A magyar élvonalban jelenleg két külföldi szakember dolgozik. Bár Massimo Morales és Giovanni Dellacasa eredményei nem rosszak, külföldön valószínűleg nem sokan hallottak róluk. Pedig egy nevesebb nyugat-európai szakember szerződtetése manapság már Azerbajdzsánban sem számít különlegességnek.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Valószínűleg kevés futballdrukkert hozott lázba Azerbajdzsánon kívül, hogy a bajnokság harmadik fordulójában, augusztus 22-én az FK Baki hazai pályán 2-1-re legyőzte az FK Qabalát. Pedig az első hallásra érdektelennek tűnő találkozó bizonyos szempontból kifejezetten érdekes volt, hiszen a kispadokon nem akárkik ültek. A hazai csapat szakvezetője nem más, mint a német Winnie Schäfer, míg a vendég együttest az angol Tony Adams irányította. Kettejükben közös, hogy egyaránt dolgoztak már valamelyik topligában vezetőedzőként.
Egymillió fontos fizetés Azerbajdzsában
Schäfer egykoron Karlsruhéban szerzett magának hírnevet az 1990-es években, a klubbal egészen az UEFA-kupa elődöntőjéig menetelt, a 2000-es évek elején pedig Kamerun szövetségi kapitánya volt. Afrikában kontinensbajnokságot nyert, majd később ezüstérmes volt a Konföderációs Kupán, ám miután a 2002-es világbajnokságon a kameruniak csalódást okoztak, menesztették. Schäfer azóta elsősorban a Közel-Keleten dolgozott, júniusban írt alá kétéves szerződést Bakiban, ahol egyelőre nincsen sok sikerélményben része, hiszen az első tétmeccsén az Európa Ligában a Buducsnoszt Podgorica ellen becserélte a kameruni Joel Epallét, aki korábbi eltiltása miatt nem játszhatott volna. A bajnokságban két vereséggel rajtolt csapata, első győzelmét éppen az Adams által irányított Qabala ellen érte el.
Utóbbi fiatal klub, hiszen csak 2006 óta játszik ezen a néven. Tulajdonosa a Gilan nevű cég, elnöke pedig Tale Hejdarov, az ország egyik miniszterének, Kamaladdin Hejdarovnak a fia. Ennek megfelelően tehetős egyesületről van szó, amely a hírek szerint évi egymillió fontos fizetést biztosít Adamsnek. Az Arsenal egykori klasszis hátvédje hároméves szerződést írt alá, elmondása szerint hosszú távon gondolkodik - ez érthető azok után, hogy edzői pályafutása eddig a Wycombe Wanderesnél eltöltött egy évből, illetve a Portsmouth kispadján lehúzott három hónapból állt. A tervek szerint egyébként a Qabala új, modern stadionja 2011 augusztusában készül majd el, mintegy ötvenmillió fontból.

Adams nem az egyetlen híresség az azeri bajnokságban
Sztáredzők az arab világban
Csillagászati fizetéssel korábban is sok nevesebb trénert sikerült egzotikus országokba csábítani. Híres edzők egész sora fordult meg a Közel-Keleten: jelenleg is az Egyesült Arab Emírségekben dolgozik Bölöni László és David O'Leary, míg Walter Zenga és Eric Gerets Szaúd-Arábiában keresi kenyerét. A brazil válogatottal világbajnoki címet szerzett Luiz Felipe Scolari is hajlandó volt Üzbegisztánba költözni, a Bunyudkornál a világ legjobban fizetett edzője volt, küldetését, az ázsiai Bajnokok Ligája megnyerését azonban nem teljesítette.

O'Leary az al-Ahli kispadján bosszandkodik manapság
De manapság már nem csak az ilyen gazdag egyesületek képesek elcsábítani nyugat-európai szakembereket. Tavaly decemberben nem kis meglepetést okozott, hogy az izraeli Maccabi Ahi Nazareth, amely korántsem tartozik a tehetősebb klubok közé, megszerezte az angol John Gregoryt (akit állítólag egykor a magyar válogatott élére is hívtak). Az Aston Villa korábbi mestere, aki több, mint kétszáz alkalommal ült a kispadon a Premier League-ben, sem tudta megmenteni a gárdát a kieséstől, ennek ellenére maradt Izraelben, jelenleg az élvonalbeli Ashdod szakvezetője.
Bakeróval szárnyal a varsói Polonia
A közelmúltban Szlovákiában is dolgozott egy olyan edző, aki évekig topligás klubot irányított, igaz, a német Werner Lorant azóta igazi világcsavargó lett. A bajszos szakember 1992 és 2001 között volt az 1860 München edzője: a klubot a harmadik vonalban vette át, és egészen a Bundesliga bronzérméig vezette. Miután távozott a bajoroktól, megfordult Törökországban, Cipruson, Japánban, Kínában, Iránban - 2008 augusztusában pedig a szlovák DAC szerződtette.
Eleinte kifejezetten jók voltak az eredményei Dunaszerdahelyen, hiszen a téli szünetben a csapat az ötödik helyen állt, de tavasszal becsúszott néhány súlyos vereség, és a Slovan Bratislava elleni 0-6 után 2009 áprilisában menesztették.
Lengyelországban is van olyan külföldi szakember, akinek neve rendkívül jól cseng a futballszeretők körében. A Polonia Warszawának az egykori sokszoros spanyol válogatott csatár, José María Bakero a trénere, mégpedig 2009 novembere óta. A baszk szakember, aki játékosként a Real Sociedadban és a Barcelonában lett ismert, majd a Primera Divisiónban le is ülhetett a San Sebastián-iak kispadjára, az utolsó helyen vette át a Poloniát, de végül megmentette az együttest a kieséstől, jelenleg pedig négy forduló után veretlenül vezeti csapatával a bajnokságot.
BL: Leverkusen-Barcelona 0-1 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
BL: Leverkusen-Barcelona 0-1 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
BL: Leverkusen-Barcelona 0-1 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.