Hiába vezetett tíz perc után 3-0-ra a Juventus, amelyben Alessandro Del Piero pályafutása 300. és 301. gólját szerezte, az utolsó helyen álló Siena talpra állt, és elvitt egy pontot Torinóból. Szintén döntetlent játszott a Roma, amely nem bírt a Livornóval, a hazaiaknál Cristiano Lucarelli triplázott, a fővárosiaknál David Pizarro 3-2-es állásnál büntetőt rontott. A Milan Clarence Seedorf utolsó pillanatban szerzett góljával győzött a Chievo ellen, és egy pontra megközelítette az Intert. David Beckham súlyosan megsérült, veszélyben a vb-részvétele.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Álomszerűen kezdte a Siena elleni meccset a Juventus, a második percben Candreva három emberen is áthámozta magát, majd a labda Sissoko elé került, akinek a lövése Curci kapusról kipattant, Del Piero pedig az üres kapuba emelt, megszerezve ezzel pályafutása 300. gólját.
Gyorsan érkezett a 301. is, a 7. percben Marchisio védőkről levágódó lövése éppen Del Piero elé került, aki jobbal, dropból szépen lőtt a kapu bal oldalába. Hogy teljes legyen a kivégzés-szerű első tíz perc, arról Candreva gondoskodott, aki 25 méterről olyan lövést küldött a jobb felsőbe, amely méltán pályázik a forduló gólja címére.
A Siena meglepő módon nem zuhant össze, és bár Maccarone első ziccere kimaradt, a kopasz csatár a Grygerától ajándékba kapott labdát már jó helyre küldte, a Juve kapujának bal alsó sarkába. Még a szünet előtt 3-2-re alakulhatott volna az állás, Pratali fejesét azonban Felipe Melo a gólvonalról mentette, de tudjuk, ami késik, az nem múlik, a fordulás után egyből jött a második sienai gól, Maccarone kapufáról kivágódó lövése találta lábon a jó helyen álló Ghezzalt.
A torinói meccs góljai:
Del Piero visszaállíthatta volna a kétgólos különbséget, de fejesét Curci kivédte, a túloldalon Ciolisz brutális bombájánál Chimentit (a Juvében Buffon és Manninger sérülése miatt a harmadik számú kapus védett) kisegítette a bal kapufa. A 73. percben aztán elfogyott a Juve-előny, a pocsék meccset játszó Grygera buktatta Maccaronét, Ghezzal pedig a jogos büntetőből a bal felsőbe küldte a labdát. Az utolsó negyedórára még jött Diego is a Juvéba Del Piero helyére, de a brazil sem tudott segíteni a Zebrákon.
A Juventushoz hasonlóan a Roma is hatgólos meccset játszott, a Farkasok ugyan hátrányba kerültek Livornóban, de 2-1-re és 3-2-re is vezettek, nem bírtak azonban Cristiano Lucarellivel, aki mesterhármast szerzett. A krónikához hozzátartozik, hogy az első félidő hajrájában, 3-2-re római vezetésnél Pizarro a kapufára rúgta a Menez buktatásáért megítélt büntetőt, lehet, hogy éppen ez hiányzott a fővárosiak győzelméhez.
Livornóban is hat gól esett:
A forduló leggólgazdagabb meccsét Genovában játszották, ahol már az első félidőben ment az adok-kapok, és a Genoa végül 5-3-as győzelmet aratott a Cagliari felett. A Bari magyar játékosai, Koman Vladimir és Gosztonyi András nélkül hozta el mind a három pontot a Lazio otthonából, a római Sasok komoly mélyrepülésben vannak, mindössze két pont választja el őket a kiesőhelyen álló Livornótól.
A Juventus döntetlenje azt jelentette, hogy a Palermo udinei vereségével is megőrizte a negyedik helyet. A Parma nehezen szenvedte ki a sikert az Atalanta ellen, Bolognában pedig a végére maradtak az izgalmak, a Sampdoria a 87. percben szerzett vezetést, mégis kénytelen volt beérni egy ponttal, mert Raggi a 92. percben egalizált.
A második helyen álló AC Milan Clarence Seedorf 91. percben lőtt bombagóljával legyőzte a vendég Chievót. Sikerükkel a milánóiak egy pontra megközelítették a városi rivális, éllovas Internazionalét. David Beckhamnek 0-0-s állásnál elszakadt az Achilles-ína, így vélhetően kihagyja a focivébét. A Sky Sports internetes oldal szerint biztos, hogy nem épül fel a vébéig, mert arra 5-6 hónapot kell várnia. A 35. életévében lévő középpályást hétfőn műtik Finnországban.
Seedorf jobbról nagyon bevarrta a jobb pipába:
Serie A, 28. forduló:
Bologna - Sampdoria 1-1 (0-0)
gól: Raggi (92.), illetve Gastaldello (87.)
Genoa - Cagliari 5-3 (4-2)
gól: Zapater (36., 11-esből), Palacio (40.), Sculli (43.), M. Rossi (45.), Milanetto (59.), illetve Dessena (17.), Conti (41.), Matri (55., 11-esből)
Juventus-Siena 3-3 (3-1)
gól: Del Piero (2., 7.), Candreva (10.), illetve Maccarone (16.), Ghezzal (46., 74., a másodikat 11-esből)
Lazio - Bari 0-2 (0-0)
gól: Almiron (51.), E. Alvarez (64.)
Livorno - AS Roma 3-3 (2-3)
gól: C. Lucarelli (9., 26., 71., a harmadikat 11-esből), illetve Perrotta (10.), Toni (19.), D. Pizarro (28.)
Parma - Atalanta 1-0 (0-0)
gól: Bozsinov (71.)
piros lap: C. Doni (73., Atalanta)
Udinese - Palermo 3-2 (1-0)
gól: Floro Flores (44., 65.), K. Asamoah (71.), illetve Fabio Simplicio (51.), Cavani (80.)
AC Milan - Chievo 1-0 (0-0)
gól: Seedorf (91.)
Az állás:
1. Internazionale 28 53-25 59 pont
2. AC Milan 28 47-26 58
3. AS Roma 28 48-32 53
4. Palermo 28 40-34 46
5. Juventus 28 45-39 45
6. Sampdoria 28 35-34 44
7. Genoa 28 49-46 42
8. SSC Napoli 28 36-34 41
9. Cagliari 28 46-41 39
10. Fiorentina 28 36-34 38
11. Bari 28 34-34 38
12. FC Parma 28 29-37 37
13. Chievo 28 26-28 35
14. Bologna 28 33-38 35
15. Catania 28 32-34 31
16. Udinese 28 35-41 31
17. Lazio 28 22-32 26
18. Livorno 28 20-40 24
19. Atalanta 28 22-39 22
20. Siena 28 31-51 22
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.