A jövő hét végén kezdődő német labdarúgó-bajnokságban a Bayern München egyik legnagyobb riválisa a Hamburg lehet, amely a nyáron 15 millió euróért erősített. Hogy a hamburgiak mennyire komolyan versenybe akarnak szállni az aranyért, azt bizonyítja, hogy nemet mondtak a Juventus ajánlatára holland szélsőjükért, Eljero Eliáért.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A HSV az előző idényben csak a hetedik helyen végzett, ami egyértelműen csalódást jelentett a kikötővárosban. Az új szezonban a minimális cél a dobogó, és ennek érdekében a keretet is igyekeztek megerősíteni.
Ugyan a válogatott védőt, Jerome Boatenget eladták a Manchester Citynek, de az érte kapott 12,5 millió eurót teljes egészében az új szerzeményekre költötték. Megvették a Schalke csapatkapitányát, Heiko Westermannt, illethe a Hertha középpályását, Gojko Kacsart, de Berlinből érkezett a cseh kapus, Jaroslav Drobny is.
Az új igazolások mellett cél a kulcsemberek megtartása is, akik közül elsősorban a holland szélső, Eljero Elia keresett a nemzetköz játékospiacon. A világbajnokságon is szerepelt támadót a Juventus szeretné megszerezni, hiszen a torinóiak mestere, Luigi del Neri által megálmodott 4-4-2-es szisztémában a klasszikus szélsőkre nagy szükség van.
A Juve 12 millió eurót ajánlott a holland futballistáért, azonban a HSV sportigazgatója, Bastian Reinhardt ezt az ajánlatot komolytalannak nevezte. Szerinte Eliát csak akkor éri meg eladni, ha az érte kapott pénzből két-három, minőségi játékost tudnak venni, a jelek szerint tehát a szélső marad Hamburgban.
További átigazolási hírek:
A Girondins Bordeaux 3,5 millió euróért leigazolta az OGC Nice francia utánpótlás-válogatott csatárát, Anthony Modeste-et.
A West Ham United hamarosan szerződést hosszabbíthat középpályásával, Scott Parkerrel, akit a Tottenham Hotspur is csábít.
A Sunderland középhátvédje, Anton Ferdinand a Palermóban köthet ki. A Bologna megszerezte a Betis spanyol U19-es válogatott csatárát, Manuel Gavilánt.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?