A hétvégén rajtoló spanyol futballbajnokság gyakorlatilag két külön versenyt jelent: az aranyéremért a Real Madrid és a Barcelona párbajozik, a többi tizennyolc együttes célja legfeljebb a BL-szereplést érő helyezések megszerzése lehet. A Real az elmúlt két év sikertelen ostroma után ezúttal a világ jelenleg legsikerebb edzőjével, és kétszer annyi új igazolással próbálja visszaszerezni a bajnoki címet a Barcától.

Sami Khedira és Mesut Özil a Real edzésén
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A Primera Divisiónt az utóbbi időben egyre többször hasonlították a skót bajnoksághoz, mondván: két együttes ugyanúgy kiemelkedik a mezőnyből, akárcsak Skóciában. A különbség csupán annyi, hogy a Rangersszel és a Celtickel ellentétben a Barcelona és a Real Madrid nemzetközi szinten is kifejezetten sikeres, mindkét csapatot a világ legjobbjai között tartják számon. Ennek megfelelően még jobban a mezőny fölé nőnek, mint a glasgow-i egyesületek: az előző idényben az aranyérmes katalánok huszonnyolc, az ezüstérmes madridiak pedig huszonöt pontot vertek a harmadik helyezett Valenciára, a két óriásklub egyaránt harmincegy győzelmet aratott harmincnyolc forduló alatt.
Madridban most az edző a galaktikus
A 2010-2011-es idényben is szinte elképzelhetetlen, hogy ne a két gigász valamelyike végezzen az élen. Az elmúlt két szezonban a Barcelona volt a nyerő, miközben a Bajnokok Ligájában is remekelt (egy aranyérem és egy elődöntő volt a mérlege).
A Realnak csak két bajnoki ezüstérem jutott, a BL-ben pedig évek óta leszerepel, utóbbiba bukott bele az előző edző, Manuel Pellegrini is, hiszen a bajnokságban rekordszámú pontot gyűjtött be csapata. A klub elnöke, Florentino Pérez meghúzta az egyetlen megmaradt lépést edzőfronton: szerződtette az elmúlt évtized legsikeresebb trénerét, a legutóbb az Interrel mindent megnyert José Mourinhót.
Korábban a Real sztárigazolásai a futballisták voltak, ezúttal viszont az edző a húzónév. Az új idény egyik legérdekesebb kérdése az lesz, hogy a spanyol sportsajtó, amely eddig többnyire csak kritizálta Mourinhót, hogyan viszonyul a portugál szakemberhez. De ugyanez fordítva is igaz, hiszen valamilyen szinten Mourinhónak is alkalmazkodnia kell az új közeghez: a Santiago Bernabéu közönségének ugyanis nem elég, ha nyer a csapat, Madridban látványos támadófutballt akarnak látni.
A Real nyári igazolási arra utalnak, hogy a korábbi évekkel ellentétben Pérez ezúttal az edzőre bízza a csapatot, mivel Mourinho elképzelései szerint erősített. Érkezett két szélső (Pedro León és Ángel di María), egy védekező középpályás (Sami Khedira), valamint a portugál tréner egyik kedvence, a középhátvéd Ricardo Carvalho. Mindezek alapján a Real várhatóan a modern futballban legelterjedtebb 4-2-3-1-es szisztémát játssza majd, továbbá Mourinho elmondta, hogy Cristiano Ronaldónak igyekszik majd minél több szabadságot adni a pályán, cserébe elvárja tőle, hogy ő is a csapat érdekeit tekintse elsődlegesnek.
Barcelonában szűkebb a mozgástér
A Barcelona eddig fele annyi focistát igazolt, mint a Real Madrid, távozott viszont az előző évek több fontos játékosa, Yaya Touré, Rafael Márquez és Thierry Henry, és Zlatan Ibrahimovic Milanba szerződése is napirenden van. A keret gyengülésről azért így sem lehet beszélni, David Villa megszerzése hatalmas fogás, és az eddig is kiváló támadórészleget még félelmetesebbé teszi, a Liverpoolból igazolt Javier Mascherano tökéletesen alkalmas Touré pótlására, Adriano Correia személyében pedig egy sokoldalú focista érkezett, aki több poszton is bevethető.
