A Bajnokok Ligája döntőjének elvesztése ellenére a Bayern München remek szezont zárt, a bajnokságot és német kupát is megnyerte. Louis van Gaal csapata magasra tette a mércét, ám úgy tűnik, a klubvezetés nem akarja túlzásba vinni az erősítéseket, inkább az állandóságban bízik. Robben szerint azonban a továbblépéshez nagy névre volna szükség.

Egyelőre Ribéry maradása az erősítés
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Sok gondot okoztak a sérülések a Bayernnek a most véget ért szezonban, de végül Arjen Robben vezérletével rendkívül eredményes idényt zárt a csapat, amely kilenc év után játszott ismét BL-döntőt.
A vezetőség maximálisan elégedett a keret összetételével, és csak minimális változtatásokat tervez. "Fiatal csapatunk van, amely nagy jövő előtt áll" - jelentette ki Uli Hoeness. Van is valami a klubelnök szavaiban, egy évvel ezelőtt maximum a Bayern leghűségesebb szurkolói ismerték Thomas Müller vagy Holger Badstuber nevét, akiket Van Gaal vitt fel a profik közé, és olyan jó teljesítményt nyújtottak, hogy mindketten ott lesznek a világbajnokságon. A fiatal balhátvéd, Diego Contento is beverekedte magát a csapatba, ennek jutalmaként a szezon végén 2015-ig meghosszabbították a szerződését.
Ezzel együtt még a bajor drukkerek sem gondolják, hogy ő lehet a megoldás a csapat legnagyobb problémájára, vagyis a balhátvéd pozíciójára. A müncheniektől ugyanis a legtöbb szakértő szerint egy klasszis védő hiányzik leginkább: Philipp Lahm rendre a jobb szélen szerepel, így a védelem bal oldalán a szezonban megfordult Contentón kívül a horvát Danijel Pranjic, a Contentónál is fiatalabb osztrák David Alaba, illetve a holland Edson Braafheid is. Előbbi kettő azonban nem védő, hanem inkább középpályás, utóbbit pedig hiába hozta Van Gaal a holland Twentétől, olyan gyengén futballozott, hogy januárban kölcsönadták a Celticnek. Braafheid Skóciában még kevesebb játéklehetőséget kapott, de úgy tűnik, hogy Van Gaal bízik benne, mert kijelentette, hogy honfitársa az új idényben kap még egy lehetőséget, a felkészülést megint a Bayernnel kezdheti. Mindez arra utal, hogy a müncheniek nem keresnek balhátvédet, továbbá az átigazolási hírekben sem találni ezen a poszton futballozókat. A klub alelnöke, Karl-Heinz Rummenigge mindössze annyit mondott: "A jelenlegi játékospiacon nehéz klasszis balhátvédet találni."
A szakmai stáb már erősödött
A többi poszton nem nagyon szorul erősítésre a gárda. A csatársorban a remek szezont zárt Ivica Olic mellett ott van a fiatal Müller, valamint az egyaránt német válogatott Miroslav Klose és Mario Gomez - akiknek ugyan nem ment olyan jól a játék, de a képességeiket nem lehet vitatni. A középpályán Robben és Franck Ribéry világklasszisok, utóbbi hosszas huzavona után májusban 2015-ig meghosszabbította szerződését.
További jó hír, hogy a 2010-2011-es idényben már Münchenben futballozik az a Toni Kroos, akit az előző szezonra kölcsönadtak Leverkusenbe, ahol fantasztikus teljesítményt nyújtott. A leginkább irányítónak számító futballista a bajnokságban kilenc gólt szerzett, 12 gólpasszt adott, a Kicker osztályzatai szerint a Bundesliga második legjobb futballistája volt Robben után.
Kreativitásban tehát nem lesz hiány a bajoroknál, Bastian Schweinsteiger hátrébb vezénylésével pedig Kroosnak is lehet helye a középpályán. Szintén kölcsönből (Nürnbergből) tér vissza a brazil Breno, aki a védelemben jelent további alternatívát Van Gaalnak, aki a szakmai stábot máris megerősítette. A bajorok ugyanis szerződtették azt a Marcel Boutot, aki már az AZ Alkmaarnál is Van Gaal asszisztense volt, továbbá kapusedzőnek érkezett a szintén holland Frans Hoek.

Robben: "Még van hová fejlődni"
A Bayern tehát várhatóan nem lesz túl aktív a játékospiacon, de egy nagy név érkezését mégsem lehet kizárni. Erre utalhatott Rummennigge, mikor kijelentette: "Ha pénzt adunk ki új játékosra, akkor azt koncentráltan érdemes megtenni, mint Robben esetében." Robben pedig a BL-döntő után azt mondta: "Természetesen nagyon jó csapatunk van, de még van hová fejlődni. Ha megint messzire akarunk jutni a Bajnokok Ligájában, akkor a nyáron jól jönne néhány minőségi igazolás." Lehet, hogy ők már tudnak valamit.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?