Szlovénia: A jugoszláv kistestvér tündöklése

Vágólapra másolva!
A szlovén válogatott a futball közhelyszótárának első oldalán található "az esélytelenek nyugalma" címszó megtestesítője. A jugoszláv utódállamok közül náluk volt a leggyengébb a foci, ezért az egykori köztársaság tagállamai közül ők azok, akik mindig esélytelenként vágnak neki egy-egy sorozatnak. Ehhez képest ott voltak a 2000-es Európa-bajnokságon és a 2002-es világbajnokságon is, most pedig előbb megcsípték a második helyet a selejtező sorozatban, majd a pótselejtezőn legyőzték Oroszországot. Mondanunk sem kell, hogy a vb-csoportjukban sem ők az esélyesek.
Vágólapra másolva!

Miért érdemes szurkolni nekik?

Szlovénia a körülményeket tekintve nagyon hasonlít Magyarországra, így válogatottjának remek szereplése példa arra, hogyan lehet eredményeket elérni az erőforrások megfelelő kihasználásával. Az ország történelmileg és kulturálisan is kötődik hazánkhoz. Ha őket látjuk, kicsit magunkat is látjuk, ha nekik szurkolunk, kicsit magunknak is szurkolunk, hiszen ezt a szintet belátható időn belül magunk is elérhetjük.

Hogyan lehet legyőzni őket?

A középpályán Robert Koren kikapcsolásával szinte teljesen meg lehet bénítani a szlovének támadójátékát. A csapatban nincsenek igazi klasszisok, az ellenfelek egyéni villanásaival nem nagyon tudnak mit kezdeni.

Mit várunk tőlük?

Rendkívül szervezett játékot, rengeteg futást, kevés látványos megoldást. A védelembe visszazáró csatárokat, a pontrúgásoknál előrehúzódó védőket, és rengeteg bravúros védést Samir Handanovictól.

Kire figyelünk?

A West Bromwich Albion légiósa, Koren igazi vezéregyéniségnek bizonyult a selejtezők során, a korábban a válogatottban rendre képességei alatt teljesítő játékosnak nagyon jót tett, hogy megkapta a csapatkapitányi karszalagot.

Forrás: AFP

A gyenge pont

Az egyéni képességeket tekintve a szlovén csapatban nincsenek kiemelkedő futballisták, a legnagyobb erényük a csapategység, amivel az Oroszország elleni pótselejtezőt is megnyerték. Ha ez az egység megbomlik, akkor esélyük sincs a jó szereplésre. 2002-ben hasonló okok miatt estek ki, és negatív előjelek már most is vannak, a játékosok ugyanis állítólag keveslik a prémiumot.

Róluk mondták

"A szlovén csapat rendkívül szervezett, játékuk a rengeteg átadáson alapul. Technikailag is képzettek, alaposan megszenvedtünk velük a barátságos mérkőzésen" - idézte fel az angol szövetségi kapitány, Fabio Capello a két együttes legutóbbi találkozását.

33/50

Kapusok: 7/10
Samir Handanovic immár hat éve Olaszországban véd, és több, mint 100 Serie A-s mérkőzés van a háta mögött. Az Udinese játékosát nem véletlenül tartják az olasz bajnokság egyik legjobb kapusának, teljesítménye nagy biztonságot ad a csapatnak.

Védelem: 7/10
Az a tény, hogy a szlovének a selejtezők során mindössze négy gólt kaptak, jelzi, hogy a csapat játéka elsősorban a stabil védekezésen alapul. Bostjan Cesar személyében egy kiválóan fejelő középhátvédje van a gárdának, és a két szélsővédő (általában Miso Brecko és Bojan Jokic) is csak ritkán zárkózik fel a támadásokhoz.

Középpálya: 6/10
Ebben a csapatrészben is elsősorban a védekező típusú futballisták vannak fölényben, hiányoznak a klasszikus szélső középpályások. A játékmester Koren, de ő is sok labdát szerez, kreatív megoldást rajta kívül az Auxerre légiósától, Valter Birsától várhatunk.

Csatársor: 7/10
A csapatban a szerepek mindenki számára egyértelműek: a csatárok feladata a gólszerzés, és ebből a szempontból nem is lehet rájuk panasz. Milivoje Novakovic öt, Zlatko Dedic pedig három alkalommal volt eredményes a selejtezők során, Nejc Pecnik pedig csereként beállva szerzett két nagyon fontos gólt.

