Carlos Alberto Parreira, a jövő nyári labdarúgó-vb-nek otthont adó Dél-afrikai Köztársaság válogatottját irányító brazil szakember szerint a pénteki, fokvárosi sorsolás nyomán kialakult világbajnoki kvartettek egyike se nevezhető halálcsoportnak.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A szövetségi kapitány, akinek együttese az A csoportban a franciákkal, az uruguayiakkal és a mexikóiakkal került össze, úgy nyilatkozott, hogy egyetlen csoportra sem húzható rá a "halálerős" jelző, bár hozzáfűzte, hogy ugyanakkor a vb-n már egyetlen könnyű meccs sincsen.
"Meglehetősen kiegyensúlyozott csoportok jöttek létre, bár tény, hogy például a mi négyesünkben ott van két korábbi világbajnok, és Mexikó válogatottja is komoly kihívást jelent számunkra - mondta Parreira, aki kitért hazája Észak-Korea, Elefántcsontpart és Portugália legjobbjaival összesorsolt nemzeti együttesére is: - Brazília sem kapott könnyű riválisokat, ám ha úgy futballozik, ahogyan az idén tette, nem okozhat neki nehézséget a továbbjutás."
A brazil szakvezető honfitársa, a korábbi aranylabdás, és jelenleg a Real Madridban futballozó válogatott Kaká nem osztja Parreira nézetét, legalább is a csoport minősítését illetően: "Brazília igenis halálcsoportba került, a világbajnokság legnehezebb négyesébe! - szögezte le a selecao és a spanyol királyi gárda irányítója. - Vannak még komplikált négyesek, de a miénk a legerősebb, aminek azért megvan az az előnye, hogy az első pillanattól kezdve rendkívül koncentráltan kell, és fogunk is játszani. A folytatásban pedig, a legjobb nyolc között, remélem, nem akadunk össze Spanyolországgal, amely a vb-elsőség egyik fő várományosa. De győzhet Anglia is, és ott vannak a nagy hagyományú futballnemzetek, a németek, az olaszok vagy az argentinok. S persze mi is meg akarjuk nyerni a világbajnokságot."
|
Spanyol arany hozná a legkevesebb pénzt Négyszeres pénzt eredményezne a fogadónak az angol fogadóirodáknál Spanyolország győzelme a világbajnokságon. A legtöbbet - a feltett összeg 2000-szeresét - Észak-Korea vb-címe hozná a konyhára. Az Európa-bajnok spanyolokhoz hasonló esélyt adnak a szigetországi odds-központokban az angol válogatott végső sikerére is (5:1), míg a "várakozási listán" harmadik brazilok vb-győzelmére 11 a 2-höz megtérülési arány mellett lehet fogadni. A dél-afrikai vb gólkirályjelöltjei közül két spanyol csatárt, Fernando Torrest és David Villát tartják favoritnak, amit a 9:1-es listavezető fogadási tétel is mutat. Oddsok a William Hillnél, a talán leghíresebb angliai fogadóirodánál: |
Megszólalt a csoportsorsolást követően az argentin szövetségi kapitány, a FIFA, a nemzetközi szövetség fegyelmi büntetése miatt a fokvárosi ceremóniáról távolmaradni kényszerült Diego Maradona is: "Nincs gyenge rivális! - szögezte le, miután kiderült, hogy együttese Nigéria, Dél-Korea és Görögország válogatottját kapta csoporttársul. - A vb-n a legjobb csapatok vesznek részt, ellenfélnek egyikük sem könnyű. A bizalmunk azonban töretlen játékosaink iránt. Tudjuk, megvan minden lehetőségünk és adottságunk ahhoz, hogy történelmi magasságba jussunk. Derűlátóak vagyunk."
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?