Igazságtalan a belga, matematikust igényel a görög bajnokság

A labdarúgásban tradicionális módon egy bajnokság végeredményét a megszerzett pontok száma határozza meg, mégpedig azt követően, hogy minden együttes ugyanannyi mérkőzést játszott. Egyre több európai országban kezd azonban elterjedni a rájátszás, Belgiumban például egy kifejezetten bonyolult és szakmailag szinte védhetetlen rendszert vezettek be, de máshol is akadnak igazságtalannak tűnő megoldások.

Magyarországon jelenleg 16 klub szerepel az élvonalban, a bajnokság végeredménye azt követően alakul ki, hogy mindenki játszik mindenkivel, egyszer otthon, egyszer pedig idegenben. A legtöbb európai országban hasonló a lebonyolítás rendszere, csak a csapatok száma különbözik: akad, ahol 18 vagy éppen 20 klub indul. Ahol pedig jóval kevesebb (nyolc vagy tíz) együttes alkotja az élvonalat, ott a csapatok nem kétszer, hanem négyszer játszanak egymással.

Más megoldást ott kerestek, ahol 12 vagy 14 csapat szerepel a bajnokságban, itt ugyanis, ha két kört rendeznek, akkor csak 22-26 mérkőzésből állna az idény, ha viszont rádupláznak, akkor 44-52 meccset kellene játszani, ami már túl sok. Így aztán az első teljes kör után kettéválasztják a mezőnyt, kialakul egy alsó- és egy felsőház, amelynek csapatai még kétszer játszanak egymással. Mindez szakmai szempontból tökéletesen magyarázható, és Észak-Írországban vagy Máltán évek óta működik ez a rendszer.

Mérkőzések komoly tét nélkül

Néhány helyen azonban némileg különbözik a lebonyolítás. Cipruson például 14 csapat szerepel az élvonalban, az alapszakaszt követően az utolsó két helyezett egyből kiesik, így a playoffban csak 12-en érdekeltek. Ez még jó megoldásnak tűnik, az viszont már kevésbé, hogy nem kettő, hanem három csoportra osztják őket: az első négy a bajnoki címért és az európai kupaindulásért küzd, az utolsók a kiesés ellen harcolnak - az 5-8. helyezettek számára azonban semmi tétje nincs a mérkőzéseknek.

Izraelben is hasonló szisztémát vezettek be, azzal a különbséggel, hogy az alapszakaszban a mezőnyt 16 csapat alkotta, közülük az utolsó kettő kiesett. Az első hat helyezett alkotja a felső-, az utolsó négy pedig az alsóházat, a középső négy csapat csupán a helyezésekért küzd. Ráadásul Izraelben az együttesek nem viszik magukkal az alapszakaszban megszerzett pontjaikat, hanem azokat megfelezik. Így aztán az alapszakaszban hatpontos előnyt szerzett Maccabi Haifa fórja megfeleződött, és a playoff első két fordulójában a csapat el is került az első helyről - mindez cseppet sem tűnik igazságosnak.

Skóciában és Belgiumban ennél is bonyolultabb a helyzet. A skót labdarúgás vezetői joggal érezték, hogy nincs az országban 16 olyan együttes, amely megfelelne az élvonal követelményeinek, így az első osztály 12 együttesből áll. Náluk is létezik playoff, azonban nem 22, hanem 33 mérkőzés után válik ketté a mezőny. A sorsolást egy kiemelés alapján készítik: a liga a szezon előtt megpróbálja megjósolni, hogy mely csapatok végeznek majd a felső-, és az alsóházban, annak érdekében, hogy lehetőleg minden együttes mindenkivel két-két meccset játsszon otthon és idegenben, de ez persze nem mindig sikerül. Nem csoda, hogy a rendszert sok kritika éri: a Rangers edzője, Walter Smith igazságtalannak nevezte a szisztémát, pedig őket egyáltalán nem sújtja, elvégre a glasgow-iak mindig a felsőházban szerepelnek.

Smith szerint sokkal jobb lenne, ha bővítenék a mezőnyt 16 vagy 18 csapatra, és a jelenlegi skót szövetségi kapitány, Craig Levein is hasonló véleményen van. A szakember még 2007-ben, a Dundee United edzőjeként jelentette ki: "A bajnokság létszámát növelni kell, mert a nézők számára unalmas, hogy egy szezonban egy csapat négyszer játszik mindenkivel".

