Vágólapra másolva!
Pénteken Fokvárosban kisorsolták a 2010-es focivébé csoportbeosztását. A G csoportba három sztárcsapat, Brazília, Elefántcsontpart és Portugália került, a negyedik tag a Koreai NDK. Nem lesz könnyű dolga a házigazda Dél-Afrikának az A csoportban, Mexikót, Uruguayt és Franciaországot sorsolták mellé, a C-ben Angliához először az Egyesült Államok került, de Algériával és Szlovéniával később egyszerűsödött a kép. Olaszország kényelmesen kiharcolhatja a továbbjutást, ellenfelei Paraguay, Új-Zéland és Szlovákia lesznek, a németek Ausztráliával, Ghánával és Szerbiával meccselnek.

Hiába fenyegetőzött egy újságíró bombával, hiába próbálták a repteret működésképtelenné tenni, pénteken Fokvárosban kisorsolták a 2010-es focivébé csoportbeosztását. Ahogy már évek óta, a FIFA ezúttal is készített kiemelési rendszert, ennek Franciaország és Portugália lett a vesztese.

Az első kalapba, a kiemeltek közé Brazília, Spanyolország, Hollandia, Olaszország, Németország, Argentína, Anglia és Dél-Afrika került, a többi kalapot földrajzi elvek alapján állították össze.

A 32 résztvevőt nyolc négyes csoportba sorsolták, a beosztásnál figyelembe kellett venni, hogy a kiemeltek közül Dél-Afrika a harmadik kalapból nem kaphatott afrikai ellenfelet, vagyis biztos volt, hogy a házigazdák Chilével, Paraguayjal vagy Uruguayjal biztosan összecsapnak. Végül utóbbit kapták.

Argentína és Brazília nem kaphatott dél-amerikai ellenfelet a harmadik kalapból, e két ország számára borítékolt volt valamilyen afrikai ellenfél. Európai csapatok kerülhettek egy csoportba, ezt a gondos kiemelés ellenére sem lehetett elkerülni.

Sokáig csendesen csordogált a sorsolás, egyik csoport sem nézett ki túlságosan veszélyesnek, az első és utolsó felhördülésre az utolsó előtti húzásig kellett várni. Ekkor már csak Svájc és Portugália maradt a negyedik kalapból, és végül utóbbi került Brazília, Elefántcsontpart és a Koreai NDK mellé. Talán ez lesz a vb legerősebb csoportja, a többiben kiegyenlítettebbnek tűnnek az erőviszonyok.

A 2010-es vb csoportbeosztása:

A csoport:Dél-AfrikaMexikóUruguayFranciaország
B csoport:ArgentínaNigériaKoreai KöztársaságGörögország
C csoport:AngliaEgyesült ÁllamokAlgériaSzlovénia
D csoport:NémetországAusztráliaSzerbiaGhána
E csoport:HollandiaDániaJapánKamerun
F csoport:OlaszországParaguayÚj-ZélandSzlovákia
G csoport:BrazíliaKoreai NDKElefántcsontpartPortugália
H csoport:SpanyolországSvájcHondurasChile

Dél-Afrika a várakozásokkal ellentétben kemény ellenfeleket kapott, az A csoportból nem lesz egyszerű továbbjutnia Mexikó, Uruguay és Franciaország mellett. Argentína a B csoportban Nigériával, a Koreai Köztársasággal és Görögországgal került össze, de az angolok is csak addig izgulhattak, amíg az Egyesült Államok volt mellettük, harmadikként és negyedikként Algéria, illetve Szlovénia csatlakozott a C csoporthoz. A B csoport érdekessége, hogy az 1994-es amerikai világbajnokságon is összekerült az argentin, a nigériai és a görög csapat.

Forrás: AFP

A D-ben Németország izzadhat, Ausztrália, Ghána és Szerbia is okozhat kellemetlen perceket az Eb-ezüstérmes számára, az E csoportban Hollandia Dánia, Japán és Kamerun ellen küzdhet. Jó helyzetben vannak az olaszok, Paraguayt, Új-Zélandot és Szlovákiát kapták, a H csoportba pedig három spanyol nyelvű ország is került, Spanyolország, Honduras és Chile mellett csak Svájc jelent kakukktojást.

"Minél jobban összpontosítasz a könnyűnek tűnő ellenfelekre, annál nehezebbé válnak. Fel kell készülnünk ezekből a csapatokból, és tanulmányoznunk kell a jellemvonásaikat" - mondta Marcello Lippi, a címvédő olaszok szövetségi kapitánya.

