Három évvel ezelőtt a moldáv labdarúgás egyik legnagyobb sikereként a válogatott Kisinyovban 3-0-ra megverte a magyar csapatot. Azóta mindkét országban szövetségi kapitányt cseréltek (nálunk kétszer is), és Moldova a vb-selejtezők katasztrofális eredményeit követően győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőt, így játékosai nem kevés önbizalommal érkeztek Budapestre.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A legutóbbi mérkőzés mind a két fél számára rendkívül emlékezetes. Magyarország és Moldova a 2008-as Európa-bajnokság selejtezői során is egy csoportba került, és míg a budapesti találkozót a mieink 2-0-ra nyerték meg, addig Kisinyovban 3-0-s vereséget szenvedtek. Az eredmény magyar részről hatalmas csalódás volt, a moldávok számára viszont óriási siker, hiszen egy előbbre rangsorolt együttest sikerült magabiztosan legyőzniük. A háromgólos diadal ráadásul azt jelentette, hogy Moldova megelőzte Magyarországot: a két válogatott azonos pontszámmal végzett, viszont az egymás elleni eredmények miatt a moldávok lettek az ötödikek.
BEK-győztes szövetségi kapitány
Moldovában akkor rendkívül optimistán tekintettek a jövőbe (elvégre a negyedik Bosznia-Hercegovina is csak egy ponttal előzte meg csapatukat), de a folytatás már korántsem volt örömteli. A 2010-es vébé selejtezői során ugyanis válogatottjuk alaposan leszerepelt, egyetlen mérkőzést sem tudott megnyerni, még Luxemburggal sem bírt (mindkét találkozó gól nélküli döntetlenre végződött), és így utolsó lett csoportjában. Ez a katasztrofális eredménysor a szövetségi kapitány, Igor Dobrovolszkij állásába került, akit tavaly októberben menesztettek, a helyére pedig a román Gavril Balint került.
Az újdonsült kapitány elsősorban játékosként szerzett hírnevet magának, hiszen tagja volt az 1986-ban BEK-et nyert Steaua Bucurestinek, és harmincnégyszer szerepelt a román válogatottban - ott volt például az 1990-es világbajnokságon, ahol Kamerun és Argentína ellen is eredményes volt. Pályafutását a spanyol Real Burgosban fejezte be (ahol Limperger Zsolt is a klubtársa volt), edzői karrierje elején pedig a román válogatott pályaedzőjeként dolgozott Anghel Iordanescu mellett. Vezetőedzőként elsősorban román klubcsapatokat irányított, de megfordult a moldáv Seriff Tiraspolnál is - alighanem ez is közrejátszott abban, hogy éppen őt nevezték ki a válogatott élére.
Eddig bejött az edzőváltás
Balint vezérletével pedig a moldáv csapat eddig meglepően jól szerepel: idén öt mérkőzésből csak egyszer szenvedett vereséget (májusban 3-2-re kapott ki az Arab Emírségektől), de ami a legfontosabb, múlt pénteken, hazai pályán megverte a finneket. Ez volt Moldova első győzelme tétmérkőzésen azóta, hogy 2007 novemberében begyűjtötték a három pontot Magyarország ellen. Az akkori csapatból öten maradtak meg a kezdő tizenegyben, míg magyar részről az akkor pályára lépett játékosok közül nyolcan tagjai most is a keretnek.

A védő Savinov (kékben) is felért a támadásokhoz Finnország ellen
A Finnország elleni győzelem hatalmas fegyvertény, és a játék képe alapján a moldávok diadala teljesen megérdemelt volt, hiszen a vendégek egyetlen alkalommal sem találták el a kaput. Balint kifejezetten támadó szellemű csapatot küldött pályára, a két csatár mellett a középpályán is az offenzív focisták voltak többségben, csupán a jelenleg legjobb moldáv játékosnak tartott Alexandru Epureanunak volt kifejezetten védekező feladata ebben a csapatrészben. Ő a Dinamo Moszkva légiósa, a moszkvaiak idén nyáron vették meg egy másik orosz egyesülettől, az FK Moszkvától 2,5 millió euróért. A válogatott csapatkapitányát 2007-ben és 2009-ben is az év labdarúgójának választották meg hazájában, és a Dinamóban is rendszeresen játszik - ott általában nem a középpályán, hanem a védelemben.
