Miközben a Manchester City és az Internazionale egymás ellen játszott az Egyesült Államokban egy felkészülési mérkőzésen, a hírek szerint folyamatosan zajlanak a tárgyalások a két klub között Mario Balotelli átigazolásáról. A manchesteriek állítólag Robinhót is szeretnék bevonni a transzferbe.
A milánóiak ghánai származású támadóját a City olasz trénere, Roberto Mancini szeretné megszerezni, ám az Inter nem adja olcsón. Az angolok állítólag 26 millió eurót ajánlottak Balotelliért, az olaszok viszont még ennél is többet szeretnének kapni, és a tárgyalások ezen a ponton megrekedtek.
A manchesteriek viszont rájöttek arra, hogy két legyet üthetnek egy csapásra, ha az ügyletbe belevonnák brazil támadójukat, Robinhót is, aki tavasszal kölcsönben a Santosban futballozott. Robinhónak a napokban kell visszatérnie Manchesterbe, azonban többször is elmondta, hogy nem szívesen játszana az angol klubnál.
Eladni őt ugyanakkor nem egyszerű, hiszen rendkívül drágán vették, és a fizetési igénye sem alacsony. Így aztán a manchesteriek már abba is belemennének, ha az Inter őt is beleszámítaná Balotelli vételárába, és azzal érvelnek, hogy a milánóiak így azonnal meg is szerezhetnék Balotelli helyettesét. Robinho ráadásul rendelkezik spanyol útlevéllel, vagyis nem számítana EU-n kívülinek sem.
További átigazolási hírek:
Az AS Roma francia középpályása, Ricardo Faty próbajátékon a Blackburn Roversnél szerepel. A Genoa érdeklődik a Gamba Oszaka középpályása, Endo Jaszuhito iránt. A Sunderland középpályása, Kieron Richardson három évvel meghosszabbította szerződését. A Juventus francia jobbhátvédjét, Jonathan Zebinát a Paris Saint-Germain szeretné megszerezni.
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
A kanapéról robbant be az NBA új sztárja
A New York Knicks tajvani származású fiatal kosarasa hozta az elmúlt napok szenzációját az NBA-ben. A korábban a D ligában szereplő 23 éves Jeremy Lint ...
Vizelettel tankoló Nadallal gúnyolódnak a franciák
Több spanyol sportolót is doppinggolással vádolt a Canal Plus nevű francia televíziós csatorna, amely fecskendővel szerződést aláíró Casillasszal és autóját vizelettel ...
Ez egy őrült történet - interjú Kovács Katalin kajakozóval
Kovács Katalinnak majdnem veszélybe került az olimpiai szereplése, mivel a tavalyi kerékpáros balesetben megsérült könyökére januárban ismét ráesett, amikor tűsarkúban ...
Fehérneműs amazonokkal hódít a Lenge Liga
Manapság már nem számít szenzációnak, hogy a nők férfias sportágakat űznek, hiszen a női ökölvívás a nyári, a női jégkorong pedig a téli olimpia műsorán is szerepel. Így ...
Pontot mentenek, csontot törnek a pályára tévedt állatok
Az elmúlt napok macskainváziója előtt akadt példa tizenhatoson belül megháborodó mókusra, játékost megharapó, illetve levizelő kutyára és kirúgással levadászott sirályra ...
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Ki a fociszezon legnagyobb bunkója?
Vannak, akik megtaposták, más hátulról ütötte le az ellenfelet, de olyan focista is akadt, akinek a saját csapattársát sikerült leköpnie. Ön szerint melyik volt a most ...
A gyengéket célozza meg az olimpiára készülő maffia
Háborúra készülnek a nyári londoni olimpia és a foci-Eb szervezői az egyre kifinomultabb módszerekkel dolgozó fogadási maffiák ellen. A bundázók fő célpontjai a kisebb ...
Átlépi a hangsebességet a 36 ezer méterről leugró ejtőernyős
A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Többet ér egy Focusnál?
A Volvo V60 az 1,6-os, 115 lóerős, spórolós, francia dízelmotorral nem tökéletes, de annál meggyőzőbb autó.
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.