José Mourinho, a Real Madrid nyáron kinevezett vezetőedzője igyekezett lehűteni a szurkolók várakozásait, hangsúlyozva, hogy csak a második évben fog igazán beérni a munkája gyümölcse.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A portugál szakember a spanyol El Mundo című napilapnak nyilatkozva mondta el, hogy tisztában van a szurkolók fokozott elvárásaival, de az első évben még nem ígérhet nagy eredményeket.
"Az általam végzett munka sajátja, hogy az igazán nagy eredmények csak a második évtől jönnek. Ennyi időre van szükség, hogy megszilárduljon a játékstílus és az a futballfilozófia, amit képviselek. Mindig is azt mondtam, hogy az általam vezetett csapatok a második szezontól kezdve voltak igazán a csúcson. Persze nem zárható ki, hogy addig is nyerünk ezt-azt, miként a korábbi csapataimmal is tettük."
Mourinho első igazán nagy csapatként a Portót irányíthatta 2002-től. A gárdával rögtön meg is nyerte a portugál bajnokságot és a kupát, valamint az UEFA-kupát is. Az igazán nagy eredmény aztán a következő évben jött: a Porto megnyerte a Bajnokok Ligáját. A tréner ezt követően ült le a Chelsea kispadjára, ahol mindjárt bajnokságot nyert, amit a következő évben megismételt, a BL-ben viszont kiesett a nyolcaddöntőben. Igaz, egy évvel később, 2007-ben már elődöntőt játszhattak.
2008-ban vette át Mourinho az Intert, és a milánói csapattal 2009-ben és 2010-ben is megnyerte a bajnokságot, sőt idén összejött a triplázás, hiszen a csapat az Olasz Kupát, és, ami sokkal fontosabb, a Bajnokok Ligáját is megnyerte.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?