"Azt hiszem, ez az egyik legkiegyensúlyozottabb csoport. Algéria megverte Egyiptomot, azaz nagyon veszélyes ellenfél. Emlékszem olyan csoportokra, amelyek könnyűnek tűntek, aztán nagyon bonyolultakká váltak" - nyilatkozta Fabio Capello, az angolok olasz trénere.

"Már nagyon várjuk a vb-t. Érdekes a csoportunk, az ausztrálok ellen már a Konföderációs Kupán is játszottunk, akkor is ők voltak az első ellenfeleink. Fontos meccs lesz és fontos lenne megnyerni is. Szerbiát nagyon tisztelem. A selejtezőben maguk mögé utasították a franciákat, remek csapatuk van. Ghána - Algéria mellett - Afrika legjobb együttese, ezt az is mutatja, hogy 2006-ban csak a brazilok elleni nyolcaddöntőben fejezte be szereplését" - fejtegette Joachim Löw, a németek mestere.

"Megismerve riválisainkat, azt mondom: megnyugodhat a szövetségi kapitány!" - vélekedett Carlos Bilardo korábbi argentin kapitány, aki jelenleg a válogatott technikai igazgatójaként segíti a szakvezetői tisztet ellátó, de a FIFA fegyelmi büntetése miatt a sorsolásról távolmaradni kényszerült Diego Maradonát.

"Megkönnyebbülés? Nem, az ember csak azután lehet megkönnyebbült, ha sikerült továbbjutnia. Elég kiegyensúlyozott csoportba kerültünk. Játszunk a házigazdával is, és ez soha nem könnyű feladat" - értékelt Raymond Domenech francia kapitány.

Forrás: AFP

"Argentína nyilvánvalóan a favorit a csoportban. Abban biztos vagyok, hogy játékosaink százszázalékos állapotban lesznek a vb-rajtra. Nigéria és Dél-Korea ugyancsak erős, de nekünk is igen jók az esélyeink a továbbjutásra, ha a legjobbunkat nyújtjuk" - összegzett Otto Rehhagel, a görögök vezére.

"A legnehezebb az első meccs lesz, aztán a második, majd a harmadik... Tudjuk, milyen jó csapat a portugál, s külön érdekes lesz a rivalizálás Kaká és Cristiano Ronaldo között. Mindketten ugyanabban a klubcsapatban, a Real Madridban játszanak, s mindketten állandóan versenyben vannak az egyéni díjakért" - mondta Dunga.

"El kell ismerni, hogy Brazília a fő esélyes, már csak történelme, világbajnoki győzelmei miatt is. Csúcscsapatuk van, minden posztra megfelelő játékosokkal. Számunkra az Elefántcsontpart elleni első meccs lesz a döntő" - replikázott Carlos Queiroz.

"Nincs okunk panaszra, s nem titkolhatjuk el azt a tényt sem, hogy a miénk a vb-győzelemre esélyes csapatok egyike" - dicsekedett Vicente del Bosque, az Európa-bajnok spanyolok szövetségi kapitánya.

A sorsolás előtt bemutatták a hivatalos labdát, amelyet Jabulani névre kereszteltek. A hivatalos prezentáción részt vett Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke, Franz Beckenbauer, a németek korábbi világbajnoka és David Beckham, az angol válogatott középpályása. A labdát az Adidas gyártja, az elnevezés pedig zulu nyelven ünnepséget, ünneplést jelent. A Jabulani egy újonnan kifejlesztett bőrből készült, és nyolc különálló darabból van összevarrva. Az Adidas úgy jellemezte: ez a valaha előállított leggömbölyűbb labda.

Forrás: AFP

A ceremónia magyar idő szerint hat órakor kezdődött. Joseph Blatter hosszú beszédben méltatta a helyszínt és a rendezőket, majd átvette Olaszország képviselőjétől a világbajnoki trófeát. Bemutatták a csapatokat, majd egy játékfilmmel, egy család generációin keresztül mesélték el a vb-k történetét. Megjelent a vb hivatalos kabalafigurája, egy leopárd, Zakumi is, amely számítógépes animációként jelent meg a színpadon. A cukiság jegyében a labdázó dél-afrikai állatvilág is szóhoz jutott.

A 2010-es vb-sorsolás kiemelése

1. kalap: Brazília, Spanyolország, Hollandia, Olaszország, Németország, Argentína, Anglia, Dél-Afrika

2. kalap: Ausztrália, Japán, Koreai Köztársaság, Koreai NDK, Honduras, Mexikó, Egyesült Államok, Új-Zéland

3. kalap: Algéria, Kamerun, Elefántcsontpart, Ghána, Nigéria, Chile, Paraguay, Uruguay

4. kalap: Dánia, Franciaország, Görögország, Portugália, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Svájc