Gera Zoltán két góljával és tanári játékával vezére volt az Eurpa Ligában a Juventus legyőzésével a legjobb nyolc közé jutó Fulhamnek. Nem csoda, hogy a magyar középpályást istenítik Londonban, de az olasz lapok is az ő játékát emelik ki, mint a mérkőzés kulcsát.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Roy Hodgson, a Fulham menedzsere senkit nem akart külön kiemelni a Fulhamből, inkább a csapat egységét és küzdeni tudását dicsérte, rámutatva, hogy Trezeguet harmadik percben lőtt gólja után nem zuhantak össze, sőt, éppen a gól után, 1-4-es összesítésnél kezdtek el igazán jól futballozni. "Attól a pillanattól kezdve nagyon jól játszott a csapat. Mögöttünk volt a fantasztikus közönségünk, és a szünetben már úgy éreztem, hogy meglehet a továbbjutás. De még így is meg tudott lepni a csapat, soha életemben nem láttam még ilyen feltámadást."
A Juventus edzője, Alberto Zaccheroni annál inkább megemlíti Gerát, mondván, a magyar volt a meccs legjobbja. Nemcsak az ő góljával vették át a vezetést a londoniak, majd egyenlítették ki az összesítésbeli hátrányukat, de ő harcolta ki Cannavaro kiállítását is, ami Zaccheroni szerint egyértelműen a meccs fordulópontja volt.
A két edzőnél sokkal határozottabban méltatja Gera játékát a Goal.com internetes szaklap, amelyik tízes skálán 9-es osztályzattal jutalmazta a játékát, ennél jobbat senki nem kapott a pályára lépők közül. "Hihetetlen teljesítményt láthattunk a rejtélyes magyartól, lőtt két gólt, és remekül megértette magát Duffal és Zamorával. Alkalmi végrehajtóként is higgadtan lőtte be a tizenegyest" - értékelt a portál munkatársa. (A "rejtélyes" jelzővel alkalmasint arra utalt a cikk, hogy vasárnap a Manchester United ellen Gera még elég halvány teljesítményt nyújtott, a több újság osztályzatát összesítő Eurosport internetes oldalán a forduló legrosszabb csapatába is bekerült.)
A Sky Sports honlapján még ennél is jobban szerepelt Gera, ott ugyanis a drukkerek 9,3-re értékelték a csütörtöki teljesítményét, azaz több szurkolótól is megkapta a legjobb osztályzatot, a 10-est.
A Daily Mirror elsősorban azért dicséri a londoniakat, mert nem érződött a teljesítményükön egyik legjobbjuk, Danny Murphy hiánya. A lap szerint ez részben Gerának volt köszönhető, aki olyan magabiztosan rúgta be a tizenegyest, mintha ez minden alkalommal az ő feladata lenne.
Az Independent a londoni csapat remek taktikáját emeli ki, a Fulham ugyanis emberelőnyben remekül húzta szét a mezőnyt és játszotta be a nagy területeket. Ahogy a Gazzetta dello Sport írja, "a Juve játékosok között gyakran akkor hely volt a pályán, ahová egy busz is be tudott volna parkolni".
A Fulham internetes szurkolói oldala, a Hammyend.com tudósításában is Gera az egyik főszereplő. A cikk íróját meglepte, hogy Gera elvállalta a büntetőt, de aztán a játékos bizonyította, hogy jól döntött. "Állva ünnepelte a közönség, amikor elhagyta a pályát, és teljes joggal tette, mert Gera végig fantasztikusan játsztott" - írja a Hammyend.com.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.