Beckham és az Aranycsapat - a focivébék nagy hiányzói

Nem David Beckham lesz a labdarúgó-világbajnokságok történetének legnevesebb hiányzója. 1950-ben a győzelemre esélyes olasz válogatott egy tragédia, a formálódó magyar Aranycsapat pedig a világpolitika miatt nem mutathatta meg tudását. Paul Breitner hét évig távol tartotta magát a német válogatottól, és Johan Cruyffnak is többet ért az elvi meggyőződése, mint egy esetleges világbajnoki győzelem.

David Beckham szerdán már elhagyhatta a turkui kórházat, ahol egy specialista megműtötte sérült Achillesét. Vasárnap esti sérülése óta ez a legjobb hír a 115-szörös középpályás számára, miközben meg kellett barátkoznia a gondolattal, hogy legfeljebb Fabio Capello segítőjeként lehet ott a dél-afrikai világbajnokságon. Bár Beckham nem számított alapembernek az angol válogatottban, feltehetően helye lett volna a 23 fős keretben. Hiánya érzékeny veszteség, mert rutinja, küzdeni tudása, elszántsága segíthetett volna a nehéz pillanatokban. Sérülése és bármilyen formában megvalósuló dél-afrikai szereplése vélhetően a vb végéig témát ad a sajtónak. Pedig, ha kicsit visszalapozunk a világbajnokságok történelmében, könnyen találunk Beckhamnél jobb és az adott pillanatban egy-egy csapat számára fontosabb játékost is, aki lemaradt egy vb-ről.

1934-ben a magyar válogatott edzőjeként tevékenykedő Tóth Potya Istvánt költségkímélés címszóval nem engedte kiutazni a szövetség. Tóth Potya a sportág történetének egyik legkiválóbb trénere volt, aki számos újítást vezetett be (bemelegítés, téli alapozás, taktikai elemek), két bajnoki címet nyert a Ferencvárossal. Évekig dolgozott Olaszországban, Firenzében, a Triestinánál, az Internél, de ő rakta le a legendás Grande Torino alapjait is (a zsinórban öt bajnoki címet begyűjtő Torino FC-t nevezték így a negyvenes években). Nélküle a csapat a negyeddöntőben búcsúzott, miután 2-1-re kikapott az osztrákoktól.

Négy évvel később egy komplett válogatott mondott nemet a vb-re. A Németország által bekebelezett Ausztria helyére a FIFA az angol válogatottat hívta meg, de ők úgy gondolták, hogy nem éri meg Olaszországig utazni egy ilyen egyszerű tornáért (az angolok 1928 és 1946 között gyakorlatilag nem voltak beszélő viszonyban a FIFA-val). Pedig ekkor már ott volt a válogatottban minden idők egyik legjobb angol játékosa, Stanley Matthews is.

Bár az olasz válogatott részt vett az 1950-es világbajnoságon,egy tragikus baleset következtében teljesen új csapatot kellett építeni: 1949-ben a Torino FC repülőgépe egy lisszaboni gálamérkőzésről hazafelé tartva a torinói Superga Bazilikába csapódott, a gépen tartózkodó mind a 31 személy életét vesztette. A negyvenes évek második felében az olasz válogatott szinte megegyezett a Grande Torinóval; 1947 májusában a Puskással, Szuszával, Zsengellérrel felálló magyar csapat 3-2-re kikapott az olaszoktól, akiknél Sentimenti, a Juventus kapusának kivételével minden játékos torinói volt.

Nem volt ott a brazíliai vb-n a magyar válogatott sem, amelyik a II. világháború veszteseként nem indulhatott a selejtezőkben. Pedig ekkor már formálódott az Aranycsapat, 1950. április 30-án például a Henni, Balogh II, Lóránt, Lantos, Bozsik, Bányai, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Babolcsay tizenegy 5-0-ra verte Csehszlovákiát.

