A Valladolid brazil játékosa, Nivaldo a Real Madrid elleni vasárnapi bajnokin egy összecsapás után megtaposta Cristiano Ronaldót. A fővárosiak portugál szélsője hevesen reklamált, de a bíró még sárga lapot sem adott a védőnek. Nivaldo szerint, ha valaki lapot érdemelt volna, az a mérkőzés alatt több alattomos szabálytalanságot elkövető Ronaldo.
A fővárosiak 4-1-es győzelmével végződő vasárnapi Valladolid-Real Madrid mérkőzés meglehetősen ideges hangulatban zajlott, a játékvezető összesen nyolc sárga lapot osztott ki. A brazil Nivaldo nem kapott semmilyen figyelmeztetést, pedig sokak, de főleg Cristiano Ronaldo szerint nagyon is megérdemelte volna, de akár azt is, hogy kiállítsák.
Egy összecsapásuk alkalmával a brazil ugyanis durván rálépett Ronaldo vádlijára, otthagyva a stoplinyomokat az aranylabdás játékos lábán. Nivaldo szerint a bíró jól döntött, amikor nem büntette meg őt, ugyanakkor szerinte többször is szemet hunyt a portugál nem éppen sportszerű húzásai fölött.
"A labdára mentem, Ronaldo meg feldobta magát. Valóban ráléptem, de egyáltalán nem volt szándékos" - mondta a brazil védő, aki a 9. percben lépett pályára a megsérülő Javier Baraja helyére.
"A bíró látta, mi történt, nem adott sárga lapot, és Ronaldo ezen húzta fel magát. Kiváló játékos, de azért, amit a meccs során művelt, más játékvezető már régen lapot adott volna. Végig provokált, és inkább ő érdemelt volna kiállítást, mint én. Az első félidőben például, amikor már a közelben sem volt a labda, hátulról megrúgta Marquitost, később pedig hátulról lökte meg Pedro Lopezt, de a bíró egyik esetben sem adott neki lapot" - kritizálta Nivaldo a játékvezetőt, Mejuto Gonzalezt, akit az egyik legrutinosabb spanyol bírónak tartanak.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.