Az újonc Burnley-től elszenvedett váratlan szerdai veresége után a Wigan Athletic otthonában javíthat a címvédő Manchester United az angol labdarúgó Premier League hétvégi, harmadik fordulójában.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A diadalmas kiscsapat ugyanakkor az eddig pont nélküli és hat bekapott gólja mellett mindössze egyet szerző, sereghajtó Evertont fogadja, így elképzelhető, hogy az élvonalbeli tagságot régóta áhító hazai szurkolók újabb győzelmet kapnak ajándékba az első osztályhoz
úgy tűnik, hamar alkalmazkodó kedvencektől.
A magyar játékost is foglalkoztató együttesek közül a Fulham (Gera Zoltán) az eddig százszázalékos Chelsea-t, a Sunderland (Fülöp Márton) a Blackburn Roverst, a Hull City (Halmosi Péter) pedig a Bolton Wandererst látja vendégül.
|
Rio Ferdinand egy hónapra kidőlt Egy hónapig nem léphet pályára Rio Ferdinand, a Manchester United és az angol labdarúgó-válogatott védője. Ezt a Premier League-ben címvédő együttes mestere, Sir Alex Ferguson jelentette be pénteken. A játékos kihagyta az MU első két bajnokiját, időközben azonban kiderült, hogy a múlt héten, tréning közben összeszedett combsérülése súlyosabb a vártnál és még legalább 3-4 hétig nem állhat csapata rendelkezésére. Az angol válogatott szeptember 9-én vb-selejtezőt játszik Horvátországgal, azt megelőzően pedig barátságos mérkőzésen lép pályára Szlovénia ellen. Ferdinand mindkét találkozót kihagyni kényszerül. |
A Premier League 3. fordulójának párosítása:
szombat:
Arsenal - Portsmouth 16.00
Birmingham City - Stoke City 16.00
Hull City - Bolton Wanderers 16.00
Manchester City - Wolverhampton Wanderers 16.00
Sunderland - Blackburn Rovers 16.00
Wigan Athletic - Manchester United 16.00
vasárnap:
West Ham United - Tottenham Hotspur 14.30
Burnley - Everton 16.00
Fulham - Chelsea 17.00
hétfő:
Liverpool - Aston Villa 21.00
Kapcsolódó cikkek:
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A legszebb női pilóták
Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.
Falcaóval és Tévezzel épülhet gigaklub Monacóban
A francia másodosztályban éllovas Monaco monumentális átigazolási tervekkel állt elő, a jövőre újonc csapatba Radamer Falcaót, Carlos Tévezt, Pak Dzsi-Szungot és Patrice ...
Kubatovékat nem csípte meg a hülyebogár
Nemcsak a hétvégi MTK, de a május 31-i Kaposvár elleni utolsó fordulós összecsapáson is Győrben lép pályára a pályaválasztó Ferencváros labdarúgócsapata. Kubatov Gábor, ...
Beteges módon ellopták a gyerekkorunkat
Harminc évvel az első atlétikai világbajnokság után még mindig az állami doppingprogram és a Stasi rémtettei kísértik a keletnémet atlétákat. Az egykori világcsúcstartó ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
A tökéletes fenék már nem elég
Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.