Nagy lehetőséget szalasztott el a címvédő Manchester United az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának vasárnapi játéknapján, Alex Ferguson csapata csak gól nélküli döntetlent játszott a Blackburn Rovers otthonában, így nem előzte meg az éllovas Chelsea-t. A Liverpool a Gera nélküli Fulham ellen botlott (0-0), a Manchester City ugyanakkor kiütötte a Birminghamet.
A United végigtámadta a mérkőzést, a sérült Wayne Rooney nélkül azonban nem tudott mit kezdeni a hazaiak jól szervezett védekezésével, még gólhelyzetig is alig jutott el. A döntetlen könnyen a manchesteriek bajnoki címébe kerülhet, hiszen a szombaton az FA-kupában szerepelt Chelsea egy ponttal úgy is megelőzi őket, hogy egy meccsel kevesebbet játszott. A Manchester szerdán a Bajnokok Ligájából is kiesett.
A Liverpoolnak lassan már matematikai esélye sem lesz a BL-indulást érő negyedik hely elérésére, a tavalyi ezüstérmes ezúttal a Fulham ellen veszített pontokat. A Gera Zoltán nélkül felálló londoniak 0-0-s eredményt értek el az Anfield Roadon.
A negyedik hely legnagyobb esélyese a Manchester City, amely nemcsak jól áll pontszámban, de jó formában is van: vasárnap hazai pályán 5-1-re kiütötte a Birmingham Cityt.
Premier League, 34. forduló:
Blackburn Rovers - Manchester United 0-0
Wolverhampton Wanderers - Stoke City 0-0
Liverpool - Fulham 0-0
Manchester City - Birmingham City 5-1 (3-1)
gól: Tévez (38., 11-esből), Onuoha (40., 75.), Adebayor (43., 88.), illetve Jerome (42.)
A bajnokság állása:
| 1. Chelsea | 33 | 23 | 5 | 5 | 84-30 | 74 |
| 2. Manchester United | 34 | 23 | 4 | 7 | 77-27 | 73 |
| 3. Arsenal | 33 | 22 | 5 | 6 | 75-34 | 71 |
| 4. Manchester City | 33 | 17 | 11 | 5 | 69-41 | 62 |
| 5. Tottenham | 32 | 17 | 7 | 8 | 58-32 | 58 |
| 6. Liverpool | 34 | 16 | 8 | 10 | 54-33 | 56 |
| 7. Aston Villa | 32 | 14 | 12 | 6 | 44-32 | 54 |
| 8. Everton | 33 | 13 | 11 | 9 | 52-44 | 50 |
| 9. Birmingham | 34 | 12 | 10 | 12 | 35-43 | 46 |
| 10. Stoke City | 33 | 10 | 13 | 10 | 32-35 | 43 |
| 11. Blackburn | 34 | 11 | 10 | 13 | 35-50 | 43 |
| 12. Fulham | 33 | 11 | 9 | 13 | 35-37 | 42 |
| 13. Sunderland | 34 | 9 | 11 | 14 | 44-52 | 38 |
| 14. Wolverhampton | 34 | 8 | 9 | 17 | 28-51 | 33 |
| 15. Bolton | 33 | 8 | 8 | 17 | 36-61 | 32 |
| 16. West Ham | 34 | 7 | 10 | 17 | 41-57 | 31 |
| 17. Wigan | 33 | 8 | 7 | 18 | 30-64 | 31 |
| 18. Burnley | 34 | 7 | 6 | 21 | 36-72 | 27 |
| 19. Hull City | 33 | 6 | 9 | 18 | 32-70 | 27 |
| 20. Portsmouth | 33 | 6 | 5 | 22 | 28-60 | 14 |
Góllövőlista:
26 - Rooney (Manchester United)
25 - Drogba (Chelsea)
22 - Bent (Sunderland)
20 - Tévez (Manchester City)
18 - Torres (Liverpool)
17 - Lampard (Chelsea), Defoe (Tottenham)
15 - Fábregas (Arsenal)
13 - Saha (Everton)
12 - Berbatov (Manchester City)
11 - Malouda (Chelsea), Adebayor (Manchester City), Agbonlahor (Aston Villa)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?