A helyi sajtó az utóbbi években a bundázás melegágyaként emlegeti a román labdarúgó-bajnokságot, az esetek felderítésére külön korrupcióellenes ügyészséget is létrehoztak, ez azonban még egyetlen ügyet sem tudott felgöngyölíteni. A sort a másodosztályból kiesett ACU Arad nyithatja, amelyen az egykoron Újpesten és a Ferencvárosban is megfordult válogatott játékos, Sorin Cigan próbált meg törvénytelen eszközökkel segíteni, a vesztegetési kísérlet eredményeképpen azonban előzetes letartóztatásba helyezték. Miután mindenki ellene vallott, csoda lenne, ha megúszná a börtönt.

Sorin Cigan
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
SMS-játék
A másfél hete véget ért román másodosztályú bajnokság utolsó fordulója komoly izgalmakat tartogatott. Az addigra eldőlt, hogy a Campia Turzii és a Targoviste biztos kieső lesz, az Universitatea Cluj, az ACU Arad és a CFR Timisoara azonban még reménykedett, hogy elkerüli a kiesést jelentő 15. és 16. helyet.
Hogy a bundázásról szóló híreknek lehetett valóságtartalma, azt Nagyvárad polgármestere, Ilie Bolojan is tudhatta, hiszen az Arad elleni meccs előtt meglátogatta csapata, az FC Bihor játékosait, s becsületes játékra kérte őket az Arad ellen.
A játékosok megsértődtek, ám a mérkőzés végül 1-1-es döntetlennel ért véget, s miután a temesváriak hazai pályán kaptak ki a Minerul Lupenitől, a kolozsvári egyetemisták pedig 3-0-ra verték a Campia Turziit, a győzelemmel együtt a bennmaradást is kiharcolták.
A történet azonban ezzel nem ért véget, mert kiderült, az aradi vezetők valóban megkörnyékezték a nagyváradiakat, s 30 ezer eurót ajánlottak a győzelemért cserébe. A vendégek jelentették az esetet az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA), amely kihallgatta az aradi klub elnökasszonyát, Gheorghita Onut, illetve Sorin Cigant.
A meghallgatás végén a váradi ügyészség kérte Cigan 29 napra szóló letartóztatását, míg bűntársa, Onu ellen "befolyás megvásárlásának" vádjával büntetőeljárást kezdeményezett. Cigan elvezetésekor kijelentette, semmi sem igaz abból, amit a nyakába akarnak varrni.
Cigan nem spórolt az eurókkal
De mi történt valójában?
A romániai Pro Sport információja szerint Cigan a mérkőzés szünetében bement a nagyváradi öltözőbe, és pénzt ajánlott, hogy a vendégek veszítsék el a mérkőzést.
"Sorin bejött hozzánk az öltözőbe, és azt kérdezte, miért szívóskodunk, miért nem adjuk oda a meccset az ACU Aradnak, hiszen adnak még pluszba 5000 eurót, de azt, hogy mihez viszonyította, nem tudtam meg, mert azonnal kizavartuk" - nyilatkozta az Erdély Online-nak Vig Zoltán, a Bihar FC vezetőedzője.
Ezt erősítette meg Tóth Sándor klubelnök is. "Minden Cigannal folytatandó megbeszélést visszautasítottam. Aztán hallottam, hogy Aradon bement a fiúkhoz a meccs szünetében, s ott különböző, kecsegtető vásárlási ajánlatokat tett nekik, ám azonnal kivezettették az öltözőből."
Ezt a verziót támasztotta alá Onu vallomása is, amelyet Ioan Sava, a sportvezető ügyvédje tolmácsolt a sajtónak. "Cigan azzal a kéréssel fordult védencemhez, elintézi, hogy 30 ezer euró ellenében a nagyváradiak eladják a meccset. Cigan, akit korábban már visszautasítottak a Bihar FC vezetői, a mérkőzés szünetében be is ment a váradiak öltözőjébe, de ők ismét nemet mondtak, miközben már 40 ezerre emelte az összeget. A meccs végén Cigan visszaadta a 30 ezer eurót védencemnek" - nyilatkozta, hozzátéve, Onut éppen beismerő vallomása miatt nem tartóztatták le.
|
Sorin Cigan
|
Sportfogadó maffia a háttérben?
