a 11. helyen áll a 14 csapatos bajnokságban.
A csapat gerincét hazai futballisták alkotják - akik között egyetlen válogatott kerettag sincsen -, de azért akad pár légiós is. A bolgár Dimitar Nakov rendszeresen szerepel a védelemben, honfitársa, Borisz Kondev azonban idén még csak két bajnokin lépett pályára. A klubnak van még litván és orosz futballistája is, utóbbi az a Jurij Kolomic, aki a csapatkapitányi karszalagot is viseli.
Az Újpest ellenfele (Európa-liga)
Steaua Bucuresti: a dicső múlt kötelez
Aligha kétséges, hogy a magyar együttesek közül az Újpest kapta a legnehezebb ellenfelet. A Steaua Bucuresti sikerei közismertek a magyar szurkolók számára is (az egyesület 1986-ban megnyerte a BEK-et, és három évvel később is eljutott a sorozat fináléjába), de a bukaresti alakulat a közelmúltban sem szerepelt rosszul a nemzetközi színtéren: 2006-ban elődöntős volt az UEFA-kupában, az előző idényben pedig ott volt a BL csoportkörében. Igaz, ott mindössze egy pontot szerzett, de rendkívül nehéz csoportba került, hiszen az Olympique Lyon, a Fiorentina és a Bayern München voltak az ellenfelei.

A tavalyi bajnokcsapat
Az együttes a 2008-2009-es bajnokságban csalódást okozott, hiszen csak a hatodik helyen fejezte be az idényt, márpedig teljhatalmú ura és tulajdonosa, George Becali számára ez rendkívül kevés. Érthető, hogy a szezon során a klub többször is edzőt váltott: Marius Lacatust még tavaly októberben menesztették, és egy másik egykori román klasszis, Dorinel Munteanu került a helyére, de decemberben már megint Lacatus ült a kispadon. Három fordulóval a zárás előtt azonban ismét kirúgta őt Becali, és az utolsó három találkozón az olasz Massimo Pedrazzini irányította a gárdát. A nyáron pedig egy újabb olasz szakembert neveztek ki a csapat élére Cristiano Bergodi személyében, aki immár három éve dolgozik Romániában, és ez idő alatt megfordult a Nationalnál, a Clujnál, a Rapidnál és a Politechnica Iasi-nál is.
A legújabb trendnek megfelelően Bergodi nemzetközi kerettel dolgozhat majd, bár a nyáron alighanem változik a csapat összetétele, a középhátvéd Dorin Goian vagy a jobbszélső Banel Nicolita ugyanis rendkívül keresett a játékospiacon. Annyi bizonyos, hogy az Ajax Amsterdamtól kölcsönkapott jobbhátvéd, George Ogararu visszatér Hollandiába, és a portugál Estrela Amadora kölcsönjátékosát, Tiago Gomest sem szerződtetik véglegesen.
Ami a légiósokat illeti, jelenleg a dél-amerikai vonal a legerősebb, hiszen akad a csapatnál egy bolíviai és négy kolumbiai futballista is. A Steauára jellemző, hogy igyekszik a többi román egyesületből erősíteni, így érkezett például a portugál csatár, Antonio Semedo a Clujból, a nigériai balhátvéd, Ifeanyi Emeghara pedig a Politechnica Timisoarától.
BL: Leverkusen-Barcelona 1-2 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
BL: Leverkusen-Barcelona 1-2 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
BL: Leverkusen-Barcelona 1-2 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.