A Nápolyban játszó Marek Hamsík lehet a Manchester United új középpályása, legalábbis ha Sir Alex Fergusonon múlik.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A Manchester United hatalmas küzdelemben megnyerte a City elleni városi derbit, a mérkőzésen a csapat egyik legjobbja a veterán középpályás, Ryan Giggs volt. A hétközi, Besiktas elleni BL-találkozón viszont egy másik rutinos klasszis, Paul Scholes szerezte a győztes találatot. Mindkét játékos élvezi Sir Alex Ferguson bizalmát, azonban a mester jól tudja, hogy sokáig már nem számíthat rájuk, így a hírek szerint a közeljövőben szeretné felfrissíteni a csapat középpályás-sorát. A Vörös Ördögök első számú kiszemeltje pedig nem más, mint a Napoli szlovák játékosa, Marek Hamsík.
A manchesteriek megfigyelői a hét végén személyesen tekintették meg a középpályást az Udinese elleni bajnokin, amely ugyan gól nélküli döntetlenre végződött, de Hamsík kifejezetten jó teljesítményt nyújtott. A középpályás ebben a szezonban négy forduló alatt már három gólt szerzett, miközben a szlovák válogatottal közel áll a világbajnokságra való kijutáshoz. Korábban több olasz élcsapattal is kapcsolatba hozták, a nyáron állítólag az Internazionale és a Juventus is vitte volna, de a nápolyiaknak sikerült megtartaniuk.
Kapcsolódó cikkek:
Az Arsenal érdeklődik a West Ham United walesi középpályása, James Collison iránt. A Hertha kiszemeltje a Rapid Wien középpályása, Steffen Hofmann. A Sevilla a Wolfsburg bosnyák csatárát, Edin Dzsekót figyeli. A Lazio a Palermo ausztrál középpályásával, Mark Brescianóval erősítene. A Fiorentina a Porto középpályását, Fernandót vinné.
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.