Miközben javában zajlik az Afrika-kupa, a topligákban is beindult a nagyüzem, mind az öt európai élbajnokságban fordulót rendeztek a hét végén. A gólzáporos győzelmet aratott Chelsea-ből ketten is bekerültek álomcsapatunkba, amelyben Ronaldinho és Messi megőrizte a helyét a múlt hétről.

Ronaldinho
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Kapus:
Boaz Myhill (walesi, Hull City): A Tottenham Hotspur tulajdonképpen egykapuzott a hét végi, Hull City elleni bajnokin, és hogy a vendégek mégis pontot tudtak szerezni, az szinte kizárólag kapusuknak köszönhető. Myhill több egészen elképesztő védést is bemutatott, és az ellenfél edzője, Harry Redknapp ki is jelentette: "Soha az életben nem fog még egyszer így védeni".
Hátvédek:
Gennaro Sardo (olasz, Chievo Verona): A Juventus hívei nem sokáig örülhettek a hétközi, Napoli elleni kupagyőzelemnek, hiszen a bajnokságban megint vereséget szenvedtek kedvenceik, ezúttal a Chievótól. A mérkőzés egyetlen gólját a veronaiak jobbhátvédje, Sardo érte el, aki védőmunkáját is kiválóan látta el.
Mats Hummels (német, Borussia Dortmund): Hajnal Tamás együttese a magyar középpályás nélkül is remekül szerepel, és versenyben van az európai kupaszereplésért. A hét végén a dortmundiak idegenben győzték le 3-2-re a Kölnt, és az első két találatot egyaránt a középhátvéd Hummels érte el, természetesen fejjel.
Laurent Koscielny (francia, Lorient): Nem kis bravúrt hajtott végre a lorient-i együttes azzal, hogy idegenben 3-0-ra nyert a Le Mans ellen, és ezzel a győzelemmel a kiscsapat a tabella nyolcadik helyére lépett. A középhátvéd Koscielny hibátlanul játszotta végig a találkozót és gólt is szerzett, amiért nyolcas osztályzat volt a jutalma a France Footballnál.
Ashley Cole (angol, Chelsea): A londoniak parádéztak a Sunderland ellen, 7-2-re verték Fülöp Mártonékat. A balhátvéd Cole is elemében volt, rengeteget ment előre, és szerzett egy szépségdíjas gólt, egy másikat pedig előkészített Frank Lampard számára.
Középpályások:
Mário Suárez (spanyol, Mallorca): A baleár-szigeteki együttes egyelőre minden várakozást felülmúlva szerepel, hiszen a bajnokságban a negyedik helyen áll, és a spanyol kupában is ott van a legjobb nyolc között. Suárez mind a két, múlt heti tétmeccsen eredményes volt, a kupában a Rayo Vallecano, a ligában a Deportivo ellen.
Ahmed Hasszán (Egyiptom): Az esélyesek közül eddig egyedül a címvédő egyiptomiak szerepelnek úgy az Afrika-kupán, ahogyan azt várni lehetett. A válogatott első két csoportmeccsét megnyerve máris a legjobb nyolc között van, és a középpályán a veterán Ahmed Hasszán a legszebb napjait idézve futballozik.
Frank Lampard (angol, Chelsea): A londoniak mestere, Carlo Ancelotti a Sunderland elleni mérkőzést követően azt mondta, hogy csapatát még nem látta ilyen jól játszani. A Chelsea 7-2-re nyert, és Lampard két gólja mellett óriási mezőnymunkával is kivette részét a diadalból.
Ronaldinho (brazil, AC Milan): A szezon elején valószínűleg még a milánói szurkolók sem gondolták, hogy brazil sztárjuk újra magára talál. Ronaldinhón ismét látszik, hogy élvezi a játékot, és ennek meg is van az eredménye: a Siena ellen a hét végén például mesterhármast szerzett.
Csatárok:
Lionel Messi (argentin, FC Barcelona): A katalánok ugyan legyőzték a Sevillát a Spanyol Kupában, de ennek ellenére kiestek a sorozatból. A hét végén azonban nemes bosszút álltak, hiszen a bajnokságban 4-0-ra verték a sevillaiakat, és Messi két gólt szerzett, amivel átvette a vezetést a góllövőlistán.
Luca Toni (olasz, AS Roma): A Bayern Münchenből hazatért csatár azért igazolt a rómaiakhoz, hogy bizonyítsa Marcello Lippinek: lehet rá számítani a válogatottban. Toni egyelőre jó úton halad, elvégre a Genoa ellen megszerezte első találatát új klubja színeiben, amit rögtön követett a második is.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?