Kurucz Péter nem került be csapata szűk, hivatalosan is benevezett keretébe, így a West Ham kapusa nem szerepelhet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság őszi szezonjában. Kádár Tamást életkora miatt nevezni sem kellett, elvileg bármikor szerepeltetheti a Newcastle.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A Premier League 2010-11-es szezonjára új rendelkezést vezetett be a liga: a csapatoknak 25 fős keretet be kell nevezniük a bajnokságra, ráadásul közülük legalább nyolc játékosnak angol nevelésűnek kell lennie. Ez utóbbi annyit jelent, hogy a labdarúgónak 21 éves kora előtt legalább 36 hónapot az FA égisze alá tartozó klubnál kellett töltenie.
A liga annyi engedményt viszont tett az egyesületek számára, hogy a fenti szabályzat csak a 21 éven felüliekre vonatkozik (azaz jelen esetben az 1989 előtt születettekre), az ennél fiatalabb futballisták nem számítanak bele ebbe a 25 fős keretbe, közülük tetszőleges számú labdarúgót lehet regisztrálni, és pályára küldeni a bajnokságban.
A nevezési listát az átigazolási időszak végén, azaz augusztus 31-én kellett leadni. Miután a Guardian nyilvánosságra is hozta a névsorokat, kiderült, amíg Gulácsi Péter (Liverpool) és Gera Zoltán (Fulham) neve szerepel, addig Kurucz Péteré nem.
A West Ham lépése érthető, hiszen a kapus súlyos térdsérüléssel bajlódik, a klub legközelebb január elseje után nevezheti az élvonalra.
Kádár Tamást szintén nem nevezte a Newcastle, ami semmilyen héátrányt nem jelet: mivel az egykori zalaegerszegi játékos még nincs 21 éves, gyakorlatilag bármikor bevetheti a szakvezetés.
Chris Hughton, a Newcastle edzője az Evening Chronicle érdeklődésére elmondta, bár a klub legbővebb kerete 68 főt számlál, s felmerült néhány játékos kölcsönadása, Kádár Tamás nem valószínű, hogy közöttük lesz.
"A fiatalok között van egy csoport, amely közel van az első csapathoz. Ide tartozik Kádár és Nile Ranger, akiknek bármikor van esélye a játékra. Az olyan labdarúgók, mint Brad Inman vagy Greg McDermott is bemutatkozhatnak a legjobbak között, míg Shane Ferguson és Ryan Donaldson lehet az, aki kölcsönadunk. De ezt a döntést nem kell ezen a héten meghozni, s különben is, maximum egy vagy két játékosról lehet szó."
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban
Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.