Három mérkőzést is el kellett halasztani a nagy havazás miatt az angol labdarúgó FA-kupa 3. fordulójának szombati mérkőzései közül. A megrendezett mérkőzéseken a Fulham 1-0-ra verte a Swindont, Gera Zoltán csereként 7 percet játszott. A Sunderland simán verte a Borrow együttesét, a hazaiak kapuját Fülöp Márton védte hibátlanul.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Az Ipswich Town 2-1-re nyert a Blackpool otthonában, a vendégek válogatott csatára, Priskin Tamást a keretbe sem nevezte a szakvezetés. Kádár Tamás végigjátszotta a Plymouth elleni mérkőzést, ám csapata, a Newcastle csak 0-0-t ért el, így újráznia kell.
Halmosi Péter kezdőként 71 percig játszott, ám a Hull City így is 4-1-es vereséget szenvedett a Wigan pályáján. A korábbi MTK-védő, Kovács János a kispadról nézte végig együttese, a Lincoln City 4-0-s boltoni vereségét, a hazaiaknál Bogdán Ádám szintén nem jutott szóhoz.
A Liverpool csupán döntetlent ért el a második vonalban szereplő Reading otthonában, így a 32 közé jutásért újrajátszás lesz ebben a párosításban. A Manchester City egygólos győzelmet aratott vendégként a második vonalban szereplő Middlesbrough felett, ezzel Roberto Mancini, a City nemrégiben kinevezett trénere - aki Olaszországban kupaspecialista volt - megtette az első lépést a Wembley felé vezető úton. A tréner játékosként hatszor, edzőként négyszer nyert olasz kupát.
Eredmények, FA-kupa, 3. forduló:
Aston Villa - Blackburn 3-1
Blackpool - Ipswich 1-2
Bolton - Lincoln City 4-0
Everton - Carlisle 3-1
Fulham - Swindon 1-0
Huddersfield - West Bromwich 0-2
Leicester - Swansea 2-1
MK Dons - Burnley 1-2
Middlesbrough - Manchester City 0-1
Millwall - Derby 1-1
Nottingham Forest - Birmingham 0-0
Plymouth - Newcastle 0-0
Portsmouth - Coventry 1-1
Preston - Colchester 7-0
Reading - Liverpool 1-1
Scunthorpe - Barnsley 1-0
Sheffield Wednesday - Crystal Palace 1-2
Southampton - Luton 1-0
Stoke - York 3-1
Sunderland - Barrow 3-0
Torquay - Brighton 0-1
Tottenham - Peterborough 4-0
Wigan - Hull 4-1
A vasárnapi program:
Manchester United - Leeds United 14.00
Chelsea - Watford 16.00
Notts County - Forest Green 16.00
Sheff Utd - QPR 16.00
West Ham - Arsenal 17.15
Tranmere - Wolverhampton 19.15
Az elhalasztott Accrington-Gillingham, a Brentford-Doncaster, illetve a Bristol-Cardiff mérkőzésekre január 12-én kerül sor.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.