Az MTK-tól Kazahsztánig
A keretet egyébként főleg légiósok alkotják, és a labdarúgók többsége az egykori Szovjetunió területén futballozik. Első pillantásra nehezen érthető, hogy a nemzetközi kupákban az elmúlt években remekül szereplő Seriff Tiraspolból (a klub az előző idényben ott volt az Európa Liga csoportkörében, ahol legyőzte a holland Twentét, idén pedig a BL selejtezőjében kiverte a Dinamo Zagrebet, majd az FC Baselt is megizzasztotta) miért nincsen senki a nemzeti csapatban. A magyarázat nagyon egyszerű: a Seriffben szinte csak külföldi futballisták szerepelnek, a tiraspoli együttes keretében mindössze hat moldáv játékos van, akik csak kiegészítő emberek, a Basel elleni hazai visszavágón például egyikük sem lépett pályára. Így aztán az otthon futballozók közül csak a Dacia Chisinau középpályása, Andrei Cojocari, illetve a Zimbru Chisinau kapusa, Nicolai Calancea érkezett Budapestre.
A moldáv együttesben azonban így is lesz egy olyan focista, akinek ismerős lehet, a középpályás Valeriu Andronic (aki a finnek ellen a hajrában állt be) az évtized elején az MTK-ban játszott. A 2001-2002-es idényben összesen 16 bajnokin szerepelt a magyar élvonalban, ám később nem tartottak rá igényt, azóta pedig már 11 különböző egyesületben játszott, jelenleg éppen a kazah Lokomotiv Asztanában légióskodik.
A moldáv keret
| Stanislav Namasco | kapus | 1986. november 10. | Kubany Krasznodar | 16 | - |
| Yevgeni Matyugin | kapus | 1981. október 31. | Dacia Chisinau | 3 | - |
| Nicolai Calancea | kapus | 1986. augusztus 29. | Zimbru Chisinau | 9 | - |
| Alexei Savinov | hátvéd | 1979. április 19. | FK Baki | 33 | - |
| Vadim Boret | hátvéd | 1976. szeptember 5. | FK Baki | 34 | 1 |
| Alexandru Epureanu | hátvéd | 1986. szeptember 27. | Dinamo Moszkva | 30 | 3 |
| Simeon Bulgaru | hátvéd | 1985. május 26. | Alanyija Vlagyikavkaz | 4 | 1 |
| Petru Racu | hátvéd | 1987. július 17. | IFK Norrköping | 1 | - |
| Vadim Bolohan | hátvéd | 1986. augusztus 15. | Zakarpattyja Uzshorod | 3 | - |
| Vitalie Bordian | hátvéd | 1984. augusztus 11. | Metaliszt Harkiv | 15 | 1 |
| Igor Tigirlas | középpályás | 1984. február 24. | Metalurh Zaporizzsja | 12 | 1 |
| Andrei Cojocari | középpályás | 1988. január 21. | Dacia Chisinau | 3 | 1 |
| Eugeniu Cebotaru | középpályás | 1984. október 16. | Ceahlaul Piatra Neamt | 14 | - |
| Valeriu Andronic | középpályás | 1982. december 21. | Lokomotiv Asztana | 25 | 4 |
| Nicolae Josan | középpályás | 1983. szeptember 18. | Anzsi Mahacskala | 11 | 1 |
| Alexandr Suvorov | középpályás | 1987. február 2. | KS Cracovia | 17 | 2 |
| Viorel Frunza | csatár | 1979. december 6. | FK Atirau | 25 | 6 |
| Anatoli Doros | csatár | 1983. március 21. | Csernomorec Odessza | 6 | 2 |
| Igor Bugaiov | csatár | 1984. június 26. | Lokomotiv Asztana | 26 | 4 |
BL: Leverkusen-Barcelona 0-1 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
BL: Leverkusen-Barcelona 0-1 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
BL: Leverkusen-Barcelona 0-1 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.