1954-ben a magyar csapat még úgyis verhetetlennek tűnt, hogy a keretbe sem fértek be olyan játékosok, mint Szusza Ferenc, Sándor Károly vagy Mátrai Sándor. Négy évvel később a nagy generációból még többen ott lehettek volna a csapatban, ha akkoriban már nem a Real Madridban (Puskás) vagy a Barcelonában (Czibor, Kocsis) játszottak volna.

Az újabb bonyodalmak, a 1974-es NSZK-Hollandia vb-döntő után kezdődtek. A német szövetséggel már a torna előtt is tengelyt akasztó Paul Breitner (ő harcolta ki, hogy játékosok ne 30, hanem 70 ezer márkát kapjanak az első hely mellé) a banketten rávágta az ajtót a csapatra, a szakvezetés megtiltotta a játékoskonak, hogy a feleségüket, barátnőjüket is magukkal vigyék az ünnepségre. A baloldali nézetei miatt is támadott Breitner 1981-ig nem is tért vissza a nemzeti csapatba, és minden további nélkül lemondott az argentin világbajnokságról.

Ahogy nem utazott el a dél-amerikai országba Johan Cruyff, a hollandok háromszoros aranylabdása sem. A politikai témákban mindig is előszeretettel állást foglaló ikon kijelentette, nem megy olyan országba, ahol katonai diktatúra van. A hollandok végül ismét a döntőben kaptak ki, ahogy négy évvel korábban, úgy most is a házigazdától.

Az 1986-os mexikói világbajnokságon újra ott volt a magyar válogatott, mégpedig legjobb csatára nélkül, az Austria Wienben légióskodó Nyilasi Tibort itthon hagyta a szakvezetés. Nyilasi egy műtét után éppen visszatért, nem volt százszázalékos formában, ráadásul klubja miatt nem tudott részt venni a válogatott összetartásán, ennek ellenére sokan támadták Mezey György szövetségi kapitányt, amiért mellőzte a klassit A vége csúfos bukás lett.

1998-ban a francia válogatott első ízben nyert világbajnokságot. A támadósorban a 21 éves Henry és Trezegeuet, valamint a világklasszisnak nem nevezhető Dugarry és Guivarch játszott. Ott lehetett volna Eric Cantona is, hiszen még csak 32 éves volt, ő azonban egy évvel korábban visszavonult. Pedig két évvel azt megelőzően Aimé Jacquet szövetségi kapitány még köré akarta építeni az új francia válogatottat, és ha nem lett volna a híres kung-fu rúgásos incidens, feltehetően így is történt volna.

2002-ben a spanyol válogatott elsőszámú kapusa lett volna Santiago Canizares. Azok után, hogy előtte Zubizarreta, utána pedig Iker Casillas szorította ki a kezdőből, ez lehetett volna élete nagy esélye, ha a vb előtt pár héttel nem ejt rá a lábára egy arcszeszes üveget, amely úgy megvágta, hogy végül el sem utazhatott a Távol-Keletre. A címvédő franciáktól Robert Piresnek kellett távol maradnia térdszalag-szakadás miatt, és ugyanígy járt a német Jens Nowotny is. Valamivel szerencsésebb volt akkor Beckham, akinek a Deportivo La Coruna elleni BL-meccsen az argentin Aldo Duscher egy becsúszásnál eltörte a lábközépcsontját. Az angol középpályás szinte csodával határos módon felépült, sőt, a vb-n az ő tizenegyesből lőtt góljával győzték le Argentínát, amelynek kapitánya, Roberto Ayala az első csoportmeccs előtti bemelegítés során szenvedett combizom-szakadást.

Ayala helyére ekkor már nem nevezhettek senkit az argentinok, a brazilok viszont pótolhatták Emersont, aki igen furcsa körülmények között sérült meg. Egy nappal a Törökország elleni nyitómérkőzés előtt az utolsó edzésen az egymás közötti játék során beállt a kapuba, ám egy vetődést követően rosszul érkezett a földre, és kificamította a vállát. Emerson öt percen keresztül feküdt a földön az esetet követően, majd leballagott a pályáról, és már nem is tért vissza a tréningre - így lemaradt egy világbajnoki címről. Helyette Ricardinho vehette át a torna végén az aranyérmet.