Adódik a kérdés, hogyan került egyáltalán az egész ügybe Cigan, aki korábban a másik aradi együttesnél, az UTA-nál, illetve a borosjenői Tricotaje csapatánál dolgozott - az ACU-nál nem.
Cigan állítólag saját maga ajánlkozott, elsősorban azért, mert Pascalau kapus és a csatár Luca egykoron játékosa volt Borosjenőn. Sőt, felmerült a román sportfogadó maffia esetleges szerepe is az ügyben, a gyanú szerint a bűnszövetkezet aradi győzelmet várt a záró összecsapáson.
Az aradi Nyugati Jelen sportrovatánál megerősítették, komoly bajban lesz az egykori újpesti és ferencvárosi labdarúgó, hiszen mindenki ellene vallott. A rendőrség pénteken hallgatja ki az aradi edzőt, Costel Bogoselt.
Kérdésünkre, vajon mennyire gyakori a bundázás a román labdarúgásban, a neve elhallgatását kérő újságíró annyit mondott: elfogadott vélemény, hogy az élvonalbeli bajnok kilétét már a szezon elején tudni lehet. De éppen emiatt furcsa, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség ennyire tehetetlen...
Eddigi romániai bundaügyek
"Aligha van edző vagy klubvezető az I. Ligában, aki legalább utalásszerűen ne hivatkozott volna egy-egy vereség után a bírák megvesztegetésére. Hiány minden esetben a konkrétumok szintjén volt. Pár alkalommal úgy tűnt, sikerült tetten érni a korrupciót, de a vizsgálat - ha beindult is - mindig hamis riadónak bizonyult. A Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) eddig egyetlen bundaügyben nyomozott, az sem jutott el a bíróságig, a vizsgálat lezárásával végződött a tavalyi év elején. Eljárás folyik azonban több klubvezető ellen olyan ügyekben, amelyeknek nem annyira a korrupcióhoz, mint az adócsaláshoz van közük" - írta április cikkében a manna.ro oldal.
Mindössze két olyan ügy akad, amelyen esetleg lehet fogást találni, az egyikben éppen csütörtökön emelt vádat a román korrupcióellenes ügyészség, s ez a román szövetség és a játékvezetők szakmai testületének magas beosztású vezetőit is érinti. Az ügyészség közlése szerint a bíróság elé kell állnia többek között Florin Pruneának, a román válogatott egykori kapusának, aki a bukaresti labdarúgó-szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatói tisztséget tölti be jelenleg. Pruneát befolyással való üzérkedéssel vádolják.
Az ügyészek vádat emeltek Gheorghe Constantin egykori nemzetközi bíró ellen is, aki a játékvezetők szakmai testületét irányította, de néhány héttel ezelőtt, a botrány kirobbanása után lemondott a tisztségéről. A játékvezetői testület alelnöki tisztségét betöltő Marcel Lica megfigyelő ellen is vádat emeltek az ügyészek, akit szintén megvesztegetés elfogadásával vádolnak.
A korrupciós botrány másik főszereplője Cornel Penescu, a FC Arges román élvonalbeli együttes többségi tulajdonosa, aki az ügyészek szerint játékvezetőket fizetett le, hogy csapatát jogtalanul előnyben részesítsék bajnoki mérkőzéseken. Az ügyészek szerint az üzletember a bírói testület lemondott elnökét is lefizette, hogy megvesztegethető játékvezetőket delegáljon együttese mérkőzéseire.
Az ügyészek szerint az üzletember hozzá közel álló néhány személlyel együtt, valamint a bírók egykori vezetőjével bűnszövetkezetet alapítottak, és a 2006-2009 közötti időszakban több korrupciós bűncselekményt követtek el. A bíróság előtt kell tisztáznia magát három ismert román bírónak is, akik közül például Sorin Corpodean nemzetközi kupamérkőzéseket is vezetett korábban.
A sokszoros bajnok Steaua Bucuresti első embere, George Becali ellen is zajlik egy bundaügyi eljárás, miután a vád szerint 1,7 millió eurót kínált fel a tavalyi bajnokság végén a kolozsvári U-nak arra az esetre, ha saját pályán megveri a szintén kolozsvári CFR-t. Ebben az esetben ugyanis a bajnokságot a Steaua nyerte volna. A meccs a CFR győzelmével ért véget, így a pénz már nem is juthatott el az U játékosaihoz.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?