Rory Delap, a Stoke City játékosa szerint csapattársát, Ryan Showcrosst nem kellett volna kiállítania a játékvezetőnek szombaton, amikor a védő szabálytalanságát követően az Arsenal középpályásának, Aaron Ramsey-nek eltört a lába. Delap szerint a bíró inkább a sokkoló látvány miatt mutatta fel a pirosat, nem pedig azért, mert valóban úgy gondolta, hogy kiállítást ér a szabálytalanság.
A szombati Stoke City-Arsenal (1-3) bajnoki mérkőzésen Ryan Showcross egy becsúszás során eltörte az Arsenal 19 éves játékosának, Aaron Ramsey-nek a lábát. Peter Walton játékvezető azonnal kiállította a 22 éves angol védőt.
Csapattársa, Rory Delap szerint túlságosan szigorú volt a játékvezető ítélete, hiszen Showcross nem szándékosan okozott sérülést. "A bíró nem magát a szabálytalanságot büntette, hanem annak a végeredményét, ami valóban súlyos sérülés lett. Ismerem Ryant, nem tenne ilyet szándékosan. Sírva hagyta el a pályát, és összeomlott, nekünk kell majd lelket önteni belé. Közben persze Aaronra is sokat gondolunk" - nyilatkozta az ír futballista.
Az óriási bedobásairól híres Delap még meg is kérdezte a játékvezetőt, látta-e, hogy mi történt. "Azt mondta a bíró, hogy pontosan látta az esetet, s bár tudja, hogy nem volt szándékos Showcross szabálytalansága, nem dönthetett másképp, ki kellett állítania."
Delap helyzete és állásfoglalása azért is érdekes, mert ő hasonló szituációban már mindkét oldalon volt főszereplő. Egyszer ő okozott súlyos sérülést a szintén az Arsenalban játszó Theo Walcottnak, 2006 októberében pedig ő szenvedett kettős szárkapocscsonttörést a sunderlandi Robbie Elliott belépője nyomán.
Arsene Wenger, az Arsenal edzője nem ért egyet azokkal, akik megvédik Showcrosst, a francia szakember szerint amit a hátvéd művelt, az "borzasztó, és egyben elfogadhatatlan".
Showcross, látva Ramsey sérülését, a kiállítás után sírva hagyta el a pályát, de vigasztalhatja, hogy edzője, Tony Pulis szerint megérett a válogatottságra, és töretlen fejlődése, valamint hónapok óta tartó jó formája alapján Fabio Capellónak érdemes lenne őt elvinnie a dél-afrikai világbajnokságra.
Ramsey-re körülbelül 6-9 hónapos kihagyás vár.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?