A Daily Mail szerint a házasságtörő John Terryt kioktató Carlos Tévez sem különb a Chelsea kapitányánál. Az angol bulvárlap egy héten át nyomon követte a Manchester City csatárának állítólagos félrelépését.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A Daily Mail szerint a sztori február közepén kezdődött, amikor Tévez klubja, a Manchester City engedélyével haza utazott, hogy várandós felesége mellett legyen. Négy nappal később megszületett koraszülött kislányuk, majd nem sokkal később Tévez visszatért Manchesterbe, de már nem egyedül. A gépre ugyanis felszállt Mariana Paesani is, akinek ugyan nem az argentin focista mellé szólt jegye, mégis rögtön Tévez mellé ült, majd az egész utat csókolózással töltötték. A gépről külön szálltak le, de az éjszaka már ismét együtt voltak Manchesterben.
A lap beszámolója szerint március 2-án Tévez Münchenbe, a Németország elleni barátságos meccsre is elvitte szeretőjét, aki ugyanabban a szállodában lakott, ahol az argentin csapat. A meccs után pedig Madrid érintésével együtt repültek vissza Buenos Airesbe, ahol elváltak útjaik.
Téveznek már 2008-ban is viszonya volt Paesanival, és felesége emiatt válással fenyegette, de miután kiderült, hogy gyereket, meggondolta magát.
Tévez a múlt héten intézett verbális támadást a Chelsea-ben játszó John Terry ellen, aki feleségét megcsalva viszonyba keveredett volt csapattársa, Wayne Bridge barátnőjével. Az argentin azt mondta, ha valaki az ő hazájában ilyet csinálna, már régen halott volna, és hogy nincs erkölcsi mentség Terry tettére.
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.