Vágólapra másolva!
A Real Madrid a nyáron 211 millió eurót költött játékosvásárlásra, és ezen összeg nagy részét banki hitelekből szerezte. Ha az UEFA elnöke, Michel Platini elképzelése megvalósul, akkor mindez néhány év múlva már nem lesz lehetséges - az európai szövetség végrehajtó bizottsága a minap elfogadta a "pénzügyi Fair Play" elnevezésű tervet, amellyel a szervezet gátat szabna az egyesületek felelőtlen költekezésének.

A tekintélyes angol futballszaklap, a World Soccer nemrégiben listát közölt a legnagyobb adóssággal rendelkező klubokról, amelynek élén meglepetésre a legsikeresebbnek tartott sztárcsapatok állnak. A magazin kutatásai alapján a Manchester United adóssága közel 700 millió font, de a Real Madridé is kis híján eléri az 500 milliót, az első 20 helyezett között pedig még olyan együtteseket találunk, mint a Valencia, az Arsenal, az FC Barcelona, a Liverpool vagy az AS Roma.

Persze nem mindegy, hogy az adósság miből is áll, és az egyesületek kinek vagy minek tartoznak ekkora összeggel: a Manchester United vagy a Liverpool a tulajdonosváltásnak köszönhetően került ilyen helyzetbe, hiszen az amerikai befektetők hitelből vásárolták meg a klubot. A Real Madridnál a nagy nyári játékosvásárlás hozadéka a hatalmas tartozás (két spanyol pénzintézet, a Caja Madrid, illetve a Banco Santander egyaránt 76 millió eurót hitelezett a klubnak), az Arsenal viszont stadionja építéséhez vett fel hitelt, és az Emirates elkészültével lassan, de biztosan törleszti a részleteket.

Az UEFA elnökénél, Michel Platininél nem is ez "csapta ki a biztosítékot": az egykori francia klasszis elsősorban az ész nélküli költekezésnek akar gátat szabni, és ennek érdekében hozta létre még márciusban a Professional Football Strategy Councilt (Professzionális Labdarúgó Stratégiai Tanács). A szervezetben mindegyik érintett fél helyet kapott: a szövetségek, a ligák, az egyesületek és a játékosok is mind képviseltetik magukat. A PFSC elsődleges feladataként Platini a pénzügyi Fair Play elnevezésű tervezet létrehozását, és egy megvalósítható szabályozás kialakítását tűzte ki, miközben az UEFA elnöke szinte minden nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy ez elsősorban a klubok érdeke. Egészen nyárig sokak véleménye az volt, hogy Platini egyszerűen csak az angol klubok egyeduralmát akarja megakadályozni (az elmúlt két idényben a Bajnokok Ligájában a legjobb négy között egyaránt három angol csapat volt), de a Real Madrid elképesztő költekezése megmutatta, hogy globális problémáról van szó.

A héten pedig az is bebizonyosodott, hogy az UEFA valóban komolyan veszi az irányelvet, hiszen az európai szövetség végrehajtó bizottsága elfogadta a PFSC javaslatait, és egyben létrehozta a Club Financial Control Panel nevű bizottságot, amelynek, mint a neve is mutatja, az lesz a dolga, hogy ellenőrizze az egyesületek pénzügyi gazdálkodását. Az újonnan létrehozott grémium 17 tagból áll: négyen-négyen képviselik az UEFA-t, az Európai Klubok Szövetségét (ECA), az Európai Profi Labdarúgó Ligákat (EPFL) és a Professzionális Labdarúgók Szövetségét (FIFPro), az elnök pedig nem más, mint az egykori belga miniszterelnök, Jean-Luc Dehaene. Ezen kívül négyen kaptak megfigyelői státust, közöttük van a FIFA főtitkára, Jerome Valcke, illetve az EPFL ügyvezető igazgatója, Emanuel Macedo de Medeiros.

A pénzügyi Fair Play koncepciója tulajdonképpen egyszerűen megfogalmazható: az UEFA azt szeretné elérni, hogy a klubok csak annyit költsenek, amennyi pénzük van. A megvalósítás persze már sokkal bonyolultabb, és az UEFA is igyekszik óvatosan fogalmazni: a hivatalos közlemény szerint arra köteleznék a csapatokat, hogy egy bizonyos időszakon belül egyenlítsék ki tartozásaikat, illetve az adósságállományuk fenntartható legyen, és egyfajta irányelvet is szeretnének adni a játékosok fizetéséhez, illetve az igazolások összegéhez. "Egy klubra ugyanannak kell vonatkoznia, mint egy családra: kiadásai nem lehetnek nagyobbak, mint a bevételei, különben a sportág érdekei sérülnek" - mondta Medeiros, míg az UEFA főtitkár-helyettese, Gianni Infantino szerint jelenleg az egyesületek több, mint a fele veszteséges.

A pénzügyi Fair Playt a tervek szerint a jelenleg is működő UEFA klublicenc-rendszerbe integrálnák: utóbbi jelenleg is érvényben van mindegyik tagállamban, ám korántsem érvényesül tökéletesen. Elméletileg csak olyan csapatok indulhatnak az élvonalban, amelyeknek rendben vannak a pénzügyeik, de Magyarországon is számos példa akadt arra, hogy bár a papírok rendben voltak, az adott klub kis híján csődbe ment. A pénzügyi Fair Play ennél valószínűleg komolyabb vizsgálatot jelentene, és csak az európai porondon induló csapatokra vonatkozna - hiszen az UEFA csak ezen a szinten tud szankcionálni. A jelenlegi tervek szerint mindez a 2012-2013-as idénytől kezdve lépne életbe, vagyis a csapatoknak elméletileg még bőven van idejük arra, hogy hitelből vegyenek új labdarúgókat - hogy Platini valóban meg tudja-e valósítani az elképzelését, az csak évek múlva derül majd ki.

www.global-soccer.eu