Belgiumban a tévétársaság diktált

A mostani idényben bevezetett belga rendszert pedig mintha direkt igazságtalannak és érthetetlennek tervezték volna. A Jupiler League mezőnyét 18-ról 16 csapatra csökkentették, azonban a küzdelem nem ért véget a 30. forduló után. Az első hat helyezett tovább játszott az aranyéremért, miután a megszerzett pontjaikat megfelezték: így lett az Anderlecht 12 pontos előnyéből csak hat. Más kérdés, hogy Juhász Rolandék a playoffban sem hibáztak, és már megint ekkora az előnyük - sok értelme tehát nem volt a rájátszásnak, izgalmasabbá semmiképpen nem tette a bajnokságot.

De ez még nem minden: az alapszakaszban a 7-14. helyen végzett csapatot kettéválasztották, és két négyes csoportot hoztak létre, amelyekben a csapatok a nulláról indulva szálltak harcba az Európa Ligában való indulásért. A két csoport első helyezettje előbb egymás ellen játszik oda-visszavágós alapon, majd a győztes ugyanígy megmérkőzik a felsőház utolsójával, és a nyertes kvalifikálja magát az Európa Ligába. Az Európa Liga-playoff csoportjainak győztesei már ismertek, és még véletlenül sem az a két együttes nyert, amely az alapszakaszban a legjobban szerepelt: a 30 forduló után 11. és 12. helyen végzett Genk és Westerlo játszik egymás ellen. Előbbi öt, utóbbi hét ponttal szerzett kevesebbet az alapszakaszban, mint a hetedik Mechelen vagy nyolcadik Standard Liege.

A rendszer szakmai szempontokból tehát szinte védhetetlen, létrejöttét elsősorban üzleti okok indokolták - állítja a belga szaklap, a Foot Magazine újságírója, Pierre Danvoie. "A bajnokság fő szponzorának számító tévétársaság azt szerette volna, ha több rangadót játszanak, és ezt csak egy playoff létrehozásával lehetett megvalósítani. A klubok beleegyeztek, mert szükségük volt a pénzre, és a liga így évi 50 millió euróval nagyobb bevételre tett szert. Az, hogy így a csapatok egy részének 40 mérkőzést kell játszania, a játékosok fáradtak, és sok meccs elveszti a jelentőségét, senkit sem érdekelt".

A liga elnöke, Ivan de Witte (aki egyben a La Gantoise vezetője is) is csak azt sajnálta, hogy nem mindegyik sztárklub jutott be a felsőházba: a Genk és a Standard Liege lecsúszott onnan.

Előnyben a görög matematikusok

A belgáknak csak a szomszédban kellett volna tájékozódniuk arról, hogy az ilyen típusú playoff nem túl szerencsés, Hollandiában ugyanis nem is olyan régen megpróbáltak bevezetni egy hasonló rendszert. Az Eredivisie-ben 2005 és 2008 között csak a bajnok lehetett biztos a BL-indulásban, a mögötte végzett négy együttes kuparendszerben mérkőzött a másik helyért. Rögtön az első nekifutásra azonban az a faramuci helyzet állt elő, hogy a playoffot az Ajax Amsterdam nyerte, amely az alapszakaszban csak negyedik volt, és 14 ponttal szerzett kevesebbet, mint a második AZ Alkmaar.

Hasonló volt a helyzet két évvel később, csak akkor az Ajax volt a szenvedő fél: az amszterdamiak az alapszakaszban hét pontot vertek a Twentére, de a rájátszás döntőjében kikaptak, és így csak az UEFA-kupában indulhattak. A holland szövetség hamar belátta, hogy ez nem igazságos, de a rájátszást nem szüntették meg: a különbség csak annyi, hogy nem a BL, hanem az Európa Liga a tét: a hatodik és kilencedik hely között végzett csapatok mérkőznek meg azért, hogy indulhassanak az európai kupában.

Görögországban a Bajnokok Ligája-indulásért rendeznek rájátszást a 2-5. helyezettek részvételével. A liga vezetői úgy gondolták, nem lenne igazságos, ha a csapatok nulláról indulnának a playoffban, így egy kissé bonyolult számítást találtak ki, hogy az alapszakaszban jobban szerepelt gárda előnnyel induljon. A csapatok pontszámából kivonják az ötödik helyen végzett pontjait, majd az eredményt elosztják öttel, egészre kerekítik, és így jön ki az, hogy melyik gárda hány ponttal kezdi a rájátszást. A második Olympiakosz 18 pontot vert az ötödik Arisz Szalonikire, ez öttel osztva 3,6, amit felfelé kerekítettek: a pireusziak így négy ponttal kezdték a playoffot. Ezen számítás alapján a PAOK Szaloniki három, az AEK Athén pedig egy ponttal, míg az Arisz pont nélkül indult.

www.global-soccer.eu