A Manchester Cityről az elmúlt hetekben mást sem lehetett olvasni, mint hogy középhátvédet szeretne igazolni. Az első számú célpont a Chelsea válogatottja, John Terry volt, de képbe került a Bayern München brazil bekkje, Lúcio is. Ehhez képest váratlan fordulat, hogy a City az utóbbi napokban a csatársor megerősítését helyezte előtérbe, Carlos Tévezzel már meg is állapodott, de két másik jó nevű támadó megszerzése is napirenden van.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A Manchester Unitedtől érkező Tévez hétfő este ötéves megállapodást kötött a kisebbik manchesteri klubbal, a 25 éves argentin csatárnak már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton kell átesnie az aláírás előtt.
A Sky Sports beszámolója szerint ugyanakkor a City felvette a kapcsolatot az Arsenallal is Emmanuel Adebayor leigazolása ügyében. A togói támadót korábban az AC Milan csábította, de amikor a tárgyalások megszakadtak, úgy tűnt, Adebayor marad Londonban. A jelek szerint azonban ez korántsem biztos, hiszen a manchesteriek 20 millió fontot kínáltak érte, márpedig egy ilyen ajánlatnak Arsene Wenger nem nagyon szokott ellenállni.
De a manchesteriek egy másik vasat is tartanak a tűzben: a barcelonai napilap, a Sport szerint a klub ugyancsak bejelentkezett a Sevilla brazil támadójáért, Luis Fabianóért, akit a Milan is szeretne a soraiban tudni. Annyi biztos, hogy az angolok többet fizetnének a csatárért, mint a milánóiak, más kérdés, hogy maga a játékos szívesebben szerződne Olaszországba.
További átigazolási hírek
Az Aston Villa közel áll ahhoz, hogy megszerezze a Middlesbrough balszélsőjét, Stewart Downingot. A Portsmouth érdeklődik a Tottenham Hotspur francia jobbhátvédje, Pascal Chimbonda iránt. Az AC Milan középhátvédje, Digao (Kaká öccse) a Freiburgnál szerepel próbajátékon. A Werder Bremen az Olympique Marseille albán középpályásával, Lorik Canával tárgyal. A Real Madrid legújabb kiszemeltje a lisszaboni Sporting középpályása, Joao Moutinho.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?