Arséne Wenger szerint tarthatatlan, hogy a játékosok válogatott meccseken szerzett sérülései miatt hátrányba kerülnek a klubcsapatok. Robin van Persie miatt az Arsenal mestere be akarja perelni a holland szövetséget anyagi kompenzációért, de igazából azt szeretné, ha a FIFA és az UEFA közösen dolgozna ki rendszert a hasonló esetekre. Ha sikerrel jár, nagyot változhat a nemzetközi futball.

Pénzt akar a sérült játékosokért
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Van Persie remekül kezdte az idényt az Arsenalban: a támadó a Premier League első 12 fordulójában hétszer volt eredményes, és kihagyhatatlan volt a csapatból. Wenger középcsatárként szerepeltette a focistát, aki hazája válogatottjában többnyire a szélen szokott játszani, így aztán a holland szövetségi kapitány, Bert van Maarwijk úgy gondolta, az olaszok elleni barátságos mérkőzésen ő is kipróbálja centerben Van Persie-t. Sokáig azonban nem tudta tesztelni ezen a poszton, ugyanis az olaszok középhátvédje, Giorgio Chiellini már a 14. percben úgy felrúgta a csatárt, hogy le kellett cserélni. A sérülés kifejezetten súlyosnak bizonyult, a játékosnak legalább öt hónapot ki kell hagynia, ami azt jelenti, hogy maximum az idény utolsó mérkőzésein léphet pályára.
Mindez nagy csapást jelent az Arsenal számára, de Wengert különösen az dühítette fel, hogy véleménye szerint a holland válogatottnál félrekezelték a focistát. Az első jelentések ugyanis arról szóltak, hogy Van Persie-nek csak másfél hónapot kell kihagynia, amikor azonban visszaérkezett Londonba, az Arsenal orvosai megállapították, hogy a sérülés ennél sokkal súlyosabb, a csatárnak elszakadtak a bokaszalagjai, és ezért sokkal hosszabb ideig fog hiányozni. Wenger mérgében odáig ment, hogy kijelentette, a klub jogi lépéseket fontolgat annak érdekében, hogy kompenzációt kapjon a holland szövetségtől.
"Anyagi elégtételt várok el azért a kárért, amit Van Persie sérülése okoz a bajnoki aranyért folytatott küzdelemben, na és persze a focista fizetését is meg akarjuk kapni. Rengeteg dolgot nem megfelelően hajtottak végre a sérülést követően, és különösen bosszantó, hogy egy barátságos mérkőzésen történt az eset" - mondta Wenger, aki szerint az egyesületek ki vannak szolgáltatva a nemzeti szövetségeknek. "Semmi bajom nincs a válogatottakkal, de jelenleg azt csinálnak, amit csak akarnak. Örülök, ha mondjuk az angol válogatott nyer, de ha mi kikapunk azért, mert elengedtük a focistáinkat, akkor velem senki sem foglalkozik. Valami nagyon nem stimmel a rendszerben, és azt szeretném elérni, hogy a szisztéma kiegyensúlyozottabb legyen" - fejtette ki a tréner.
Wenger egyfelől nyitott kapukat dönget, hiszen a probléma egyszer már komolyan felmerült. A belga RSC Charleroi marokkói középpályása, Abdelmadzsid Ulmersz még 2004 novemberében, egy Burkina Faso elleni barátságos mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést, és majd egy évet ki kellett hagynia, csapata pedig nélküle csak ötödik lett a bajnokságban. A Charleroi éppen ezért bírósághoz fordult, hogy kárpótlást kapjon. A klub úgy érvelt, hogy ha Ulmersz nem sérül meg, akkor a gárdának minden esélye meglett volna a bajnoki címre.
Az egyesületnek váratlan támogatója is akadt, a legnagyobb európai csapatokat tömörítő szervezet, a G14 állt mellé, mondván: a FIFA kötelezi a csapatokat arra, hogy elengedjék futballistáikat a nemzeti válogatottakba, ám ha ott megsérül valaki, akkor semmilyen kárpótlást nem kapnak. A G14 nem kispályázott, összesen 860 millió eurós kárpótlást akart kapni a FIFA-tól az elmúlt tíz év hasonló esetei miatt. A Charleroi-i Kereskedelmi Bíróság 2006 májusában ugyan elutasította a beadványt, ugyanakkor az Európai Bíróság elé utalta az ügyet.
Minden jel arra mutatott, hogy hosszú jogi huzavona kezdődhet, és sokan azt vizionálták, hogy az eset a Bosman-ügyhöz hasonlóan alapjaiban megváltozatja a nemzetközi futballt. A G14 tagjai azonban maguk is megijedtek a várható következményektől: úgy vélték, hogy a nemzetközi sportszövetségek elsősorban a szokásjog alapján fenntartott kiváltságainak megkérdőjelezése olyan eredményre is vezethet, amely mindenfajta, a bajnokságok szervezésében élvezett monopóliumot kikezd. Így aztán a G14 jogutódjának, az European Club Associationnek (Európai Klubok Szövetsége, ECA) első lépése az volt, hogy megállapodott a FIFA-val, illetve az UEFA-val, hogy az egyesületek minden egyes focista után, akit elengednek a világbajnokságra vagy Európa-bajnokságra, maximum háromezer fontos kompenzációt kapnak. A szisztéma a 2008-as Eb-vel lépett életbe, és ezzel egy időben az ECA visszavonta a FIFA-val szemben indított eljárást.
Úgy tűnik azonban, hogy az így beállt status quo hamarosan ismét felborulhat, és a folyamatot Wenger indíthatja el, amennyiben valóban komolyan gondolja, hogy bepereli a holland szövetséget. Az Arsenal mesterének persze nem elsősorban a hollandokkal van baja, hanem úgy véli, hogy a FIFA-nak kellene valamiféle rendszert létrehoznia a hasonló esetekre, mert a kevésbé gazadag szövetségek aligha tudják megengedni, hogy kifizessék valamelyik szupersztárjuk fizetését a klub helyett, ha a játékos megsérül.
"Ha mondjuk Emmanuel Adebayor megsérül a togói válogatottnál, a szövetségtől nem lehet elvárni, hogy kifizesse azt, amit a focista a Manchester Citynél kapna. A FIFA-nak vagy az UEFA-nak azonban megvannak az anyagi lehetőségei arra, hogy ilyenkor kompenzálják az egyesületet" - mondja Wenger.
Más kérdés, hogy egyes országos szövetségek rendelkeznek biztosítással kifejezetten az ilyen esetekre. Az angol FA például a 2006-os világbajnokságot követően több millió fontot fizetett ki a Newcastle Unitednek Michael Owen súlyos sérülése miatt.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?