A nyári játékospiac egyik legkeresettebb futballistája a Wolfsburg bosnyák támadója, Edin Dzeko volt, azonban a klub menedzsere, Dieter Hoeness pár napja kijelentette: a csatár semmi pénzért nem eladó. A Kicker információi szerint azért a Bayern München megpróbálná őt leigazolni.

Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Edin Dzeko az előző idényben gólkirályi címet szerzett a Bundesligában, egy évvel korábban pedig bajnoki címhez segítette a Wolfsburgot, nem csoda, hogy több sztárklub is szerette volna leigazolni. Tavaly nyáron az AC Milan jelentkezett érte, de az olaszokat elriasztotta a 30 millió eurós vételár.
Idén a Juventus érdeklődött a gólerős csatárt iránt, de a Manchester Cityvel is kapcsolatba hozták, ráadásul Dzeko kijelentette, hogy szívesen igazolna egy nevesebb egyesületbe. Ennek ellenére még nem érkezett konkrét ajánlat érte (legalábbis olyan, amivel érdemben foglalkozott volna a klubvezetés), és néhány napja az egyesület sportigazgatója, Dieter Hoeness kerek-perec kijelentette: sem Dzeko, sem honfitársa, Zvjezdan Misimovic nem eladó.
Ennek ellenére a német szaklap, a Kicker úgy tudja, hogy a Bayern München szeretné megszerezni a bosnyák támadót, ám a bajorok nem fizetnének. A müncheni egyesület az újság információi szerint két játékosát adná cserébe: a tavaly 35 millió euróért megvett Mario Gomezt, illetve az ukrán középpályást, Anatolij Tyimoscsukot.
Louis van Gaal egyikükre sem számít, a wolfsburgiak viszont az utóbbi időszakban védekező középpályást kerestek, és ebből a szempontból Tyimoscsuk kapóra jönne nekik. Ráadásul a két egyesület között jó a kapcsolat, hiszen a Bayern elnöke nem mást, mint Uli Hoeness, vagyis a wolfsburgi sportigazgató testvére.
További átigazolási hírek:
A Manchester City spanyol balhátvédje, Javier Garrido a Lazióba tart. Az Arsenal a Cagliari kapusát, Federico Marchettit szeretné megszerezni.
A Manchester United a norvég Aalesund dán kapusát, Anders Lindegaardot figyeli. A Palermo leigazolta a Boca Juniors középhátvédjét, Ezequiel Munozt.
A Zenit Szankt-Petyerszburg szerződtette az Udinese szerb védőjét, Aleksandar Lukovicot.
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.