Vágólapra másolva!
Harmincmillió dollárt (20,5 millió euró) kap a jövő évi labdarúgó-világbajnokságon győztes csapat, jelentette be Jerome Valcke, a sportág nemzetközi szövetségének (FIFA) főtitkára a végrehajtó bizottság csütörtöki ülését követően.

A Fokváros melletti Robben Islanden - azon a szigeten, amelyen annak idején fogva tartották Nelson Mandelát - az is véglegessé vált, hogy a döntőt elveszítő válogatott 24 millió dollárral vigasztalódhat. A minimum, amelyhez egy-egy csapat hozzájut gyors kiesés esetén, 9 millió dollár.

A 32 résztvevő között 420 millió dollárt osztanak szét, ez az összeg 61 százalékos növekedést jelent a 2006-os németországi vb összprémiumához képest.

A FIFA 40 millió dollárt különít el a játékosok révén érintett klubok számára. Minden egyesület, amelynek szerepel labdarúgója a vb-n, labdarúgónként és mérkőzésenként 1600 dollárt kap.

Az összeghez a klubok a nemzeti szövetségükön keresztül juthatnak hozzá. Az egyezség értelmében az egyesületek nem fordulnak polgári bírósághoz, illetve nem folyamodnak kompenzációért, például sérülések esetén. A felmerülő vitás kérdések megoldását először a FIFA-nál keresik, azt követően pedig a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulnak, ha nem elégedettek az eredménnyel.

A FIFA testülete a csütörtöki ülésen arról is határozott, hogy a 2012-es londoni olimpián továbbra is 23 év alatti labdarúgók szerepelhetnek, s egy-egy csapatba legfeljebb három túlkoros játékos nevezhető. A 2010 június 11. és július 11. közötti világbajnokság csoportsorsolását pénteken tartják Fokvárosban.