Szűk vereséget szenvedett csütörtök este a Liverpool Lille-ben, az Európa Liga nyolcaddöntőjében. Rafael Benítez a 0-1 után is elégedetten nyilatkozott játékosai hozzáállásáról, kijelentve: csapata fejlődött.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A Liverpool számára az Európa Liga az egyetlen sorozat, ahol idén még nyerhet valamit, miután az FA-kupából és a Ligakupából már kiesett, a bajnokságban pedig csak hatodik helyen áll, pedig három mérkőzéssel többet játszott, mint az üldöző Aston Villa.
Csütörtök este az EL-ben is nehéz helyzetbe kerültek az angolok, mivel a Lille otthonában 1-0-s vereséget szenvedtek, így rúgott gól nélkül várják a visszavágót. Benítez együttese három nappal korábban a Wigantől is kikapott, bajnoki meccsen.
Ennek ellenére a spanyol edző szerint nincs rossz formában csapata. "Szerintem fejlődtünk. Csalódott vagyok az eredmény miatt, de játékosok hozzáállásával nagyon elégedett lehetek. Biztos vagy afelől, hogy egy jó napon bárkit meg tudunk verni az Anfielden" - nyilatkozta a spanyol tréner.
Nehezíti a Liverpool dolgát, hogy idegenben lőtt gól nélkül kezdi a március 18-i visszavágót, noha Babel és Torres előtt is adódott helyzet Franciaországban.
"Ha a kieséses szakaszban idegenben játszol, ki kell használnod a helyzeteket. Nagy előnyt jelent az idegenbeli gól, ha ez nincs, erősnek kell lenni - de én úgy gondolom, elég erősek vagyunk most. Ha olyan keményen hajtunk, mint ma, bárkit megverhetünk" - mondta Benítez, aki Torres hozzáállását is dicsérte, bár elismerte: a csatáron még érződik, hogy sérülésből tért vissza.
Hétfőn bajnokin fogadja a Liverpool a Portsmouth-t, majd csütörtökön következik a Lille elleni visszavágó.
Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Lille (francia) - Liverpool (angol) 1-0 (0-0)
Gól: Eden Hazard (84.)
A visszavágót március 18-án, csütörtökön rendezik, 21.05-től.
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.