Helyén kell kezelni az U20-as sikert

Az U20-as labdarúgó-válogatott remek világbajnoki szereplése ismét futball-lázat indított el Magyarországon, sok szurkoló úgy véli, hogy az Egyiptomban látott együttes lehet a jövő magyar nemzeti csapatának alapja. A korábbi példák azonban azt mutatják, egy korosztályos viadalon elért jó eredményből nem szabad túlzott következtetéseket levonni, sem egyéni, sem csapatszinten.

1987-ben Robert Prosinecki volt az U20-as vb legjobb játékosa

• U20-as vb: Costa Rica ellen a bronzérem a tét
• Koman Koeman hívására vár

A FIFA első alkalommal 1977-ben rendezett világbajnokságot a 20 éven aluliak számára (a tornát akkor ifjúsági világbajnokságnak nevezték), azóta kétévenként kerül sor a tornára. A győztes csapatok névsora többé-kevésbé megegyezik azokkal a válogatottakkal, amelyek mindig is meghatározó szerepet játszottak a világ labdarúgásában. Nyert aranyérmet Argentína, Brazília, Németország (még NSZK-ként), Portugália, Spanyolország és Jugoszlávia - talán a lista utolsó szereplője meglepetés, ám sokak szerint, ha az 1987-ben győztes jugoszláv csapat együtt marad, akkor pár évvel később felnőtt szinten is hasonló sikert ünnepelhetett volna, a politika azonban közbeszólt.

Ugyanakkor többször előfordult az is, hogy egy-egy ország meglepően jól szerepelt ebben a korosztályban (hasonlóan a mostani magyar csapathoz), ám ennek semmilyen hatása volt a felnőtt válogatott későbbi szereplésére. Az 1981-es viadalon például Katar ezüstérmes lett, de mindez még Ázsiában sem jelentett előrelépési lehetőséget a katari felnőtt válogatott számára. A ghánai csapat 1993-as ezüstérme is hatalmas sikernek számított, a szakemberek és a szurkolók egyaránt biztosra vették, hogy ez a generáció végre megvalósítja Ghána régi álmát, és kijuttatja a nagyválogatottat a felnőtt világbajnokságra - erre azonban egészen 2006-ig kellett várni.

De meg is lehet fordítani a dolgot: attól, hogy egy nemzet a húsz éven aluliak között nem szokott kiemelkedő eredményeket elérni, felnőtt szinten ugyanúgy meghatározó maradhat a világ futballjában. A legjobb példa erre Olaszország, amely az U20-as tornákon sohasem jutott be a legjobb négy közé, ennek ellenére az olasz labdarúgás mind a mai napig az egyik legsikeresebb. Az angolok sem remekeltek korosztályos szinten, mindössze kétszer voltak ott a legjobb négyben (1981-ben negyedikek, 1993-ban bronzérmesek lettek), de ez semmit sem csökkentett a labdarúgásban betöltött szerepük jelentőségén.

Egyéni szinten hasonló a helyzet. A múltban az U20-as világbajnokságok legjobbjai között akadtak későbbi világsztárok: 1979-ben Diego Maradona, 1987-ben Robert Prosinecki, 1993-ban Adriano, 2001-ben Javier Saviola, 2005-ben Lionel Messi, 2007-ben pedig Sergio Agüero kapta a legjobb futballistának járó Aranylabdát - őket nem kell bemutatni a sportág rajongóinak. De vajon hányan hallották például Romulus Gábor nevét, aki az 1981-es junior-vb legjobbja volt?

A középpályás később 35-ször szerepelt a román válogatottban, és ott volt az 1984-es Európa-bajnokságon is, ám nem futotta be azt a karriert, amire tehetsége predesztinálta volna - pályafutása végén még a magyar élvonalban is megfordult (az 1990-es évek elején a Diósgyőrben játszott).

Ugyancsak ismeretlen maradt az 1983-as vébé legjobbja, a brazil Geovani, vagy honfitársa, az 1989-es világbajnokságon Aranylabdát nyert Bismarck, illetve az 1995-ös legjobb, az ugyancsak brazil Caio is - mindannyian játszottak a nagyválogatottban, Bismarck még az 1990-es felnőtt világbajnokságra is eljutott, de egyikükből sem lett világklasszis.

Ki emlékszik már a brazil Bismarckra (balra)?

A magyar ifjúsági válogatottal 1984-ben Európa-bajnokságot nyert Bicskei Bertalan is úgy véli, egy korosztályos viadal eredményéből nem szabad messzemenő következtéseket levonni - egy ilyen torna természetesen sok tanulsággal szolgál, bizonyos tendenciákat jól mutathat, de túlzás lenne ez alapján prognosztizálni a következő évek történéseit a világ labdarúgásában.

"A tapasztalatok azt mutatják, hogy az már jó aránynak számít, ha egy korosztályos válogatott tagjainak közel a fele a nagyválogatottban is bemutatkozhat. A felnőtt válogatottat értelemszerűen nem csak egy generáció alkotja, így aztán egy korosztály esetleges jó szereplése nem ad teljes képet" - mondta Bicskei, aki szerint nagyon sok összetevője van annak, hogy egy tehetségnek tartott futballistából felnőttként miért nem lesz klasszis.

"Ha valakit tehetségesnek tartanak, akkor az azt mutatja, hogy egy bizonyos alapképzése megvan. Ez igaz a magyar játékosokra is, gondoljunk csak arra, hogy Németh Krisztiánék is éveken keresztül pallérozódtak a Sándor Károly Akadémián. De nagyon sok függ attól, hogy az adott futballista hol játszik, és mennyi játéklehetőséget kap - nem mindegy, hogy valaki az MTK-ban, vagy a Liverpoolban szerepel. Ezen kívül számít az adott játékos mentalitása, hozzáállása, és természetesen a szerencsét sem lehet kizárni a tényezők közül" - fejtette ki a szakember, aki úgy véli, hogy az 1984-es csapat tagjai többé-kevésbé azt a pályafutást futották be, amire számítani lehetett.

Az Európa-bajnok keretből nyolcan lettek nagyválogatottak, ami remek arány, és Bicskei szerint csak a pályafutását egy súlyos sérülés miatt korán befejezett Deák Sándor és Orovecz György nem érte el azt, amire képes lett volna, illetve talán Pintér Attilától várt volna többet nemzetközi szinten.

Az egyiptomi világbajnokságon elért eredményt tehát érdemes a helyén kezelni, már csak azért is, mert szó sincsen arról, hogy a tornán valóban a korosztály legjobbjai szerepeltek volna. Az angol, a német vagy az olasz válogatott olyan kerettel érkezett, ahonnan klubérdekek miatt nagyon sok futballista hiányzott, aki életkora alapján játszhatott volna Egyiptomban: Theo Walcott, Davide Santon, Mario Balotelli, Tony Kroos, Marko Marin vagy Thomas Müller mindenképpen emelte volna a vébé szintjét, de említhetnénk akár a brazil Alexandre Patót is.

A korosztályos viadalon való remeklés korántsem feltétele annak, hogy valaki felnőttként világklasszissá váljon: az elmúlt évek aranylabdásai közül csak Kaká és Ronaldinho szerepelt U20-as világbajnokságon - Cristiano Ronaldo, Fabio Cannavaro, Andrij Sevcsenko, Pavel Nedved, Ronaldo vagy Michael Owen nem.

Utóbbi kettő azért, mert 20 évesen már stabil tagja volt hazája nagyválogatottjának.

www.global-soccer.eu