Vágólapra másolva!
Egy félidőt szenvedett, egyet focizott Mallorcán a Real Madrid, az eredmény 4-1-es vendéggyőzelem lett. Cristiano Ronaldo klasszikus mesterhármast lőtt, Higuaín szépségdíjas gólt szerzett.

Erőteljes első húsz percet helyezett kilátásba a Mallorca edzője, Gregorio Manzano a Real elleni meccs előtt. Be is váltotta ígéretét, csapata hamar vezetést szerzett Aduriz révén, s bár Ronaldo már az első félidőben egyenlített, a madridiaknak nagy szüksége volt Casillasra is, aki többször is ziccert hárított.

Fordulás után a játék képe is nagyot fordult, a Mallorca fokozatosan eltűnt a pályáról, lefújáskor már nem is hosszabbított a játékvezető semmennyit. Addig viszont Ronaldo lőtt még kettőt, majd Higuaín mesterien emelte át Aouate kapust Guti passza után.

Két fordulóval a bajnokság vége előtt továbbra is egy pont a Real hátránya a Barcelonával szemben.

A nap többi mérkőzésén a Sevilla ugyancsak idegenben ütötte ki a Santandert, az Osasuna pedig hazai pályán nyert a Deportivo La Coruna ellen, Vadócz Krisztián a 73. percben lépett pályára.

Primera División, 36. forduló:
Racing Santander - Sevilla 1-5 (0-2)
gól:
Tchite (61.), illetve Negredo (3., 89.), Kanoute (21.), Navas (46.), Capel (48.)
piros lap: Morris (78., Santander)

Atlético Madrid - Real Valladolid 3-1 (1-0)
gól:
Juanito (43.), Jurado (67.), Forlán (73.), illetve Sesma (78.)

Real Zaragoza - Espanyol 1-0 (0-0)
gól: Colunga (78., 11-esből)
piros lap: Pareja (77., Zaragoza)

Osasuna - Deportivo La Coruna 3-1 (3-1)
gól:
Camunas (11.), Pandiani (24.), Juanfran (32.), illetve Riki (15.)

Athletic Bilbao - Málaga 1-1 (1-1)
gól:
Toquero (4.), illetve Duda (19.)

Real Mallorca - Real Madrid 1-4 (1-1)
gól:
Aduriz (16.), illetve Ronaldo (26., 57., 72.), Higuaín (82.)

kedden:
Valencia - Xerez 3-1 (1-1)
Barcelona - Tenerife 4-1 (1-1)
Getafe - Sporting Gijón 1-1 (0-1)
Almería - Villarreal 4-2 (3-0)