A hét végi milánói derbin olyasmi történhet, amire már évek óta nem volt példa a Serie A-ban: amennyiben az AC Milan nyer, úgy pontszámban utoléri a tabella élén az Internazionalét. Pedig a csapat kifejezetten gyengén kezdte a szezont, ám Leonardo idővel átalakította a csapatszerkezetet, és ezzel végre Ronaldinho karrierjét is kimozdíotta a holtpontról.

Ronaldinho a bal oldalon, Leonardo a háttérben
Ronaldinho 2008 nyarán szerződött az AC Milanhoz, azonban első olaszországi idényére nem lehet büszke: ugyan 29 bajnokin szerepelt, de csak 16 alkalommal volt kezdő, összességében csalódást okozott. A nyáron azonban mind ő, mind klub vezetősége nagyon fogadkozott, hogy a 2009-2010-es idényben minden másként lesz: az új edző, Leonardo kijelentette, hogy Ronaldinho lesz a játékmester az általa tervezett 4-3-1-2-es rendszerben. Az első pár bajnokin valóban ebben a hadrendben játszott a Milan, Ronaldinhónak azonban továbbra sem ment a játék, a Bologna elleni mérkőzésen ki is maradt a kezdő tizenegyből, majd olyan híresztelések is felröppentek, hogy a visszavonuláson gondolkodik.
Leonardo megpróbált valamilyen más posztot találni a brazilnak, először előretolt ékként próbálta ki, miközben a taktikai felállás nem változott, és bár akadtak biztató jelek, ez a húzás sem jött be. Aztán a kilencedik fordulóban, a Chievo elleni idegenbeli találkozón a szakvezető egy váratlan ötlettel módosította az együttes szerkezetét, és átállt a 4-3-3-ra: a csatársor bal oldalán Ronaldinhóval, a jobbon pedig Patóval.
A mérkőzést ugyan a Milan csak Alessandro Nesta hajrában szerzett két góljával nyerte meg, azonban Leonardo ráérzett arra, hogy ez lehet a megoldás, és azóta a csapat ebben a felállásban szerepel. A változás egészen hihetetlen: míg az első nyolc bajnokiból a csapat csak hármat nyert meg, az azóta lejátszott 11 összecsapásból kilencet. De ami még beszédesebb adat: míg az előző játékrendszerben a piros-feketék egyetlen bajnokin sem tudtak kettőnél több gólt szerezni, a 4-3-3-as felállással ez már ötször sikerült. Ronaldinho pedig valósággal újjászületett: a legutóbbi, Siena elleni bajnokin elért mesterhármasával már kilenc bajnoki gólnál jár, márpedig az előző két idényben egyaránt csak nyolc találatig jutott, arról nem is beszélve, hogy nyolc gólpasszánál többet senki sem adott a Serie A-ban.
Nem véletlen, hogy Leonardo éppen ezt a felállást találta a legalkalmasabbnak Ronaldinho számára, elvégre mikor a Barcelonában villogott, ugyanez volt a katalánok taktikája, és a brazil ugyanilyen szerepkörben játszott. Az egykori aranylabdás nagyobb szabadságot kapott a pályán, nem kell hosszú sprinteket kivágnia, ráadásul balról befelé cselezve jobban ki tudja használni technikai képességét, és mivel nem ő a legelső ember a csapatban, a "halálos passzok" is előkerültek. De ami talán a legfontosabb: Ronaldinho ismét érzi a bizalmat, és megint élvezi a játékot, ami a számára elengedhetetlen a jó teljesítményhez. "Ismét a régi formámban futballozom, sőt, azt hiszen, még soha nem voltam ilyen erős. Minden sokkal könnyebbnek tűnik. Remek a viszonyom Leonardóval, még soha egyetlen edzővel sem volt ilyen tökéletes a kapcsolatom" - nyilatkozta az aranylabdás brazil.
A nemzetközi szaksajtó is elsősorban azt emeli ki Leonardo munkájában, hogy remekül bánik a futballistáival. Jó néhányukkal még együtt játszott, így tökéletesen megérti a problémáikat: mindenkihez van egy-két jó szava, az edzéseken pedig a labdás foglalkozásokra helyezi a hangsúlyt, aminek köszönhetően a tréningeken is kiváló a hangulat. Arról nem is beszélve, hogy szükség esetén képes a változtatásra, ami elődjéről, Carlo Ancelottiról nem volt mindig elmondható. Marco Borriello, vagy a két szélsőhátvéd, Luca Antonini és Ignazio Abate is megkapta tőle a lehetőséget, mind a hárman éltek is vele. Vasárnap pedig jön a nagy erőpróba: a második fordulóban, még augusztus végén az Inter valósággal ízekre szedte a Milant, 4-0-ra nyerve meg a milánói derbit. Akkor azonban Gattuso már a 40. percben piros lapot kapott, de ami sokkal fontosabb, a piros-feketék még nem találták meg mostani játékukat.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.