Az ideális kezdő tizenegyet tekintve jelenleg a Barcelonánál aligha van jobb csapat nem csak Spanyolországban, de egész Európában, azonban a szurkolók joggal aggódhatnak amiatt, hogy egy teljes szezonra ez kevés lehet. Persze az átigazolási időszak még nem ért véget, augusztus 31-ig sok minden történhet, de Guardiola inkább bízik a saját nevelésű fiatalokban, mint a drága igazolásokban. Ez a módszer eddig maximálisan bejött, de megvannak a veszélyei is: nem biztos, hogy a friss újoncok is képesek leszenk olyan zökkenőmentesen beépülni a csapatba, mint Busquets vagy Pedro az előző szezonban. A Barcának több fronton kell helytállnia, ami esetében a végső győzelmet jelenti, elvégre az előző évek eredményei alapján már az ezüstérem is kudarcnak számítana.
A Real Madrid lesz a bajnok, mert...
A Real Madrid nem lesz bajnok, mert...

David Villa már-már raúlos csókkal ünnepelte első barcás gólját
A Barcelona lesz a bajnok, mert...
A Barcelona nem lesz bajnok, mert...
|
Vadócz és Pintér a külön bajnokságban Tizennyolc klub gyakorlatilag külön küzdelmet vív egymással, ami várhatóan legalább olyan izgalmas lesz, mint a Barcelona és a Real Madrid párviadala. A Valencia ezúttal valóban kiárusította legnagyobb csillagait, az Atlético Madrid ugyanakkor megőrizte két világsztárját, Sergio Agüerót és Diego Forlánt, sőt, tovább erősített - e két csapat mellett elsősorban a Sevilla lesz versenyben a BL-t érő helyezésekért. A legutóbbi idényben a Mallorca okozta a legnagyobb meglepetést azzal, hogy kis híján megszerezte a negyedik pozíciót, és bár a piros-feketéktől ilyen bravúr most nem várható, az Athletic Bilbao vagy a Villarreal átveheti a mallorcaiak szerepét. Az újoncok közül a patinás Real Sociedad számára a középmezőny sem elérhetetlen, míg a Levante és a Hércules várhatóan a kiesés ellen küzd majd - alighanem sikertelenül. Az Osasunának Vadócz Krisztián miatt szurkolhatunk: a pamplonai együttes hazai pályán mindenkire veszélyes. Idén lesz még egy magyar játékos a mezőnyben: a Real zaragoza a bajnoki rajt előtti napokban megszerezte az MTK-tól Pintér Ádámot. |
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
A kanapéról robbant be az NBA új sztárja
A New York Knicks tajvani származású fiatal kosarasa hozta az elmúlt napok szenzációját az NBA-ben. A korábban a D ligában szereplő 23 éves Jeremy Lint ...
Vizelettel tankoló Nadallal gúnyolódnak a franciák
Több spanyol sportolót is doppinggolással vádolt a Canal Plus nevű francia televíziós csatorna, amely fecskendővel szerződést aláíró Casillasszal és autóját vizelettel ...
Ez egy őrült történet - interjú Kovács Katalin kajakozóval
Kovács Katalinnak majdnem veszélybe került az olimpiai szereplése, mivel a tavalyi kerékpáros balesetben megsérült könyökére januárban ismét ráesett, amikor tűsarkúban ...
Fehérneműs amazonokkal hódít a Lenge Liga
Manapság már nem számít szenzációnak, hogy a nők férfias sportágakat űznek, hiszen a női ökölvívás a nyári, a női jégkorong pedig a téli olimpia műsorán is szerepel. Így ...
Pontot mentenek, csontot törnek a pályára tévedt állatok
Az elmúlt napok macskainváziója előtt akadt példa tizenhatoson belül megháborodó mókusra, játékost megharapó, illetve levizelő kutyára és kirúgással levadászott sirályra ...
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Ki a fociszezon legnagyobb bunkója?
Vannak, akik megtaposták, más hátulról ütötte le az ellenfelet, de olyan focista is akadt, akinek a saját csapattársát sikerült leköpnie. Ön szerint melyik volt a most ...
A gyengéket célozza meg az olimpiára készülő maffia
Háborúra készülnek a nyári londoni olimpia és a foci-Eb szervezői az egyre kifinomultabb módszerekkel dolgozó fogadási maffiák ellen. A bundázók fő célpontjai a kisebb ...
Átlépi a hangsebességet a 36 ezer méterről leugró ejtőernyős
A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Többet ér egy Focusnál?
A Volvo V60 az 1,6-os, 115 lóerős, spórolós, francia dízelmotorral nem tökéletes, de annál meggyőzőbb autó.
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.