Jelen állás szerint szinte biztosan ki kell hagynia a nyári labdarúgó-világbajnokságot az angol válogatott David Beckhamnek, aki vasárnap este Achilles-ín-sérülést szenvedett az AC Milan Chievo elleni olasz bajnoki mérkőzésén. A középpályást Finnországban műtik, s a felépülése várhatóan négy hónapot vesz igénybe. Fabio Capello szövetségi kapitány óriási csapásnak nevezte Beckham sérülését.

Az angol szövetségi kapitány a vb idején már 35 éves Beckhamre is számított volna
A 34 éves középpályásnak minden valószínűség szerint elszakadt az Achillese a bal lábában, emiatt hétfőn Finnországba utazik, ahol a terület egyik legelismertebb szakembere, Sakari Orava megműti.
A sebész az ilyen jellegű sérülésekről azt mondta: körülbelül három-négy hónap elteltével lehet elkezdeni labdába rúgni, illetve játszani, de a korábbi erőállapot visszanyeréséhez, maximális erejű rúgások, erőteljes ugrások kivitelezéséhez további egy hónap szükséges.
Beckham egy ártalmatlannak tűnő szituáció után jobb lábán ugrálva ment le a pályáról, majd hordágyon szállították el.
Adriano Galliani, a milánói klub alelnöke a találkozó után úgy nyilatkozott, az angol futballista valószínűleg öt-hat hónapot lesz kénytelen kihagyni.
"Láttam, hogy szenved. Az öltözőben átöleltem és azt mondtam neki, ha akarja, jövőre is velünk lehet" - utalt arra, hogy Beckham, aki a Los Angeles Galaxy játékosa, az évnek ebben a szakaszában kölcsönben szerepel náluk.
"Fáj nekünk David sérülése" - jelentette ki Leonardo, az AC Milan brazil vezetőedzője. "Ma nagyon fontos győzelmet arattunk, de a sérülés miatt nem tudunk igazán örülni ennek. David rögtön tisztában volt vele, mi történt. Ha ugyanis elszakad valakinek az Achilles-ina, érzi, hogy az izom felhúzódik."

Fabio Capello, az angolok szövetségi kapitánya szomorúan fogadta a hazájából érkező híreket: "Megvárjuk a vizsgálatok végeredményét, de sajnos nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz ott a vébén" - mondta az olasz szakember, hozzátéve, hogy vasárnap a meccs után beszélt a játékossal: "Mondtam neki, hogy mindenben támogatni fogom. David egy igazi profi, keményen dolgozott, hogy ott lehessen Dél-Afrikában, a hiánya óriási csapás a számunkra."
Beckham vasárnap, még egészségesen is azt nyilatkozta, nem biztos benne, hogy bekerül a vb-csapatba: "Egyelőre nem tudom biztosan, hogy ott lehetek-e a vb-n. Egy viszont biztos, ha keményen dolgozok, akkor van esélyem arra, hogy bekerüljek a csapatba. Mindent el fogok követni ennek érdekében."
A sérülése után fél lábon ugrált:
Ha valami csoda folytán a válogatott korábbi csapatkapitánya mégis részt venne a dél-afrikai világbajnokságon, akkor ő lenne az első angol futballista, aki négy vb-n szerepel. A szigetországból eddig három-három alkalommal Beckham, Bobby Moore és Peter Shilton volt világbajnoki résztvevő.
A világbajnokság június 11-én kezdődik, azaz nincs már három hónap a dél-afrikai rajtig. Az angol drukkerek a sérülés hírére szinte egyöntetűen úgy reagáltak, hogy Beckham hiánya nagyon rosszul érinti a csapatot, egyesek úgy fogalmaztak: Anglia el van átkozva. A szurkolók többsége szerint Beckhamnek még sérülten is ott kellene lennie a vb-n, mivel már a puszta jelenlétével sokat segíthet a válogatotton.
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.