Szövetségi kapitány: 6/10
Matjaz Kek 2007-ben vette át a nemzeti csapat irányítását, korábban a Maribornál, illetve a korosztályos válogatottaknál dolgozott. Ennek megfelelően remekül ismeri a játékosait, nagy hangsúlyt fektet a lelki felkészítésre, viszont hiányzik belőle a kellő rutin az ilyen szintű megmérettetéseken.


Tanácsunk a szövetségi kapitánynak

A szlovén középpályás-sorból nagyon hiányzik egy technikás, váratlan megoldásokra képes játékos, és ezen leginkább az Olaszországbna légióskodó René Krhin tudna segíteni. Az Internazionale játékosa a keret legfiatalabb tagja, és amennyiben lehetőséget kap Kektől, alighanem kettőzött erővel próbál majd bizonyítani.

Nem csak a szépre emlékezünk

A jugoszláv labdarúgásban a szlovének nem játszottak olyan jelentős szerepet, mint a horvátok vagy akár a bosnyákok: az Olimpija Ljubljana ugyan többször is az élvonalban szerepelt, de semmit nem nyert, a többi szlovén klubról nem is beszélve. A nemzeti tizenegyben sem szerepelt sok szlovén: a legismertebb közülük Branko Oblak volt, aki 46 alkalommal játszott a jugoszláv válogatottban, és ott volt az 1974-es világbajnokságon is. Igaz, a Szlovén Labdarúgó Szövetséget már 1920-ben életre hívták, de egészen az ország önállóvá válásáig természetesen a jugoszláv szövetség részeként működött. A szlovének 1991-ben váltak külön Jugoszláviától, de csak a következő esztendőben vették fel őket az UEFA-ba és a FIFA-ba, így az 1994-es világbajnokság selejtezőin még nem indulhattak. A 2000-es évek eleje jelentette az első sikerkorszakot, a Zlatko Zahovic nevével fémjelzett csapat ott volt a 2000-es Eb-n és a 2002-es vébén is.

Felejthetetlen pillanatuk

A 2002-es világbajnokságra a szlovén gárda pótselejtezőn keresztül jutott ki, és ott sem számított esélyesnek, hiszen Románia volt az ellenfele. A hazai mérkőzésen csak 2-1-re nyertek, vagyis a visszavágón a románoknak elég lett volna egy 1-0-s győzelem is a továbbjutáshoz. Szinte végig egykapuztak, azonban a vendégek foggal-körömmel védekeztek, a második félidő elején pedig egy kontratámadás végén sikerült betalálniuk. A rendkívül fontos gólt az a Mladen Rudonja szerezte, akinek 52. válogatott mérkőzésén ez volt az első találata - ez azonban világbajnoki szereplést ért.


Mi lett volna, ha...?

A 2000-es évek elejének hősei az akkori szövetségi kapitány, Srecko Katanec, illetve a csapat legjobbjának tartott Zahovic voltak - a 2002-es vébén azonban kettejük konfliktusa tönkretette a csapatot. Katanec Spanyolország ellen a második félidő elején lecserélte sztárját, aki ezt követően nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette őt, majdnem összeverekedtek. Zahovic a hátralévő mérkőzéseken nem játszott, Katanec pedig bejelentette, hogy a torna után lemond posztjáról. Pedig a két másik ellenfél, Dél-Afrika és Paraguay nem tűnt verhetetlennek, a szlovének mégis mindkét mérkőzést elveszítették. Amennyiben továbbmentek volna, a nyolcaddöntőben Németország lett volna az ellenfelük.

Út Dél-Afrikába

A szlovének esélytelenül kezdték a selejtezőket, hiszen egy csoportban voltak Csehországgal és Lengyelországgal is, márpedig mindkét válogatott ott volt a legutóbbi Európa-bajnokságon. A rajt nem sikerült rosszul, Lengyelországban döntetlent játszott a csapat, azonban a csehek elleni két meccsen csak egyetlen pontot gyűjtött, majd kikapott Észak-Írországban. Az utolsó négy mérkőzésen azonban pontot sem veszített az együttes, ráadásul még csak gólt sem kapott - a legnagyobb bravúrt a csoportgyőztes Szlovákia elleni idegenbeli győzelem jelentette. Mindez elég volt a pótselejtezőhöz, de az oroszok elleni párviadalban Szlovéniának semmi esélyt nem adtak. Moszkvában a hazaiak már 2-0-ra vezettek, de a hajrában sikerült szépíteni, a hazai visszavágón pedig a közönség fergeteges bíztatása mellett megszületett az 1-0-s győzelem.

Csoportellenfelei: Anglia, Egyesült Államok, Algéria

www.global-soccer.eu