Vágólapra másolva!
Rafa Benítez lett az olasz Inter labdarúgócsapatának vezetőedzője, jelentette be a klub hivatalos honlapján Massimo Moratti, az Inter elnöke. A Liverpooltól távozó tréner a Real Madridhoz szerződő José Mourinho helyét foglalja el a milánói kispadon.

"Néhány apró részlet vár tisztázásra, s a hivatalos bejelentés akár kedd éjjel megtörténhet" - nyilatkozta az Inter hivatalos honlapján Marco Branca, az olasz klub technikai igazgatója kora este, s 9 óra után szavai igazolást nyertek.

A klub honlapján ugyanis Massimo Moratti klubelnök megerősítette, Rafa Benítez lesz az új edző.

"Megegyeztünk az utolsó apró részletekben is, amelyek igazából nem voltak annyira fontosak" - nyilatkozta, hozzátéve, a szerződés hivatalos aláírására szerda délelőtt kerülhet sor.

Az Inter edzője, José Mourinho azok után jelentette be távozását, s igazolt a Real Madridhoz, hogy csapatával a 2009-2010-es szezonban megnyerte a Bajnokok Ligáját, az olasz bajnokságot és az olasz kupát.

Moratti cáfolta azokat az olasz sajtóértesüléseket, amelyek szerint Benítez évi hatmillió eurót keresne majd.