Nem kellett sokat várni arra, hogy pénteken megszülessen az első, halasztásról szóló döntés az angol labdarúgó Premier League hétvégi fordulójára vonatkozóan. A havazás és a rendkívüli hideg miatt négy mérkőzést is halasztanak szombaton, valamint elmarad vasárnapra tervezett Liverpool-Tottenham rangadó is.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A havazás és a rendkívüli hideg miatt nem rendezik meg szombaton Gera Zoltán csapata, a Fulham Portsmouth elleni mérkőzését, s már a Liverpool is kezdeményezte a ligánál, hogy a Tottenham Hotspurrel szemben vasárnap esedékes összecsapását későbbi időpontra tegyék át - később a liga helyt adott a kérésnek. Közben az is eldőlt, hogy a szombatra kiírt Burnley-Stoke City és Sunderland-Bolton találkozókat is elcsúsztatják.
A futballpályák ugyan a legtöbb helyszínen jó állapotban vannak, a stadionok körüli közlekedés azonban nehézkes.
A brit meteorológia péntek reggeli adatai szerint a hőmérsékleti mélypont mínusz 21,6 fok volt az északnyugati országrészben, de délen is mínusz 10-15 fokos hajnali fagyokat mértek, ilyen alacsony értékeket évtizedek óta nem regisztráltak a szigetországban.
A kiírás szerint a 21. forduló szombati nyitómérkőzését az éllovas Chelsea játssza a Halmosi Pétert is foglalkoztató Hull City otthonában. A Kékek számára ugyanúgy kötelező a győzelem az utolsó előtti helyen álló gárda ellen, mint a másik londoni sztárcsapatnak, az Evertont fogadó Arsenalnak. Arsene Wenger együttese a mostani idény nyitókörében 6-1-re gázolta el az akkor házigazda liverpooliakat, s most is egyértelmű esélyese a párharcnak.
A West Ham United (Kurucz Péter) pedig a Wolverhamptont látja vendégül a hétvégén - ha nem szól közbe az időjárás.
A párosítás, Premier League, 21. forduló, szombat:
Hull City - Chelsea 13.45
Arsenal - Everton 16.00
Burnley - Stoke City - Elhalasztva
Fulham - Portsmouth - Elhalasztva
Sunderland - Bolton Wanderers - Elhalasztva
Wigan Athletic - Aston Villa 16.00
Birmingham City - Manchester United 18.0
vasárnap:
West Ham United - Wolverhampton Wanderers 14.30
Liverpool - Tottenham Hotspur - Elhalasztva
hétfő:
Manchester City-Blackburn Rovers 21
Az állás:
| 1. | Chelsea | 20 | 14 | 3 | 3 | 45-16 | 45 | |
| 2. | Manchester United | 20 | 14 | 1 | 5 | 45-18 | 43 | |
| 3. | Arsenal | 19 | 13 | 2 | 4 | 51-21 | 41 | |
| 4. | Tottenham Hotspur | 20 | 11 | 4 | 5 | 42-22 | 37 | |
| 5. | Manchester City | 19 | 9 | 8 | 2 | 38-27 | 35 | |
| 6. | Aston Villa | 20 | 10 | 5 | 5 | 29-18 | 35 | |
| 7. | Liverpool | 20 | 10 | 3 | 7 | 37-25 | 33 | |
| 8. | Birmingham City | 20 | 9 | 5 | 6 | 20-18 | 32 | |
| 9. | Fulham | 20 | 7 | 6 | 7 | 26-22 | 27 | |
| 10. | Stoke City | 20 | 6 | 6 | 8 | 18-25 | 24 | |
| 11. | Sunderland | 20 | 6 | 5 | 9 | 28-31 | 23 | |
| 12. | Everton | 19 | 5 | 7 | 7 | 26-32 | 22 | |
| 13. | Blackburn Rovers | 20 | 5 | 6 | 9 | 20-35 | 21 | |
| 14. | Burnley | 20 | 5 | 5 | 10 | 22-40 | 20 | |
| 15. | Wolverhampton Wanderers | 20 | 5 | 4 | 11 | 17-36 | 19 | |
| 16. | Wigan Athletic | 19 | 5 | 4 | 10 | 21-44 | 19 | |
| 17. | West Ham United | 20 | 4 | 6 | 10 | 28-37 | 18 | |
| 18. | Bolton Wanderers | 18 | 4 | 6 | 8 | 26-36 | 18 | |
| 19. | Hull City | 20 | 4 | 6 | 10 | 20-42 | 18 | |
| 20. | Portsmouth | 20 | 4 | 2 | 14 | 18-32 | 14 | |
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?