Gera Zoltán, a Fulham légiósa szerdán góllal vette ki a részét a svájci Basel otthonában aratott 3-2-es győzelemből, amellyel csapata bejutott a legjobb 32 közé a labdarúgó Európa Ligában. A Bundesligában sereghajtó és Dárdai Pált sérülés miatt nélkülöző Hertha BSC hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Sporting Lisboa felett, ezzel továbbjutott.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A biztos továbbjutó AS Roma mellett a Basel és a Fulham együttese küzdött a csoportmásodik helyért az E csoportban. A svájciak mellett a hazai pálya szólt, már egy döntetlen is a továbbjutást jelentette volna a számukra.
A Fulhamben Gera Zoltán kezdőként kapott szerepet, ám az első játékrészben Bobby Zamora révén csatártársa játszotta a főszerepet. A támadó a 15. percben lesgólt is szerzett, az igazi show azonban a játékrész hajrájában következett, előbb lábbal, majd fejjel vette be Colomba kapuját, a gólpasszt mindkétszer Riise jobboldali beadása jelentette.
A 64. percben ugyan Frei büntetőből szépített, tizenhárom perc múlva Gera pazar gólja eldöntötte a továbbjutást. Egy baloldali akció végén Stephen Kelly középre adott labdájára a magyar játékos egyedül érkezett, s a 11-es pont mellől okosan belsőzött a hosszú, bal sarokba. Streller a 87. percben még faragott a hátrányon, de a mérkőzést végül a Fulham 3-2-re megnyerte, s bejutott az Európa Liga legjobb 32 csapata közé.
Nézze meg Gera gólját!
Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven Kolozsváron is nyert. A magyar játékost a szünetben ugyan lecserélték, de a holland gárda már korábban kiharcolta a továbbjutást a legjobb 32 közé. A K csoportból a Köbenhavn lett a másik továbbjutó, miután fölényesen nyert Prágában.
A J csoportban a Sahtyor mellett a Bruges került a 32 közé a Toulouse felett aratott sikerével, míg az L csoportban már korábban eldőlt, hogy a Bréma és a Bilbao folytathatja a sorzatot.
Eredmények, Európa Liga, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, E csoport:
Basel (svájci) - Fulham (angol) 2-3 (0-2)
gól: Frei (64., 11-esből), Streller (87.), illetve Zamora (42., 45.), Gera (77.)
CSZKA Szófia (bolgár) - AS Roma (olasz) 0-3 (0-1)
gól: Cerci (45., 52.), Scardina (89.)
A csoport végeredménye:
1. (és továbbjutott) AS Roma 13 pont
2. (és továbbjutott) Fulham 11
3. Basel 9
4. CSZKA Szófia 1
D csoport:
Hertha BSC (német) - Sporting Lisboa (portugál) 1-0 (0-0)
gól: Kacar (70.)
Heerenveen (holland) - Ventspils (lett) 5-0 (0-0)
gól: Väyrynen (55.), V. Elm (58.), Sibon (77., 78.), Janmaat (88.)
A csoport végeredménye:
1. (és továbbjutott) Sporting Lisboa 11 pont
2. (és továbbjutott) Hertha BSC 10
3. Heerenveen 8
4. Ventspils 3
F csoport:
Panathinaikosz (görög) - Dinamo Bucuresti (román) 3-0 (0-0)
gól: Rukavina (54.), D. Cissé (80., 85.)
Sturm Graz (osztrák) - Galatasaray (török) 1-0 (1-0)
gól: Beichler (21.)
A csoport végeredménye:
1. Galatasaray 13 (és továbbjutott)
2. (és továbbjutott) Panathinaikosz 12
3. Dinamo Bucuresti 6
4. Sturm Graz 4
J csoport:
FC Bruges (belga) - Toulouse (francia) 1-0 (0-0)
gól: Perisic (90.)
Partizan Beograd (szerb) - Sahtar Donyeck (ukrán) 1-0 (1-0)
gól: Diarra (6.)
A csoport végeredménye:
1. (és továbbjutott) Sahtar Donyeck 13
2. (és továbbjutott) FC Bruges 11
3. Toulouse 7
4. Partizan Beograd 3
K csoport:
Sparta Praha (cseh) - FC Köbenhavn (dán) 0-3 (0-2)
gól: N'Doye (22., 30.), Grönkjaer (54., 11-esből)
CFR Cluj (román) - PSV Eindhoven (holland) 0-2 (0-1)
gól: Lazovic (19.), Amrabat (68.)
A csoport végeredménye:
1. (és továbbjutott) PSV Eindhoven 14 pont
2. (és továbbjutott) FC Köbenhavn 10
3. Sparta Praha 7
4. CFR Cluj 3
L csoport:
Athletic Bilbao (spanyol) - Werder Bremen (német) 0-3 (0-3)
gól: Pizarro (13.), Naldo (20.), Rosenberg (36.)
Nacional (portugál) - Austria Wien (osztrák) 5-1 (2-1)
gól: Micael (23., 57.), Mateus (33.), Tomasevic (61.), Lopes (66.), illetve Schumacher (21.)
A csoport végeredménye:
1. (és továbbjutott) Werder Bremen 16 pont
2. (és továbbjutott) Bilbao 10
3. Nacional 5
4. Austria Wien 2
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?