Az AC Milan új edzője, Massimiliano Allegri az elmúlt napokban többször is elmondta, hogy még egy középpályása szüksége van a csapatnak. A klubot több játékossal is kapcsolatba hozták, a legújabb kiszemelt a ghánai Kevin-Prince Boateng.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A világbajnokságon is szerepelt középpályás jelenleg az angol Portsmouth játékosa, ám a klub az előző idényben kiesett az élvonalból, ráadásul anyagi helyzete is kétségbeejtő, így szinte biztos, hogy eladja Boatenget.
A májusi FA-kupa-döntőn Michael Ballack lerúgásával elhíresült középpályás Dél-Afrikában remek teljesítményt nyújtott, az Egyesült Államok elleni nyolcaddöntőben gólt is szerzett, így a Portsmouth-nál joggal reménykedhettek abban, hogy legalább hat-hétmillió eurót kapnak érte. Eddig azonban egyetlen csapat sem akart ennyit fizetni, pedig a hírek szerint a Genoa és a Lazio is bejelentkezett. A rómaiak mindenesetre közel állnak ahhoz, hogy megállapodjanak az angolokkal, ám olasz lapértesülések szerint a Milan is beleszólhat az ügybe.
A piros-feketék ugyanis szintén középső középpályást keresnek, és bár korábban a Sampdoria válogatottjával, Angelo Palombóval is kapcsolatba hozták őket, úgy tűnik, Boatenget olcsóbb megoldásnak tartják, arról nem is beszélve, hogy a ghánai játékos öt évvel fiatalabb.
További átigazolási hírek
A Sunderland szeretné kölcsönvenni a Manchester City angol válogatott kapusát, Joe Hartot. A Blackburn Rovers francia középpályása, Charles N'Zonzi öt évvel meghosszabbította szerződését. Az Olympique Marseille szenegáli csatárát, Mamadou Niangot a Fenerbache hívja. A Palermo bejelentkezett a Liverpool brazil középpályásáért, Lucas Leiváért. Olasz lapértesülések szerint az Internazionale közel áll ahhoz, hogy leigazolja a Genoa csatárát, Giuseppe Scullit.
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
A kanapéról robbant be az NBA új sztárja
A New York Knicks tajvani származású fiatal kosarasa hozta az elmúlt napok szenzációját az NBA-ben. A korábban a D ligában szereplő 23 éves Jeremy Lint ...
Vizelettel tankoló Nadallal gúnyolódnak a franciák
Több spanyol sportolót is doppinggolással vádolt a Canal Plus nevű francia televíziós csatorna, amely fecskendővel szerződést aláíró Casillasszal és autóját vizelettel ...
Ez egy őrült történet - interjú Kovács Katalin kajakozóval
Kovács Katalinnak majdnem veszélybe került az olimpiai szereplése, mivel a tavalyi kerékpáros balesetben megsérült könyökére januárban ismét ráesett, amikor tűsarkúban ...
Fehérneműs amazonokkal hódít a Lenge Liga
Manapság már nem számít szenzációnak, hogy a nők férfias sportágakat űznek, hiszen a női ökölvívás a nyári, a női jégkorong pedig a téli olimpia műsorán is szerepel. Így ...
Pontot mentenek, csontot törnek a pályára tévedt állatok
Az elmúlt napok macskainváziója előtt akadt példa tizenhatoson belül megháborodó mókusra, játékost megharapó, illetve levizelő kutyára és kirúgással levadászott sirályra ...
Többet ér egy Focusnál?
A Volvo V60 az 1,6-os, 115 lóerős, spórolós, francia dízelmotorral nem tökéletes, de annál meggyőzőbb autó.
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.